Egy kis ízelítő

184 15 2
                                    

‐ Szerinted nem tudom, hogy folyton bámulsz, amikor azt hiszed, senki nem látja? Hogy ha egy szobában vagyunk, le sem veszed rólam a tekinteted.

‐ Nem tudom miről beszélsz.

‐ Ó, dehogynem. Érzem a szívverésed, ahogy egyre gyorsabban ver a közelségemtől és nem azért mert félsz. Ha így végigsimítom a nyakad a számmal…

‐ Basszus!! - önkéntelenül felnyögtem. Tudtam, hogy véget kellene vetni ennek az egésznek, de a testem elárult. 

‐ Ahogy az érintésemtől libabőrös leszel, a hangok, amiket kiadsz…

‐ Hagyd abba!

‐ Kicsit nagyobb meggyőződéssel.

‐ Eressz el!

‐ Még mindig nem az igazi.

Nem hagyta abba, a nyakam harapdálta. A hajam elengedte és nadrágon keresztül kezdett el simogatni. Mondanom sem kell, hogy már azelőtt kemény voltam, hogy hozzám ért volna. Eleresztette a karom, megfordított és mielőtt még bármit mondhattam volna, megcsókolt. Végem volt, foghattam volna az alkoholra, de nem, ő volt az, az illata, az érintése. Áttörte az ellenállásom, semmi erőm nem maradt ellenkezni. Másodpercekig csak mozdulatlanul tűrtem, hagytam, hogy azt csináljon velem, amit akar. De végül a testem önálló életre kelt. Megragadtam a pólóját és még közelebb húztam magamhoz, ha ez lehetséges. Visszacsókoltam, de még mennyire. És ez volt a legnagyobb hiba amit elkövethettem, amint megízleltem a szájàt, tudtam, hogy nincs megállás. Mire észhez tértem egy pillanatra, már az ágyon feküdtem, alatta és épp a térdével feszítette szét a lábaimat. És én hagytam neki, mit sem törődve a következményekkel. Pár perccel később már csak boxer volt rajtunk. Egy pillanatra elszakadt a számtól felkönyökölt és a szemembe nézett.

‐ Kibaszottul vágytam már rád. Most még kisétálhatsz azon az ajtón, de ha maradsz, akkor az enyém vagy.

Szavainak a jelentőségét akkor még nem értettem.

Knight-testvérek I.: Aiden Knight - Egy ágyban az ellenséggelWhere stories live. Discover now