12.rész - Revans / Kat 🔞‼️‼️‼️

1.3K 41 10
                                    

    
Ez az érzés leírhatatlan. Nagyon sok gyönyörben volt már részem, de teljes biztossággal állítom, hogy eddig ez a legjobb.

Az még hagyján, hogy az életem szerelme, akiért bármire képes lennék úgy táncoltatja a testem, ahogy kedvére esik, de az hogy a főnököm, aki a testvére, és ezidáig egyszer sem gondoltam bele abba, hogy számomra vonzó lenne, épp azon dolgoznak, hogy mindenidők legdurvább élményét szerezzem be.

Ez még engem is túlszárnyal. Tényleg, Reece mondta jól. Lehet, hogy Devon sok mindenre megtudott 3 év alatt tanítani, de az igaz tanárom Ő. Hihetetlen érzés, hogy ténylegesen az összes erogén zónám kényeztetve van.
    
Reece még mindig hátulról van tövig bennem, Devon meg a kezével kényeztet közben.
Igaz, hogy belőle semmit nem látok, de némi kíváncsiság rejtőzik bennem azért, hogy mivel áldották meg őt odalent. És amilyen abszurd és elképzelhetetlen ez a helyzet, arra is van esély, hogy csak képzelődök és ebből semmi nem igaz, így merek engedni a gondolataimnak.

    
Gyengéden egyik kezemmel belekapaszkodok Reece nyakába, amíg a másik kezemmel megsimítom Devon vállát. Annyira kellemes a tapintása, simán letagadhatna magáról éveket.

– Megakarsz fordulni? – Reece gyengéden odasúgja a szavakat a fülem tövébe, és megcsókolja a területet.

– Mindennél jobban. – vágom rá őszintén.
    
Majd Reece megfordít, felemel és ölébe vesz, majd elindul a medence széléhez.

Óvatosan felhelyezi testemet a peremére és lábaimat széles terpeszre kényszeríti. Nem tudom miféle perverzió ez náluk, de komolyan élvezik, hogy testvérként egy nőn dolgoznak mindketten. Kivételesen nem is akarom, hogy ez másképp legyen. Hogy ezért hogyan fogok a lelkiismeretemmel elszámolni? Hogyan nézek ezután bármelyikőjük szemébe? Cseppet sem érdekel most.

    
Amikor már elég szélesre tártam a lábaimat, akkor Reece elkezdte csókolgatni óvatosan a combom belsejét, és már ettől a finom mozdulatsortól eltudtam volna menten élvezni.

Alaposan bejárja bőröm összes felületét szájával, majd megszűnik az érzés. Felkapom a fejem, és meglátom Devon tüzes szemeit magam előtt. Kérdezés nélkül ráveti magát érzékeny puncimra, és olyan gyorsasággal és profizmussal nyal, mintha ezt gyakorolta volna. Ujjai folyamatosan járkálnak bennem ki-be, de közben csak Reecere tudok koncentrálni. Ilyen helyzetet sose képzeltem még el.

    
Látom rajta, hogy abszolút nem féltékeny és nem is ideges ettől, kifejezetten tetszik neki a látványom. Leszarja, hogy pont a bátyja készül engem eljuttatni a magasba épp.

Kapva az alkalmon, hogy mégjobban beindítsam a kedélyeket ,elkezdtem játszani a saját melleimmel, miközben szó szerint meglovagoltam Devon száját. Amikor éreztem, hogy 2-3 mozdulat és elélvezek Devon leállt. Mesterien ismeri a női testet, pontosan tudja hol éppen merre jár.

És ami a számomra ledöbbentő, hogy faképnél hagy. Mellkasom fel-le mozog eszeveszett tempóban, éreztem már a bizsergést, aminek jönnie kell orgazmus előtt, de hirtelen csak az üresség érzése maradt.
    
Reece lassan odaevickélt hozzám, majd megfogta a combomat és a vízbe rántott.
– Egy átlagos férfi nem vált ki senkiből ilyen reakciókat Virágom. Megkértelek már szépen arra, hogy ne hazudj nekem. – néz mélyen a szemeibe, és baljós hangokat adat ki magából.

– Nem hazudtam. Basztattalak. – mosolyodok el rajta, hisz akármennyire is azt hiszi nyeregben van, még mindig állom a sarat.

– Jelen esetben a kettő majdnem ugyan az. Ne aggódj, ennek nem lesz következménye, csupán éreztetni akartam veled, hogy átlépted a határaidat. – simítja meg izzadt, és vizes hajamat.

– Menjünk ki. Éhes vagyok. – ennél hangulatrombolóbb dolog még nem történt velem soha.

Ennyi?
Ő is, meg én is parlagon lettünk hagyva? És ez így oké? Beszarok ezen az estén komolyan.

– Ennyi? Én ezt nem értem. – adok hangot az előző gondolataimnak.

– Ennyi. Talán másra számítottál? – fordul vissza felém miközben sétálunk be a lakásba.

– Mondjuk, ha már a bátyád idáig nyalt, lehet járna nekem egy orgazmus. – válaszolok totál felháborodva a semmin.

– Azt felejtsd el. Tőle legalábbis biztos. Orgazmust akarsz? Megkapod Virágom. – majd felvesz az ölébe lovagiasan és egészen a konyháig cipel.

– Ezt nem lehetne inkább privátba? Nekem nem Devon figyelme kell. – mondtam ezt olyan lazasággal, mintha a világ legtermészetesebb dolga történt volna az imént.

– De. Nem is a közönség miatt tettelek le ide. Csak kell jég. – hirtelen szarul éreztem magam a feltételezéstől, de ez ma belefér.

A szobámig az utat már sétálva tettük meg. Szokásosan kulcsra lett zárva mögöttünk az ajtó, és most Reece tekintetében valami egészen mást véltem felfedezni, mint eddig.

Nem tudtam meghatározni, hogy mi is az. De időm sem volt rá, mert azzal a lendülettel rávágott az ágyra, kicsit sem finoman és a legkevésbé sem szenvedélyesen, majd a hajamba kapaszkodott, amit már nem tudott igazán a keze köré fonni, mivel mostanra csak vállig ért.

Addig húzta hátra, míg a testem teljesen nem feszült újra C alakba, így enyhült a fájdalom kissé.

Száját mellbimbóimra tette és éles metszőfogával harapni és húzni kezdte. Bár már a testem tényleg könyörögni szokott, de ebben a mozdulatban kifejezetten éreztem haragot is.

Hirtelen lecuppant róla, és 1-1 jégkockát tett, az amúgy is keményen feszülő bimbóimra. Felsóhajtottam az érzésbe, mivel ez pont az élvezet és a kellemetlenség határán egyensúlyozott.

Egyik kezét a csiklómra tette, és lágyán masszírozta azt, néha benedvesítette mutató ujját, közben a hajamba kapaszkodott továbbra is.

Sokkal jobban felvoltam már izgulva, mint a kezdetekkor, és erősebb hévvel is jött volna az orgazmusom, de Reece leállt, hajamat elengedte.

– A szerelemi kapcsolat, legyen jó vagy rosszindulat, esetleg nemtörődömség, vagy valós és vélt sérelmek nyomán keletkező bosszúvágy, kegyetlenséggel és gyűlölettel teli megtagadása és elszakítása mindennek, ami egykor szép és jó volt egy kapcsolatban. – mintha csak olvasna egy könyvből olyan gyűlölettel mondta ezeket a sorokat.

Ezerszer fájdalmasabbak ezek a szavak, mint amikor kijelentette , hogy nem nem létezem már számára. Millió darabokra törtem.

– Ezt mire véljem most? – értetlenkedek, hisz nem egészen 15 perce olyan csodás volt minden.

– Revansnak Virágom. – közben újra belém nyomta ujjait, és lassan elkezdett ujjazni. – Bosszúvágynak. – hüvelykujját a csiklómra tette – elárulásnak. Mert ugyebár a bűnösök bűnhődjenek. – ez volt a végszó, majd minden ujjával olyan precizitással dolgozott rajtam, hogy menten elélveztem.

Abban a pillanatban elengedett, és kisétált a szobából.

Fel sem bírtam dolgozni a mai nap eseményeit, sírni sem volt már erőm. Csak ültem az ágyon, magam elé bámultam, mint egy elhasználódott, szakadt rongy.

Hát itt tartunk. A mai nap minden mozzanata, ami helyesnek tűnt, egy pillanat alatt megpecsételt engem.

Vajon hányszor kell még miatta darabokra esnem? Többé nem szedhet Ő össze.

Mert csak újból összetörne...

Az őrület fogságában III.  | Part 3. COMPLETED ✅Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang