Knight-testvérek I.: Aiden Knight - Egy ágyban az ellenséggel

5.

Innentől kezdve nem volt megállás, egyfolytában az üzeneteivel bombázott. Minden lehetőséget kihasználtunk, hogy kettesben maradjunk, még ha ez néha csak az egyetem wc-jét jelentette.
‐ Suli után egy kis foci?
‐ Én benne vagyok - szólalt meg Connor.
‐ Nekem sincs dolgom ‐ Derek két órája nem írt, úgyhogy gondoltam elfoglalt. Egyébként sem árt, ha valami mással is elfoglalom magam, Derek-en kívül. És pont ebben a pillanatban szólalt meg a telefonom.

Nemsokára végzek. Hazajössz velem, vagy nálam találkozzunk?

Nálad. Fél óra és ott vagyok.

Pizza vagy kínai?

Kínai

Rövid időn belül annyira megszoktuk egymás társaságát, hogy szinte mindent együtt csináltunk, persze szigorúan csak a négy fal között. Együtt reggeliztünk, tusoltunk, tanultunk, filmeztünk. Mint egy igazi pár, miközben mégsem.

‐ Nekem még sem jó.
‐ De hát az előbb mondtad, hogy nincs dolgod.
‐ Közbejött valami.
‐ Vagy valaki. Csak nem randizgatsz?
‐ Ugyan már, én? Hunter írt, hogy menjek haza.
‐ Akkor holnap!

‐ Vedd le a cipőd és minden mást is az ajtóban! ‐ kiabált ki a konyhából.
‐ Azt hittem kajálunk.
‐ Csak mindent sorban. Először téged akarlak!
Imádtam, hogy ennyire vágyik rám, hogy mindig a közelemben akar lenni, egyfolytában hozzám ér, még ha csak a karomon simít is végig. Levettem minden ruhám, ahogy kérte, leraktam az ajtó melletti székre, majd a konyha felé vettem az irányt. De amint megláttam, még levegőt is elfelejtettem venni. Egy szál kötényben állt a konyhapult előtt, így teljes egészében megcsodálhattam formás fenekét.
‐ Mégis mit művelsz?
‐ Desszertet, amit csak is akkor kapsz meg, ha kielégítesz, maradéktalanul.
‐ Tudsz sütni?
Mindig meg tudok valami újat róla, apróságokat, amik talán másnak nem is lennének fontosak, én mégis egyre jobban kedvelem ezek miatt.
‐ Csak egy valamit és igazából ezt nem is kell sütni, úgy hogy kicsit csalok, de isteni finom lesz. És kész is. Amíg pihen a hűtőben, lássunk hozzá a fő fogáshoz.
Odajött hozzám, megragadta a tarkóm és megcsókolt. Nem vadul, nem sietve, hanem lassan kezdte el csókolgatni az ajkaimat. Percekig csak csókolóztunk, ilyenkor azt éreztem, nem létezik semmi rajtunk kívül, a körülöttünk lévő világ megszűnik, a gondok, a problémák, amik miatt nem lehetünk együtt, igazából nem. Sajnos ez nem tartott sokáig.
‐ Ugye tudod, hogy teljesen kikészítesz? Hiába kapok egyre többet belőled, sosem elég.
Tudtam miről beszél, apránként, de beférkőzött a testem minden szegletébe, annyira szükségem volt rá, mint az alvásra, vagy mint a levegőre. Egyre kevésbé bírtam ki nélküle és ez megijesztett.

Belemarkolt a fenekembe, felültetett az asztalra és befúrta magát a lábaim közé. Nem sokat teketóriázott, a sikosító a köténye zsebébe volt készítve.
‐ Úgy látom teljesen felkészültél.
‐ De még mennyire.
Nyomott egy keveset az ujjára, majd minden figyelmeztetés nélkül belém nyomta két ujját. Felszisszentem, de nem a fájdalomtól, inkább csak kellemetlen volt egy kicsit.
‐ Lassítsak?
‐ Nem, dehogyis.
Így is alig bírtam magammal, azonnal akartam. Azt akartam, hogy minél közelebb legyen hozzám, hogy minél hamarabb bennem legyen. Pár perc múlva végre megkaptam, amire már úgy vágytam.
‐ Szállj le és feküdj hassal az asztalra.
Engedelmeskedtem, mire szorosan hozzám bújt, ráfeküdt a hátamra és a fülemhez hajolt.
‐ Nem akarom visszafogni magam, úgyhogy ha félsz, vagy nem akarod, most szólj, mert ha belelendülök, nem biztos, hogy le tudok állni.
A szívem gyorsabb ütemben kezdett el verni, tudom, hogy soha nem bántana, nincs mitől félnem. Nyeltem egy nagyot és hagytam magamnak pár másodpercet, hogy lenyugodjak.
‐ Folytasd!
Egyik kezével a hajamba markolt és lenyomta a fejem az asztalra, a másikkal beigazította magát és lassan, centiről centire belém nyomult. Amikor már teljesen bent volt, megragadta a csípőm és olyan erővel kezdett el mozogni, hogy önkéntelen is felsikoltottam. Olyan szögben és olyan ütemben dugott, hogy azonnal megtalálta azt a bizonyos pontot. Megmarkoltam az asztal szélét, becsuktam a szemem és hagytam, hogy magával ragadjon az élvezet. Nem foglalkoztam azzal, hogy milyen hangokat adok ki, vagy hogy milyen hangos vagyok. Vele nem kell megjátszanom magam, az lehetek aki vagyok. Mire végzett velem, teljesen kimerültem, még az éhségem is elmúlt. Csak könyököltem az asztalon és próbáltam magamhoz térni.
‐ Gyerünk, irány a zuhany!
‐ Csak még egy perc.
De ő nem így gondolta, akkorát csapott a fenekemre, hogy ez tuti nyomot hagy majd pár napig.
‐ Zuhany, aztán együnk.
Kicsit más elképzeléseink voltak arról, mit is takar a zuhanyzás. Én még alig tértem magamhoz az előzőtől, de ő úgy látszik máris regenerálódott. Miután beléptem mellé a zuhanyzóba, percekkel később már a falnak támaszkodva hagytam, hogy újra magàévá tegyen. Teljesen felpörgetett, még kaja után sem lettem kómás, ő ellentétben velem nagyon is.