Knight-testvérek I.: Aiden Knight - Egy ágyban az ellenséggel

7.

‐ Most komolyan minden alkalommal két utcával arrébb kell kitennem téged?
‐ Nem láthatnak együtt.
‐ Tévedsz, azt nem láthatják, hogy lesmárollak. Haverok még lehetnénk, úgy legalább a közeledben lennék.
‐ És nem tartaná senki furának, hogy két év után miért pont most? Ha a bátyám fülébe jut, nem lesz kevésbé mérges miatta.
‐ Akkor mondd el neki!
‐ El fogom, ígérem, csak adj még egy kis időt.
Nem nézett rám, a szélvédőn keresztül bámult a semmibe, miközben görcsösen szorította a kormányt.
‐ Mégis mennyit? ‐ kérdezte alig hallhatóan.
Minden egyes alkalommal, amikor erről vitatkozunk, rosszul éreztem magam. Hogy titkolózni kell, miattam, hogy nem tudunk együtt elmenni sehova, miattam.
‐ Kérlek, csak még egy kicsit bírd ki. Megéri, nem?
A tenyeremet az ölére simítottam, szinte másodpercek alatt kemény lett. Imádtam, hogy ilyen hatással vagyok rá. Félmosolyra húzta a száját.
‐ Szállj ki, mielőtt itt duglak meg, fényes nappal.
‐ Neked is szép napot!

‐ Bele kell húznunk, különben nem leszünk kész.
‐ Akkor legyen csütörtök és péntek, ha nem akarjuk a hétvégét is ezzel tölteni.
‐ De én….
‐ Meg se szólalj! Már kétszer ráztál le minket és ezt hétfőre meg kell csinálni. Kibírsz két napot a farka nélkül.
‐ Ezt te nem értheted, hisz nincs is senkid. Vagy nem is volt soha?
Egy sültkrumpli volt a jutalmam, egyenesen az arcomba.
‐ Fogd be! És tartsd a szerszámod a nadrágodban két napig.
Igazuk volt, két nap semmiség. Szinte észre se fogom venni és már hétvége. És akkor azt csinálok, amit csak akarok. Végülis még jót is tehet pár nap Derek nélkül. Előbb vagy utóbb le kell küzdenem a függőségem.
‐ Jól van, megpróbálom.
És ekkor sétált be ő, a haverjaival. Azonnal engem keresett a tekintetével és szinte mindig azonnal meg is talált. Mintha egy jeladó lett volna rajtam. Az egyik srác valamit mondott neki, így megszakította a szemkontaktust, aztán leültek, pár méterre tőlünk.
‐ Azért a szád csukd be!
‐ Hülye! És hol tanuljunk? Átjöttök?
‐ Huntert nem zavarná?
‐ Dehogyis, sokszor otthon sincs, folyton dolgozik.
‐ Okés, akkor nálad. De semmi pia. Legutóbb is másnaposan kellett órára jönni reggel és semmit nem haladtunk a beadandóval.
‐ Igenis, apuci.
‐ Majd akkor is így fikázz, ha ötöst kapsz.
‐ Ugye azóta sem tisztáztad a dolgokat Simonnal?
‐ Miért?
‐ Sziasztok!
Francba! A buli óta nem beszéltünk, azt hittem egyértelmű neki, hogy nem akarok tőle semmit. Leült mellém, egészen közel, túl közel. Azonnal Derek felé pillantottam, ha szemmel ölni lehetne, Simon már a pad alatt feküdne. Láttam rajta, hogy nem sokon múlik, hogy felálljon és idejöjjön. Szavak nélkül is megértettem, elég volt ránéznem.
‐ Beszélhetnénk, Simon?
‐ Persze.
Kisétáltam a folyosóra, ő pedig követett.
‐ Szóval tudom, hogy a tóparti bulin kicsit félreérthetően viselkedtem, de…
‐ Félreérthetően? Lesmároltál.
‐ Tudom és bocs. De nem akarok semmit tőled.
‐ Erről eddig nem mondtál semmit.
‐ Kellett volna, de többet nem találkozhatunk.
Ebben a pillanatban Derek sétált ki a menzáról, a korlátnak dőlt és rágyújtott. Le sem vette rólunk a tekintetét.
‐ Biztos? Olyan jól megvoltunk.
Közelebb lépett hozzám és végigsimított a karomon. A szemem sarkából láttam egy árnyat megmozdulni. Azonnal arrébb húzódtam.
‐ Sajnálom. Kedves srác vagy, de…
‐ De? Van valakid?
‐ Olyasmi.
Szomorúnak tűnt, most aztán tényleg egy seggfejnek érzem magam.
‐ Ne haragudj, hogy korábban nem voltam egyértelmű. Kicsit zűrös most az életem, de nem kellett volna így viselkednem veled.
‐ Értem. Hát akkor sok sikert a kapcsolathoz.
Otthagytam és a mosdók felé vettem az irányt. Tudtam, hogy követ. Amint beléptem a wc-be, az ajtó hangosan csapódott be mögöttem.
‐ Mi a franc volt ez?
‐ Elmondtam neki, hogy nem lehet köztünk semmi.
‐ Nekem nem úgy tűnt.
‐ Többet nem fog zavarni, felfogta.
‐ Ha nem titkolnánk, akkor ez mind nem történik meg.
Mindig ide lyukadunk ki, egyre jobban zavarja, nekem pedig egyre inkább lelkiismeret furdalásom volt. De ő nem értheti, neki nincs testvére, nem tudja milyen, amikor mindenki mást elveszítesz és csak egy valakire számíthatsz.
‐ De nem csináltam semmit, nem történt semmi és nem is fog, soha senkivel. Kérlek, nyugodj meg!
Odamentem hozzá és a karjaimat a nyakába fontam, úgy kezdtem el masszírozni a tarkóját. Szorosan hozzá bújtam, a közelségem megnyugtatta és engem is az övé.
‐ Utálom, amikor bárki más hozzád ér.
‐ Csak a tiéd vagyok.
‐ Jobban is teszed.
Percekig csókolóztunk, teljesen elmerültem benne, minden nyugodt volt, mintha nem is lennének problémáink. A telefonom csörgése szakította meg a pillanatot.
‐ Mi van?
‐ Nem jössz órára? Két perc múlva kezdődik, már bent van a tanár.
‐ Mindjárt ott vagyok.
‐ Ne menj még!
‐ Muszáj, már ígyis túl sok óráról hiányoztam. Suli után látjuk egymást.