Az őrület fogságában III. | Part 3. COMPLETED ✅

3.rész - Mélypont / Kat

    
Devon Peterson...megnyugtató, kedves és szívmelengető számomra ez a név. Gyönyörű a nevének csengetése. Igazából az egész ember gyönyörű.

Az egyetlen, aki önzetlenül segítségre nyújtotta kezeit. Igazából megfogott a semmiből és ismeretlenül a felszínre hozott.
    
Nem volt senki, aki megértette volna Reecel a kapcsolatunkat.
Az az időszak nagyon sötét volt számomra, de azért nagyjából még emlékszem mi történt.

    3 évvel korábban

Azon a napon, amikor a rendőrök elmentek és Reecet elvitték előzetesbe, csak ültem a templom padjai között. A helyszínelés befejeződött, a sokkos állapotban lévő emberek távozhattak, és Chris is elment végleg. Nem tudom mihez kezdjek.

Hogyan tovább?
Hová menjek?
Egyáltalán hol alszom?
Egyetlen élő rokonom sem volt. Senkim nem maradt, ismét ugyanabban a helyzetben voltam, mint amikor a szüleim meghaltak, de akkoriban legalább tudtam hol aludni, és volt pénzem. Most még egy tetves ágyam sincs.
    
A templomban, ahová az emberek megtérni és hinni járnak, ott most egy áruló és lelketlen ember ül. Az egész helységet betöltötte a hideg komor hangulat. A vér fémes szaga már annyira beleivódott az orromba, hogy meg sem éreztem.
    
Ruhámon véres kéznyomok, hajam ugyan stabil a rengeteg lakktól, de a sminkem teljesen elkenődött. Meg is látszódott a törött orrom, és a sok horzsolás, véraláfutás. Ha ezt a rendőrök észrevették volna, akkor Reece lehet nem csak előzetesbe kerül. De velem ilyen értelemben nem foglalkozott a kutya sem.
    
Sokszor rám tört abban a pár órában a sírás, amíg egyedül ücsörögtem, és igyekeztem kitalálni, hogy hogyan tovább, de a távolból hallottam, hogy valaki belépett a templomba. Ez nem szokatlan, hisz ez egy templom. Ide emberek járnak. A helyszínt meg felszabadították már az emberek részére.

A halk, de határozott léptek megálltak mögöttem, és az illető helyet foglalt. Ezek a padok nagyon recsegnek, minden kis szösszenetre megszólalnak.
    
Egy durva, érdes kéz a vállamhoz ér, amibe beleborzongok, olyan hideg volt. 

– Először is. Hogy érzed magad? – nagyon mély hang, egyből felismerhető a színéből, hogy biztosan láncdohányos.

– Hogyan kéne éreznem magam? – nem is tudom, miért elegyedek szóba egy idegennel. Talán mindegy alapon, vagy csak egyszerűen ez olyan közvetlen gesztus tőle, és nem akart elküldeni mindenféle ribancnak.

– Szarul. És gondolom ez így is van jól. Szeretnél rágyújtani?

– Honnan veszed, hogy dohányzom?

– A bőrödről. Gyere. – majd felállok és megfordulok. Még mindig egy idegen áll előttem, ezt a férfit sosem láttam még.
    
Tényleg rámfért már egy alapos tüdőroncsolás, úgyhogy követtem a rejtélyes idegent ki a templom elé, és megdöbbenve láttam, hogy este van. Az adrenalin szinten annyira az egekben volt, hogy észre sem vettem mennyire hideg van már. Reflexszerűen összekulcsoltam magam előtt a karomat.

– Nagyjából 6 órája ülsz egyedül itt bent. Már bőven elmúlt éjfél.

– Remek. – válaszolom vállrándítva.

– Ezt vedd fel. – nyújtja felém sötét szürke zakóját.

– Köszi, de nem. Tiszta vér vagyok, amint a mellékelt ábra is mutatja.

– Humoros is vagy. – suttogja nekem az idegen.

– Igyekszem.

Borzalmas közöny van a hangjában, de valahogy most mégis megnyugtató.

– Te is ennek a rémálomnak a tanúja voltál? – kérdezem.

– Sajnos igen.

– És milyen jogcímen? – erre az idegen legalább kicsit elmosolyodott, nem is olyan hűvös már a tekintete.

– Az öcsémmel igyekeztetek a lehető legbénább módon megléptetni. Ennek voltam szemtanúja.

    
Nyelni is elfelejtettem, nem hittem a füleimnek. Ez az ember itt Devon Peterson. Reece egyszer mesélt róla, de akkor is csak röviden. Nem tudna az életemből mindegyik Peterson leszármazott kiszállni?

– Az nem lehet. – hitetlenkedem.

– Kérsz személyit, hogy elhidd? – ebből a gúnyolódásból már rájöhettem volna, hogy van köze van Reecehez.

– Tekintve, hogy mi történt te is elég humoros vagy. Miért jöttél el a "majdnem esküvőmre"?

Devon szája szélén egy apró mosolyt véltem felfedezni.

– Mert Reece megkért rá. Nem igazán szoros a viszonyunk, tehát ha valamire megkér annak oka van. Mondjuk azt én sem sejtettem, hogy Lindácska ennyire hangulatromboló lesz.

Komolyan? A sógornőjének még a teste ki sem hűlt rendesen, de már viccelődik vele? Ez morbid.

– Ez durva volt. – nézek rá szigorúan.

– De igaz. Szóval. Van hol aludnod? – gyújtott rá Devon még egy cigarettára.

– Hát nem hiszem, hogy Christian beengedne a lakásba. Gondoltam egy padon túlélem ezt az éjszakát, és holnap megpróbálom összeszedni a lehetőségeimet.

– Ne vedd tolakodásnak, de azt mindketten tudjuk hogy itt nem maradhatsz. A polgárőrök biztosan nem díjazzák a padon fekvő, véres ruházatú hölgyeket. Ma estére szállj meg nálam. Aztán meglátjuk. – ez volt Devon első segítségnyújtása.

– De hisz nem is ismerlek. Miért fogadnál be?

– Gondolod ennél a napnál lehetne még rosszabb? Nem vagyok pedofil, kislány. És egy kutya sem vagy, hogy be kelljen fogadni.

– Tudod te hány éves vagyok?

– Nem, de nem is érdekel. 20 év minimum van közöttünk. Pluszban az öcsémhez tartozol, tehát mindenképp tabu vagy. Ez csak jó szándék, elfogadod? – vonja fel egyik szemöldökét.

– Kénytelen vagyok. Köszönöm. – illedelmesen biccentettem egyet a fejemmel, és elindultunk. 
    
Ez olyan Peterson védjegy, hogy mindegyiknek mindig igaza van?
Kislány?
Beszarok komolyan, mi jöhet ma még?
Tény, hogy fiatalabb vagyok, de tényleg ma nézek ki a leginkább annak?

Az út az autóig csendben telt, nem szóltunk egy szót sem egymáshoz. Szerintem túl sok kérdés merült fel mindkettőnkben, azt se tudtuk mit KÉNE kérdezni.

Devonnak szemmel jól láthatóan a bőre alatt is pénz van, így amikor egy Lamborghini cabrio előtt találom magam meg sem lepődök. Nem nyitja ki az ajtót, nem csukja be mögöttem.
Ugyan nem szakad le a kezem a mozdulatoktól, de ez meggyőzés volt részéről, hogy közömbös velem és nem akar meggyilkolni a sötétben. Elvégre egy idegennel indulok az ismeretlenbe. Szép párosítás mondhatom.

– Messze lakom. Elviszlek a lakásomba, ott át tudsz öltözni, és utána eszünk valamit. Ugyan nincs kizárva, hogy egy gyilkos vagyok, mivel nem ismerjük egymást, de simán lehetnél te is az. Meg kell győznöd,hogy nem akarsz megölni. Ezt megtárgyaljuk. – szemei sarkából rám néz, majd folytatja – és szeretném ha elmondanád miért ül börtönben az öcsém.

Ez azt hiszi gyilkos vagyok. Ilyen nincs. Gondolom, ahogy megmagyaráztam Linda levelét az nem nyűgözte le. Mondjuk igaza van, simán kinyírhatnám. Nem tudom, hogy belelátom-e a helyzetbe, hogy hasonlít a természete Reecére , de mindenesetre eddig a stílusa pont olyan kibírhatatlan.

– Reece régebben említette, hogy házas vagy. Jók lesznek rám a feleséged ruhái? – nem, nem ez volt a legnagyobb bajom, csak tapogatóztam az sötétbe.

– Nem tudom. Tegnap óta nem a nejem. De a helyszínről összeszedtem a cuccaidat, amíg a padon ücsörögtél.

Miért teszi? Nem is ismer? Egy vadidegen, aki szemtanúja volt az öccsének élete legrossz napjának. Nem értem ezt az egészet...