Kanyargós ösvényen sétálunk mindnyájan,
hol mindegyikünknek egyéni útja van.
Ezek az utak, olykor keresztezik egymást,
vagy együtt haladnak, amíg a szem ellát.
Néha nem látni, melyik csapás hova visz.
Van, hogy köd borítja, erdő takarja kicsit,
de félni nem kell, mert halad tovább,
görgeti lassan az idő fonalát.
Ami biztos, hogy mindegyik egyedi,
ha akadály van, nekünk kell kerülni.
Terelget az út, és idő, egyre biztosabban,
a célegyenes felé minket, hajthatatlan.
Jól gondoljuk hát meg, mi emberként,
hogy merre forgatjuk a sorsunk kerekét.
Ha haboznánk, csak nézzünk fel az égre,
mielőtt az út végén lehullunk a mélybe.
