Knight-testvérek I.: Aiden Knight - Egy ágyban az ellenséggel

9.

Másnap reggel már kicsit vesztettem az elhatározásomból.
‐ Indulhatunk?
‐ Nem maradunk inkább itthon?
‐ Aiden!
‐ Légyszi!
‐ Jobb minél hamarabb túlesni a dolgon.
‐ Én erről másként vélekedem. Addig halogassuk, amíg csak lehet.
‐ Bébi, ha nem ma, akkor holnap, vagy holnap után. Ha leül a dolog, senki nem fog majd velünk foglalkozni.
‐ Ebből csak annyit fogtam fel, hogy bébi-nek hívtál.
Elém sétált és az arcomra simította tenyerét. Behajoltam az érintésébe, szükségem volt valamire, ami megakadályoz abban, hogy szétessek. És ez a valami Derek volt, az érintése, az illata, a lénye.
‐ Most legszívesebben visszacipelnélek az ágyba.
Egy hangyányi reménysugár talán mégis csak van.
‐ De most vedd a cipőd!
Vagy mégsem.

Húsz perc múlva már az egyetem parkolójában szobroztunk. Tudtam, hogy nem kerülhetem el az elkerülhetetlent, de nem voltam felkészülve arra, hogy mi várhat ránk.
‐ Kiszállunk még ma?
‐ Épp elég stresszes ez ígyis.
‐ Jól van, békén hagylak. És Hunter?
‐ Már írtam neki vagy öt üzenetet, de nem válaszol. És nem veszi fel a telefont sem. Suli után hazaugrom, hátha szóba áll velem. Nem akarom, hogy haragudjon.
‐ Tudom. De adj időt neki.
‐ Menjünk, mielőtt meggondolom magam.
A fürkésző tekintetek, gúnyos mosolyok és a sok susmorgás, mintha bele láttak volna a fejemben és tudnák minden kis mocskos titkom.
‐ Jól vagy?
‐ Azt hiszem.
Amikor megláttam Connor-t és Luke-ot, kicsit megnyugodtam. Leültünk velük szemben az asztalhoz és csak bámultuk egymást. Majd Luke átadott Connor-nak harminc dollárt.
‐ Utállak ‐ jelentette ki Luke fortyogva.
‐ Most komolyan fogadást kötöttetek rám?
‐ Nem, rá - mutatott rá Derek-re, aki csendesen figyelte az eseményeket. - Vagyis rátok, végül is így rád is.
‐ Ti vagytok a legjobb barátok a világon.
‐ Tudjuk.
Derek megszorította a kezem és felém fordult.
‐ Biztos nem bántad meg ezt az egészet? Elmehetek, ha szeretnéd.
Nem akartam, hogy elmenjen, nem akartam, hogy szomorú legyen. Nem lehetek ennyire gyáva, amikor végre megkaptam azt, amire vágytam.
‐ Semmit nem bántam meg.
És megcsókoltam, ott mindenki előtt, a büfé kellős közepén. Nem foglalkoztam a hangos füttyökkel, a bekiabálásokkal, igazaból pár másodperc után már nem is hallottam őket. Csak Derek-re koncentráltam, arra, hogy még sosem voltam ilyen boldog, senkivel.

‐ Akkor most tényleg együtt vagytok?
‐ Nem voltunk elég egyértelműek?
Connor csendesen ballagott mellettem, túl csendesen. Mindig mindenhez van megjegyzése, olyan nincs, hogy ő nem szól hozzá semmihez.
‐ Bökd ki végre. Mindjárt kezdődik az óra.
‐ Örülök, hogy végre boldog vagy, de tényleg, semmi irigység, vagy ilyesmi. Azt meg főleg támogatom, hogy ne feküdj le fűvel fával minden bulin.
‐ Itt közbe kell szólnom. Te most lekurváztál?
‐ De csak burkoltan.
‐ Folytasd!
‐ És tudom, hogy ezt is tudod, de azért még egyszer elmondom, légy óvatos. Nem akarom, hogy bántson.
‐ Gondolom ezen nem azt érted, hogy beveri a képem.
‐ Nem.
‐ Tudsz valamit?
‐ Csak fél füllel hallottam ezt azt. Van az a vörös hajú csaj, aki folyton Derek és a haverjai körül legyeskedik. Többeknek is azt híreszteli, hogy a barátnője és veled csak múlatja az időt, szórakozik kicsit.
‐ Ez hülyeség!
‐ Tudom, de gondoltam, jobb ha tőlem hallod először. Lehet, hogy semmi valóságalapja nincs, tekintve, hogy a csaj egy szarkeverő, ezt mindenki tudja. Csak arra kérlek, hogy vigyázz! És ne merülj el a dolgokban nagyon, legalábbis azelőtt, hogy minden tiszta lenne.
Már késő volt, ugyanis nyakig benne voltam. Minden akaratom ellenére fülig belezúgtam, úgyhogy ha zuhanok, hatalmasat fogok esni.
‐ Értékelem, hogy ennyire féltesz, de ne aggódj, tudok magamra vigyázni.
Az egész nap be volt táblázva, így csak suli után után láthattam újra Derek-et. A kávézó felé vettem az irány, azt írta, hogy ő már ott van. A kávézó sarkához érve már majdnem befordultam, amikor egy ismerős nevetést hallottam meg. Megtorpantam, éreztem, ahogy a pulzusom az egekbe szökik. Akármennyire is próbáltam semmiségként kezelni, azt amit Connor mondott, észrevétlenül kúszott be a kétely a gondolataimba. Elég volt egy női hangot hallani az övé mellett és máris aggódni kezdtem. Lassan a sarokhoz léptem és kikukucskáltam a fal mögül. Derek mellett ott állt a vörös hajzuhatag. Akaratlanul is ökölbe szorult a kezem, de erőt vettem magamon és megpróbáltam lenyugodni. Hiszen csak beszélgettek, miközben a ribanc megfogta és gyengéden megszorította Derek bicepszét. Megvártam, amíg a csaj elköszönt, majd Derek bement a kávézóba. Hagytam magamnak pár percet, mert ha azonnal utána megyek, tuti balhét csapok és annak semmi értelme. Amikor már úgy éreztem, ésszerűen tudok gondolkodni, elindultam Derek után. Egy fal melletti boxban ült, előtte két kávéval. A zsebemben éreztem, ahogy rezeg egyet a telóm, de nem kellett megnéznem, hogy tudjam, ő volt. Aggódva bámulta a telefonját, miközben egyre gyorsabban keverte a kávéját. Mindig ezt csinálja, ha feszült. Amikor az asztal mellé értem, azonnal felnézett.
‐ Az órának már rég vége.
‐ Bocs - huppantam le egykedvűen a szemközti székbe.
‐ Minden okés?
‐ Persze. Ez az enyém?
Elég volt egy korty, hogy mosolyra húzódjon a szám.
‐ Ízlik?
‐ Tudod, hogy igen.
‐ Na jó, elég volt. Elmondod végre mi a bajod?
Nem akartam szóba hozni a dolgot, hiszen hülyeség az egész, semmi nincs köztük. Jobban kell bíznom benne, hiszen bizalom nélkül nem fog működni.
‐ Csak Hunter miatt aggódom. Már előre félek, mi lesz este, ha haza megyek. Nem akarok veszekedni vele.
‐ A testvéred és bármennyire is utálom, nem hülye. Megbeszélitek és minden rendben lesz.
‐ Tényleg ezt gondolod?
‐ Csak te vagy neki, nem haragudhat rád örökké.
Igaza van, egy ilyen dolog nem állhat közénk. Ha tényleg szeret, el kell fogadnia Derek-et, a kapcsolatunkat. Hosszú évek óta csak mi vagyunk egymásnak, nem tudnám elképzelni az életem nélküle.
‐ Lehet, hogy otthon alszom. Nem gond?
‐ Elleszek egyedül. Bár hiányozni fogsz, nagyon.
‐ Még mindig kiráz a hideg, amikor ilyen nyálas vagy.
‐ Jobban bejön a bunkó Derek?
‐ Azt hiszem - válaszoltam vigyorogva.

Félve dugtam be a kulcsot a zárba, hangos kattanással fordult el. Nincs itthon. Még a kávézóban írtam neki, hogy este beugrom, de nem érkezett válasz. Lehet, hogy szándékosan ment el itthonról. Ezerféle helyen lehet a városban, ha nem akar velem szóba állni, könnyen el tud bújni. Leraktam a kaját a konyhapultra, majd beültem a tv elé. Valószínűleg elaludhattam, mert az bejárati ajtó csukódására riadtam fel.
‐ Azt hittem már haza sem jössz.
‐ Nem mintha itthon aludnál. Már össze is költöztetek?
‐ Megbeszélhetnénk ezt normálisan?
‐ Arra gondolsz, hogy elmondtam, miatta halt meg Emily, erre te fogod magad és alá fekszel?!
‐ Tudom, hogy dühös vagy, de nem tudhatod biztosan, mi történt. Derek szerint már azelőtt drogozott, hogy megismerték egymást.
‐ És te hiszel neki? Komolyan ennyire hülye vagy?
Elszorult a torkom, a tekintetem könnyek homályosítják el.
‐ Nem tudom, mit tegyek, érted? Életemben először szerelmes vagyok és igen, lehet, hogy a legrosszabb srácba, de nem tudok ellene mit tenni. Próbáltam, két évig távol tartottam magam tőle, de nem megy tovább, így már nem, hogy tudom, ő is így érez. De nem akarom, hogy utálj. Te vagy a legfontosabb személy az életemben, de nem kérheted, hogy hagyjam el. Nem tudnám megtenni. De téged sem veszíthetlek el.
Ezer dolog kavargott még a fejemben, de már nem tudtam beszélni. Lerogytam a kanapéra és zokogtam. Hunter azonnal mellettem termett és átkarolt.
‐ Nem utállak. Őt utálom. A kisöcsém vagy, sosem tudnálak utálni. De komolyan már két éve??
‐ Mindent megtettem, hogy ne így érezzek, de egyszer csak megtörtént.
‐ Nem tudom, hogy valaha is el tudom-e fogadni a dolgot, de megpróbálom nem beverni a képét, ha találkozunk. Csak egyet kérek, ne szervezz barátkozós vacsit, mert nem tudnék leülni vele egy asztalhoz.
‐ Tényleg nem utálsz?
‐ Dehogyis, öcskös.
‐ De valamikor találkoznotok kell.
‐ Fogunk, a bunyók alkalmával. Ott majd elrendezzük a dolgot.
‐ Ezt most inkább meg se hallottam. És az Emily-s dolog…
‐ Hagyjuk.
‐ Ha kell, kiderítem, hogy mi történt. Én hiszek Derek-nek, hogy semmi köze a halálához, úgy hogy valaki másnak biztosan van.
‐ Kizárt dolog, nem teszel semmit. Ha valami bajod esik, azt nem élem túl. Ígérd meg, hogy kimaradsz ebből!
‐ De csak körbekérdezősködök egy-két bulin…
‐ Nem! Ígérd meg, hogy nem teszel semmit!
‐ Jó, megígérem.
‐ Aiden!
‐ Nem fogok semmit csinálni, nyugodj meg.
Hiányzott Hunter és nem csak a Derek ügy vert éket közénk, az utóbbi időben alig töltöttünk együtt időt, holott egy házban élünk. Nekem ott van a suli, neki meg a meló, az edzés, a bunyók. Egyre inkább eltávolodtunk egymástól, de most mintha ez a távolság egyszeriben megszűnt volna. Visszakaptam a bátyám, aki egész életemben vigyázott rám. Megfogadtam, hogy ezentúl több közös programot fogunk csinálni, még ha ezt egyenlőre Derek nélkül is kell megtenni.

Őszinték Derek érzései, vagy rejteget valamit Aiden elől?
Igaza van Hunter-nek, nem kellene megbìznia Derek-ben?
Még a csillagok állása is a kapcsolatuk ellen dolgozik. Vajon kitartanak egymás mellett?