Az őrület fogságában III. | Part 3. COMPLETED ✅

9.rész - Magyarázat / Kat

     
Hát nem így képzeltem el az újra találkozást. Azt hittem, hogy ez egy megható pillanat lesz, amikor elfelejtünk hirtelenjében mindent, ami a múltban volt.
De kurvára nem ez történt, és lehet ő sértettebb fél volt, mint én, de milyen belépő ez? Ennél szó szerint bármi jobb lett volna, de tényleg. A múlt, amit a hátunkon cipelünk egy közönséges "picsát" érdemelt.

Így hát jelezve megbántottságomat illedelmesen elküldtem a faszba őket. Szerintem meglepődhettek, mert szó nélkül elhagyták a termet, és az irodába iszkoltak.
Még ilyet. Életemben nem voltam még ilyen magabiztos, mint most és ezt szerintem mindkettőjüket meglepte. Szokjanak csak hozzá.
    
Igyekeztem ezután a betegre összpontosítani, de kizártnak tartottam, hogy egy cigi nélkül ez menne, így sűrű elnézés kérések közepette lerohantam a klinika elé.
Ahogy rágyújtottam éreztem az ereimben azt a felszabadító érzést, amit csak a nikotin képes adni nekem mostanság. Nekitámaszkodtam a falnak a fehér egyenruhámba, és próbáltam összeszedni magam. Hosszú műszakot nyomok ma.
    
Gondolatmeneteimet egy hangos ajtócsapódás vágta félbe, és Reece siet el mellettem, mint aki lidércet látott, majd bevágja magát Devon autójába és ott próbálja meg felfogni a történteket.

Igyekeztem minél kisebbre összehúzni magam, hogy ne vegyen észre, de odafent valaki úgy döntött, hogy ha már szar napom van, akkor mindenképp legyen igazán szar.

Amint Reece rámpillantott azokkal a dühös hatalmas szemeivel a cigit is elejtettem. Mivel mostanában spórolós kedvembe vagyok, így gondolkozás nélkül lehajolok érte, hogy felvegyem, de olyan béna vagyok, hogy csak a sokadik próbálkozásra sikerül. Amint felemelkedem a földről Reece hatalmas teste takarja el előlem a napsütést. Összerezzenek ijedtemben, ami amúgy teljesen normális reflex , ha az ember megijed, de ezt Reece nem így gondolja.

– Csak nem vívsz a lelkiismereteddel? – vonja fel egyik szemöldökét, miközben a szája kissé megremeg. Most van a pillanat, amikor kurvára nem kéne összeszarnom magam.

– Egy lelketlen oktat a lelkiismeretről? – na ezt én teljesen vagány odaszólásnak gondoltam, és igyekeztem a testbeszédemmel is ezt jelezni neki.
Nincs .
Uralma.
Többé.
Felettem.
– Hála neked valóban, az a maradék is meghalt. Rossz embernek adod magad Virágom, ismerem a tested minden rezzenését. – hajolt kicsit közelebb az arcomhoz, amire automatikusan elhajtottam a fejem.

Ennek a szónak a hallatára a szívem abnormálisan gyorsan kezdett el verni. Nem akartam a szemébe nézni, mert akkor megtörök. És nem akarok újra.

– Mindent nélküled értem el. Végre nem vagyok elnyomva, és tudok élni. Megtanultam kiállni magamért te hazug senki. – mondtam, ami rögtön az eszembe jutott, de nem akartam az utcán jelenetet rendezni, ezért faképnél hagytam, mielőtt válaszolhatott volna.
     
Meghal a szívem, hogy ilyen dolgokat kell neki mondanom, de akkor is helytelen, ahogy most ítélkezik felettem. Szerintem elérkeztünk arra a pontra, ahol már nem tudunk helyreállítani semmit. És mivel nem ráncigált meg senki a hajamnál fogva vissza, ezért megkönnyebbültem, hogy Reece elfogadta amit mondok neki.

Én előre szóltam Devonnak, hogy nem állok készen találkozni vele. Remélem egy ideig erre nem is kerül sor. Had higgadjunk le mindketten...

A nap viszonylag ezután könnyedén eltelt, mindenki kedves volt velem. Este 8-kor adtam le a műszakot hulla fáradtan, idegileg megviselve. Igyekeztem haza, ilyenkor már a környék nem biztonságos.
    
Amikor Devon lakása elé érkeztem hangokat hallottam bentről, de nem a szokásos női hang volt, amit mostanában sűrűn hallok, hanem veszekedést.

Minden bizonnyal Reece van a lakásban. A mindent eldöntő kérdés. Fussak vagy maradjak? Olyan magabiztos voltam ma, érdekes lenne ha pont most fújnék visszavonulót.
    
Ráztam magamon egy párat, majd benyitottam. Hirtelen mindenki elcsöndesedett, és rám figyelt.

– Zavarok? – teszem fel a legésszerűbb kérdést.

– Mint mindig. – ezt megint olyan egyszerre mondták, hogy nem tudtam a nevetést visszatartani. Rettentő aranyosak voltak, mint a rossz kisgyerekek.

– Abba hagynád?– Devon Reece felé fordul.

– Hagyjuk ezt most. Szóval? Megtudhatnám ismét, hogy mégis mi a picsát keresel itt? – nézett rám Reece, mint aki sose látott még fehér embert.

– Itt lakom, te arrogáns idióta. És te mit is keresel itt? – vágok egyből vissza, nem veszek levegőt sem, nehogy kitudódjon, hogy tartok Tőle.

– Meglepetés. – olyan unott képpel szól Devon a vitánkba, mint aki mindjárt elalszik.

– Na azt biztos nem. – fordul felé Reece és duzzog, mint egy kis pisis.

– Amíg ti marjátok egymást, mint az ovisok, addig én elmegyek fürdeni, és lemosom magamról a mocskaitokat. Faszfejek. – fordítok hátat nekik, és ismét előtör belőlem az elérhetetlen énem. Élvezem ezt a helyzetet, láthatólag mindkettőt idegesítem, de nem hagyom magam többször megalázni.

Megnyitom a csapot, beszállok a zuhany fülkébe és a forró víz alá állok. Teljesen eltudok lazulni a meleg hatására és kizárni a külvilágot. Mivel bömböl a zene bent, így nem hallom, ami kint történik, de pillanatnyilag nem is érdekel. Berakom a kedvenc zenémet, ami a Milk& Sugartól a Canto Del Pilon és riszálom magam, mint aki egy fesztiválon van.

Már percek óta durzsolok magamban, és táncikálok, amikor hirtelen valaki megragadja a nyakamat és a falnak szorít.

– Első. Mindig zárd be az ajtót magad után. – Reece lehelete a tarkómon elindította a kényszeres remegést bennem.

– Második. Ne hazudj. – szorított egyet a fogásán.

– Harmadik. Ne add elő, hogy nem irányíthatlak. Nézd meg Virágom. Most is remegsz az érintésemtől.

Majd elengedte a nyakam és távozott a fürdőből. Teljesen lesokkolt, nem tudtam hogy most sírjak, vagy rohanjak utána számon kérni Őt, vagy mitévő legyen.

Tudom, hogy tudja. Tudja, hogy nem tekinthetek rá semmiként. Persze, hogy minden mozdulatom üvölt egyszerűen utána. Annyira hatással van a testem bármely pontjára, hogy miután nekinyomott a falnak, még percekig úgy maradtam.

Gyorsan elzártam a vizet, megtörülköztem, és indultam a szobámba felöltözni. Tanulva az előző hibámból, azonnal magamra zártam az ajtót.
Miután meggyőződtem arról, hogy tiszta a terep, kimentem a konyhába és ittam egy nagy pohár vizet, majd kinyitottam a hűtőt, mert a nagy események közepén rájöttem, hogy semmit nem ettem.

Az egyik kezembe pakoltam a hideg vacsimat, majd beakartam csukni a hűtőt, de valaki megelőzött. Annyira váratlanul ért mozdulat, hogy kiejtettem mindent a kezemből. Oda a vacsorám. Kurva jó.

Reece hatalmas tenyere vágta be az ajtót, aki utamat állva nem engedett tovább.
– Szóval mégis csak a lelkiismereted szól. – gúnyos mosollyal nézi sápadt fejem.

– Kösz a vacsorámat. Összeszedném, ha arrébb vonszolod a nagy képed. – tettem keresztbe magam előtt a karjaimat, mire az arca hirtelen komoly lett.

– Ne nekem próbáld megjátszani magad. Lehet, hogy Devonnak sikerült megtanítani neked, hogy kiállj magadért, de minden lecke hiába amíg én vagyok az igazi tanárod. – majd megfogta óvatosan a torkomat, és fejemet ide-oda forgatta, jól szemügyre véve a terepet.

– Itt is van. – érinti meg a hegeket, amiket okozott – ez én vagyok Virágom. Nem törölhetsz az életedből, mert itt vagyok. – majd keze a mellkasomra csúszik – és itt. Azt mondasz, amit akarsz, amíg ő leleplezi a hazugságod.

– Beszélnünk kell. – nagyjából fél óra alatt lerombolta azokat a jellemeket, amiket az évek alatt végre magamévá tulajdonítottam.

– Na végre. Azt hittem sosem lesz merszed szembeszállni velem...