Ahogy egyre jobban haladunk előre,
annál nehezebb menni a temetőre.
Rengeteg ismerős név áll a fejfákon,
s szép idézetek, hogy még jobban fájjon.
Közelebb kerülünk mi is minden nappal,
a temető csöndje senkit nem vigasztal.
Maguk alá zárnak mindenkit a kövek,
apákat, anyákat, gyermeket, öreget.
Ilyenkor mindig azon elmélkedünk,
hogy tudjuk szebbé tenni az életünk,
mert, ha egyszer elfogy ennek a fonala,
ne kelljen senkinek csalódni miatta.
A temető csöndje minket is utolér,
ezért számít sokat, ki hogyan éldegél.
A hideg sírkő egyszer úgyis átölel,
ezért mindenkitől szeretettel váljunk el.
