Az őrület fogságában III. | Part 3. COMPLETED ✅

2.rész - Harag / Kat

"Ez csak egy álom, ébredj fel. Ez csak egy álom, ébredj már fel. Katherina Burn ébresztő!!!!"
   
Ezek a mondatok szoktak engem kirázni az ágyból. Minden éjszakám maga a pokol. Forgolódok, sírok és remélem, hogy ami idáig a nyomorult életemben történt az csak egy rossz rémálom.
    
Amint kinyitom a szemeimet realizálom, hogy tévedek. Ez a kibaszott valóság. Az emberek minek örülnek minden egyes nap? 
    
Nekem nincsen okom örülni. Amikor 12 éve azt hittem, hogy mindennek vége, ami életben tartott volna, jött a sors és odaadta nekem Christ.
    
De utunk Reecel keresztezték egymást ismét. Még mindig rengeteg akadály volt előttünk, de én megtettem a lépéseket. Kiléptem az egyetemről, semmi értelme nem volt tovább az ő idejüket vesztegetni, illetve nekem is volt kisebb-nagyobb bajom anélkül is. A saját esküvőmet is eldobtam.
    
Lehet nem volt az az elsöprő szerelem Chrissel, de olyanból tuti csak egy akad az életben és azt nem ő adta meg nekem. Viszont élhettem volna boldogan és jól. Bántalmazás és károsodás nélkül.
Bárcsak ebben az időszakban ragadtunk volna, és soha nem tudtam volna meg, hogy az élet milyen sorsot szánt nekem.

    
De nem ezt választottam. Élni akartam azzal, aki az életet adta nekem. A sors fintora ezt is kijátszotta. Amikor azt hinné az ember, hogy minden rossz érzésen túlmegy és fellélegezhet, jön mindig egy nagyobb szakadék, ahova kurvára belerúgnak. Izomból. Mássz ki egyedül barom.

    
Természetesen mondanom sem kell, hogy ezután minden rosszra fordult. Ez nálam már szokásos.

    
Na de kezdem az elejétől.
Amikor Reece az ölébe vett, könnyes arcát még volt időm letörölni, mielőtt valaki be nem rúgta volna izomból a templom ajtaját.

Linda ijesztő látványa rögtön megkongatta
bennem a vészcsengőt, és még mielőtt pofára estem volna saját magam másztam ki Reece öléből, és vártam, hogy az események csak történjenek. Közbeavatkozni időm már nem volt.
    
Reece a lehető leggyorsabban sietett a nejéhez, de már késő volt. Egy mozdulattal előtte engedte a karját, amit precízen az álla alá tartott, majd meghúzta a ravaszt. A mozdulatsora olyan pontos és gyors volt, mintha gyakorolta volna. És amilyen állapotban volt az utolsó években, ez nincs kizárva.
    
Ezt a szerencsétlen nőt mi tettük tönkre.
Próbálta Reece megakadályozni az öngyilkosságot, de már csak a halott neje élettelen testét volt képes elkapni. Hatalmas zokogásba tört ki, és nem a szeretet miatt, hanem mert most egy emberi élet megszűnt teljesen létezni a mi hibánkból.
    
Nem vagyok valami önmarcangoló típus, nem állítom, hogy ez csakis a mi hibánk lenne. Kompromisszumot nem lehet egy lehetetlen emberrel kötni. Szegény Lindát nem szabadott volna kiengedni a pszichiátriáról, de az orvosok azt látták rendben van.

Gondolom ezt mutatta.

De az a háború, ami benne végig mehetett, és az az erő, ami végül segített neki meghúzni a ravaszt az nem orvosolható.
     
A vérfürdő után mindenki ijedtségében rohangálni kezdett, én pedig azt se tudtam kire kéne figyelnem. Chris akkor már teljesen el volt ájulva, amit nem is értek, hisz orvos, annyi vért látott már életében, amennyit még senki. De a halott nő látványa, a legjobb barátja a menyasszonyával az ölében, csak hab volt a tortán volt neki.
    
A tömeg 2 kupacba oszlott el. Az egyik próbálta Christ összekaparni a földről, a másik pedig vadul telefonált a rendőrségnek, hogy segítséget kérjenek.
   
Hatalmas volt a sokkhatás. Csak hátráltam és hátráltam, míg a két csoport között nem találtam magam. A köztük lévő üres teret megtelítette az emberek sikolya. Eltompult a hallásom, fekete pöttyöket láttam magam előtt és forgott velem a világ. 
     
Reece megragadta a karomat és felrántott a földről. A kezét és így már az én kezemet is vér borította. Életem legszomorúbb látványa tárult elém.

"Boldogtalanságotokat pecsételje vér "

A hideg is kiráz ettől az utolsó mondattól.
A rendőrök hamar kiérkeztek, a kertbe tereltek mindenkit, kivéve Christ, Reecet, és engem.
Gyötrelmesen nehéz pillanatok voltak azok, amikor mindhárman elmeséltük, hogy hogyan is jutottunk idáig. És most az egyszer őszintén igazat mondtunk mind a hárman. Itt már felesleges volt hazudozni, megjátszani magunkat.
    
Chris szörnyülködve és undorral hallgatta a mi verziónkat, sütött a szeméből a szánalom, amit irántunk érzett. Megérdemeltük. Mind a ketten.
    
Az egyik rendőr alaposan átnézte a helyszínt, ahol megtalálta a táskámban a Chrisnek szánt búcsúlevelemet, ami miatt nem igazán kellett magyarázkodnom.

Ami viszont magyarázatra szorult, és megcsavarta ezt az alapból is abnormális helyzetet, hogy Lindánál is találtak egy levelet. A szavai annyira beleégtek a sejtjeimbe, hogy mai napig szóról-szóra emlékszem amit írt.

"Bűnhődjenek a bűnösök"

Ezek voltak a legjelentősebb szavak. A többi részében az állt, hogy "Katherina Burn és Reece Peterson azok, akik ma reggel erős tudatmódosító szert kevertek az italomban, és megfenyegettek, hogy ha nem végzek magammal, akkor gondoskodnak rólam. Hosszú terápiás kezelésem alátámasztja a tisztaságom és épelméjűségem. Halálom oka, hogy túlságosan szerettem"

Húsig hatoló erős sorokat írt Linda és testében valóban találtak magas koncentrációban kábítószer származékokat. Engem tisztára mosott a véralkohol szintem, és hogy bevallottam bűneimet, miszerint nekem Lindához semmi közöm, és akkor már hosszú ideje nem is voltunk testközelben egymással. Ezen még pluszban segített az is, hogy távoltartási végzésem volt felé a hasszurkálós incidens óta.

Reece. Neki viszont az az egyetlen pohár alkohol okozta a vesztét, amit az esküvőm napján izgalmában megivott. Micsoda véletlen, hogy egy ember, aki sosem iszik alkoholt, annak az lesz a veszte.

Reecet megalapozatlan és kétes gyanúval bizonytalan ideig lecsukták, amíg nem mosódik tisztára az ügy körülötte. Valamiért mindenki azt hitte, hogy ez csak a kettejük csatája, pedig én is részese voltam.

Chris természetesen ezek után egyből kidobott az utcára, de nem is vártam mást. Végre megszabadultam ettől a feszítő érzéstől . Csakhogy annyira megfeszült a végére, hogy elszakadt az a bizonyos láthatatlan kötél, ami úgy pattant vissza a testem minden pontjára, hogy darabokra hasított belülről.

Nem akartam őt látni. Fizikai fájdalmat okozott maga a tudat is , ami történt. Minden és mindenki ellenem fordult, míg végül a vaksötétben a kezét nem nyújtotta egy vigasztaló lélek, aki átérezte, hogy min megyek keresztül.
Na igen. Ő lenne Devon Peterson...

Huh, hát azért ez elég egyoldalú, és rövid leírása annak, amit Kat élt át és látott.
Mit gondoltok, Devon milyen szerepet fog kapni a következő részekben? Fontos ember lesz? Mikor engedik ki Reecet? Kíváncsian várom a tippeket 🫢🫣

Ebben a sztoriban annyira el kell nekem is merülnöm, hogy egy nap csak egy rész fog kikerülni 🤯
Köszönöm, hogy elolvasod és ezzel támogatod a munkámat❤️