Kiskertben nyiladozó,
bokron hajladozó,
szellőfújta rózsaszál.
Világra bátran tekintő,
tövisekkel intő,
érzéseit rejtő,
gyönyörű virágszál.
Életed hajnalán,
bimbózás után,
szerető gazdád,
rút halált kíván.
Hideg vas választ szét,
földi létedtől,
leveleidtől.
Már csak emlék a szép...
Virágszálad vázába,
vízbe fojtva,
testétől fosztva,
csúf halálát várja.
Utoljára büszkén bólint,
állott víztől virágot nyit,
szépsége szertefoszlik,
szirma asztalra hullik.
A gazda fejében él tovább,
egy furcsa látomás...
Mi lett volna belőled,
ha nincs az az egy vágás?
