Knight-testvérek I.: Aiden Knight - Egy ágyban az ellenséggel

8.

Úgy vártam a péntek délutánt, mint gyerekkoromban a karácsony reggelt, amikor kipattanva az ágyból hanyatt homlok rohantam le a fához, hogy kibontsam az ajándékom. Most Derek volt az ajándék a nap végén. Amíg nem találkozhattam vele, sokat agyaltam és rá kellett jönnöm, hogy muszáj lesz lépnem, el fogom mondani a bátyámnak a dolgot. Már csak meg kellett találni a megfelelő időt. Ha már ennyi titkolózást túléltünk, reméltem, hogy ezt a kis időt már kibírja a kapcsolatunk. Miközben a szokásos találkozóhelyünk felé sétáltam, már messziről megláttam a kocsiját. Kicsit sietősre vettem a lépteimet és ezt ő is észrevette, mert elmosolyodott a volán mögött.
‐ Ennyire örülsz nekem?
‐ Úgy tűnik.
Behajoltam a vezető oldalra és azonnal megcsókoltam. Sok mindenre rá lehet kattani és függővé válni, Derek ilyen volt. És még csak nem is küzdöttem ellene, legalábbis nem fektettem bele túl sok energiát. Végül is kevésbé káros, mint az alkohol vagy a drogok. Legalábbis reméltem, hogy így van.
‐ Bolt?
‐ Egyenesen hozzád!
‐ Imádom, hogy ilyen kanos vagy.
Kis híján beestünk az ajtón, amikor elfordította a kulcsot a zárban. Mire a nappaliba értünk, már szinte teljesen levetkőztettem.
‐ Le kell tusolnom.
‐ Veled megyek.
Imádtam együtt tusolni vele. Én sem panaszkodhattam, de Derek teste olyan volt, akár egy görög istené. Ha másért nem is, ezért megérte volna az ókorban élni. Alaposan beszappanoztam mindenhol, a farkának külön figyelmet szentelve.
‐ Szerintem már tiszta vagyok.
‐ Szerintem még nem eléggé.
Térdre ereszkedtem és azonnal elkezdtem a nyelvemmel kényeztetni, aminek hangos nyögés volt a jutalma. Pár perccel később már annyira hozzászokott a torkom a méretéhez, hogy szinte teljesen le tudtam engedni. Hát igen, van még mit gyakorolnom. De jól csinálhattam a dolgot, mert kezével úgy markolta a hajam, hogy fájjon, de mégsem kellemetlenül. Ettől csak még jobban begerjedtem.
‐ Hagyd abba egy kicsit és állj fel.
Elkerekedett szemekkel néztem fel rá, miközben a farka még mindig a számban volt.
‐ Nyugi, nem végeztünk, csak viszonzom a szívességet.
Elengedtem és felálltam, mire ő mögém lépett és letérdelt. Fogalmam sem volt, mit tervez. De ezen nem kellett túl sokat agyalnom, mert a kezeivel szétfeszítette a fenekem és a nyelvével kezdett el simogatni, majd pár másodperc után bedugta.
‐ Basszus!
És folytatta, én pedig néhány másodperc múlva kezdtem szétesni. Épp jelezni akartam neki, mert megszólalni képtelen voltam, hogy hagyja abba, különben elélvezek, de már késő volt. Én még magamhoz sem tértem, ő már a hátamhoz simult, belém csúszott, kezével megragadta a csípőm és elkezdett mozogni. Este hétkor már kimerülten feküdtem az ágyán. De nem volt elég, belőle sosem elég. Felkönyököltem, a másik kezemmel pedig elkezdtem simogatni.
‐ Ez lesz az utolsó, különben lekéssük a meglepetést.

Én legszívesebben ki sem másztam volna az ágyból, de neki más tervei voltak. Így durcásan ültem mellette a kocsiban, miközben már vagy negyven perce csak mentünk.
‐ Mégis hová megyünk?
‐ Ha elmondom nem lesz meglepetés.
‐ És messze van még?
‐ Ne türelmetlenkedj és ne durcizz!
Kezdtem megijedni, sosem szerettem a meglepetéseket. Mi van ha nem fogsz tetszeni? Jönnek a kínos másodpercek, az agyalás, hogyan köszönjem meg úgy, hogy ne vágja le rögtön, nem nyűgözött le. Nem akarom megbántani. Mire megérkeztünk, idegesen doboltam a lábammal a kocsi padlóján. Egy étterem előtt álltunk meg, rajtunk kívül még két kocsi parkolt.
‐ Indulhatunk?
Teljesen lefagytam, kezdtem összerakni a dolgot, mit is tervez ma estére. Egyik részem boldog volt, ki ne lenne boldog, ha a pasija randira viszi, de a másik felem… Amint beléptünk az étterembe, egy vörös hajú lány jelent meg előttünk. A kint parkoló két kocsi ellenére bent sokan voltak.
‐ Sziasztok! Segíthetek valamiben?
‐ Hayes néven foglaltam asztalt.
‐ Mutatom.
Utálom magam, azért, amit most fogok tenni, de nem hagyhatom, hogy a bátyám így szerezzen tudomást a dologról. Nekem kell elmondanom. Nem tudhatja meg egy fotóról, amit valaki elküld neki, mert pont besétál ide. Megragadtam Derek karját és visszahúztam, azonnal felém fordult.
‐ Beszélhetünk négyszemközt?
A pincérlány azonnal magunkra hagyott. Kimentünk az étterem elé, ahol senki nem volt.
‐ Valami gond van?
‐ Ez az egész… tudom, hogy mit szeretnél, de nem lehet. Bárki besétálhat ide.
‐ Több, mint egy órás autóútra van. Mégis ki látna meg itt minket?!
‐ Nem tudom. Én csak…
‐ Cseszd meg Aiden. Azért hoztalak ide, mert sosem voltunk még igazi randin, meg akartam adni a módját.
‐ Tudom és annyira jól esik, de most még nem lehet.
‐ Mégis mitől félsz, mit fog tenni a bátyád? Kitagad?
‐ Én csak… nem akarom elveszíteni, csak ő van nekem.
‐ És én akkor mi vagyok? Tudod mit, ha beszélnél vele, biztosan megértené. Ha elmondanád neki, mit érzel. Bár ezt még te magad sem tudod. Mi vagyunk mi egymásnak? Dugópajtások? Barátok extrákkal? Mégis mi vagyok én neked? Azt mondtad szeretsz, miközben úgy kezelsz, mintha semmit nem számítanék. Türelmes voltam, szerintem magamhoz képest nagyon is, de elfogyott a türelmem. Nem akarom ezt így tovább csinálni.
‐ De az elején megbeszéltük, hogy csak így fog működni.
‐ Nem, te beszéltél, én pedig elfogadtam, mert nem volt más választásom. De azt hittem idővel rájössz majd, mit is akarsz. De tudod mit? Gyáva vagy, neked így kényelmes, hogy csak a kis titkod vagyok, senkivel nem kell összetűzésbe kerülnöd miattam.
‐ De a barátaimnak már elmondtam.
‐ És elégedjek meg ennyivel? A lakáson kívül max az egyetemi wc-ben találkozunk. Sehol nem láthatnak minket együtt, sehova nem tudunk együtt elmenni, még egy kibaszott kávézóba se ülhetünk be.
‐ El fogom mondani Hunter-nek is. Csak…
‐ Igen, tudom, adjak egy kis időt. Hónapok óta tart ez köztünk, belefáradtam.
‐ Ne csináld ezt, kérlek.
‐ Remélem haza tudsz menni taxival.
‐ Derek, kérlek!
‐ A cuccaid majd összeszedem.
Hátat fordított és a kocsija felé kezdett el sétálni. A lábam a földbe gyökerezett, tudtam, hogy utána kellene mennem, de képtelen voltam. Beült és elhajtott. Megérdemeltem, igaza van, gyáva vagyok. De helyre fogom hozni. Leintettem egy taxit és a haza tartó úton végig azon agyaltam, mit mondjak, hogyan vezessem fel dolgot. Mire a taxi kirakott a házunk előtt, már kész beszédet raktam össze. A kocsibejáróról láttam, hogy Hunter itthon van, világított a lámpa a konyhában. Szinte becsörtettem az ajtón, a szívem a torkomban dobogott. Fogalmam sem volt, hogy jó ötlet-e ez az egész. De ezen majd ráérek később aggódni. Megálltam a konyha ajtajában, de csak bámultam Hunter-re, aki kérdőn nézett rám.
‐ Jól vagy? Kicsit ziláltnak látszol, még magadhoz képest is.
‐ Összejöttem Derek Hayes-el ‐ semmi körítés, csak bele a közepébe. Még jó, hogy ötven percen keresztül gyakoroltam, mit fogok mondani.
‐ Hogy mi van? Remélem ez csak egy vicc.
Megráztam a fejem. A neheze még csak most következik.
‐ Együtt vagyunk, már hónapok óta.
‐ Te normális vagy? Megmondtam, hogy maradj távol tőle. Veszélyes és téged is magával ránt. Annyi pasi van azon az egyetemen, miért pont ő?!
Erre én sem tudtam a választ, egyszerűen csak megtörtént. Végülis a szerelemre nincs magyarázat.
‐ Rendes srác és jól meg vagyunk.
‐ Te nem hallottad, amit mondtam?!
‐ És te, amit én mondtam? ‐ kezdtem begurulni.
‐ Nem érdekel, azonnal véget vetsz ennek. Nem mehetsz a közelébe.
‐ Nem mondhatod meg mit csinálhatok és mit nem, legfőképp azt nem szabhatod meg, hogy kit szeretek.
‐ Mit mondtál?
‐ Szeretem.
‐ Aiden, kérlek. Nem akarlak téged is elveszíteni.
‐ De mi miatt gyűlölöd ennyire? Folyton csak azt hallom, hogy veszélyes, ne menjek a közelébe. Mit tett?
Ezen a ponton már kiabáltunk. Belefáradtam az egészbe, talán most jött ki belőlem a hónapok óta tartó titkolózás és a folytonos viták feszültsége.
‐ Csak hallgass rám!
‐ Nem, amíg el nem mondod mi folyik itt.
‐ Bántani fog.
‐ Mondd el vagy elmegyek.
Láttam rajta, hogy gyötrődik. De egyszer abba kell hagynia, hogy mindig mindentől meg akar védeni.
‐ Miatta halt meg Emily.
‐ Ugye ezt nem csak most találtad ki?
‐ Miért viccelnék ilyennel?
‐ Akkor az, hogy autóbalesetben halt meg, csak…
‐ Csak kitaláltam.
‐ Mi történt? ‐ tudni akartam mindent. Nagyon reméltem, hogy nem követtem életem legnagyobb hibáját azzal, hogy összejöttem Derekkel. Biztos csak egy tévedés az egész.
‐ Tudtam, hogy több időt kellene rászánnom, de sok volt a dolgom. Új társaságba került be, ott ismerte meg Derek-et. Egyre többet bulizott, egyre többször láttam fáradtnak, de amikor kérdeztem, folyton lerázott azzal, hogy keveset aludt, sokat kellett tanulnia. Mire összeállt a kép, már késő volt. Rászoktatta a drogokra, aztán hagyta meghalni. Az egyik buli kicsit túl jól sikerült, az egyik emeleti szobában találtak rá, már nem élt. Én már csak a holttestét azonosíthattam a kórházban. A szemétláda pedig meg sem bűnhődött azért amit tett. Éli az életét tovább, mintha semmi nem történt volna. Neki csak egy újabb strigula volt, de nekem…
‐ Annyira sajnálom! De miért nem mondtad el? Segíthettem volna.
‐ Anyáék halála után nem akartalak még ezzel is terhelni, örültem, hogy végre kezdtél jól lenni.
‐ Azért voltál annyira dühös, amikor azon a bulin megtaláltál?
‐ Nem akartam, hogy bármi ilyesmit használj. Épp eléggé kiszolgáltatott helyzetben vagy, amikor iszol. Nem veszíthetlek el téged is.
‐ És nem is fogsz, tudok magamra vigyázni - meg kellett kérdeznem. ‐ Biztos vagy benne, hogy Derek volt a hibás? Ő mit mondott?
‐ Szerinted érdekelt a meséje, amit kitalált Emily haláláról?
‐ Szóval igazából nem tudod mi történt.
‐ Most komolyan őt véded?
‐ Nem védek senkit, de nem voltál ott, ahogy én sem. Nem tudhatod pontosan mi történt.
‐ Derek egy kibaszott drogos, akit nem érdekel mások sorsa, csak a sajátja. Téged is magával fog rántani.
Képtelen voltam elhinni, amiket Hunter állít. Amióta együtt vagyunk, még csak szóba sem került a drogozás. Tudnám, ha használna valamit, hiszen éjjel-nappal együtt vagyunk.
‐ Akkor majd én kiderítem, mi történt.
‐ Aiden, kérlek. Ne menj!
‐ Ha igazad van, akkor hallanom kell az ő szájából is. Ha pedig nincs, nem gyűlölheted egy életen át olyasmiért amit el sem követett.
‐ És mégis hogy képzeled? Odamész és rákérdezel, ő pedig tiltakozás nélkül bevall mindent?!
‐ Pontosan így.
‐ Aiden!
De egy perccel sem akartam több időt elvesztegetni. Tisztázni akartam a dolgokat Derek-el, tudnom kell az igazat.

Szerencsére nem kellett felcsengetni, mert pont jött valaki. Valószínűleg be sem engedett volna. Az ajtaja előtt megálltam kicsit, hogy lenyugodjak, de nem sikerült rendeznem a légzésem. A következő percekben eldől a sorsa a kapcsolatunknak. Ha nincs is köze Emily halálához, megvan rá az esély, hogy a történtek után semmit nem akar tőlem. Ha pedig igaza van Hunter-nek… Fogalmam sincs mihez kezdjek ezzel az új információval. Hangosan kopogtattam az ajtón, de hosszú másodpercekig nem érkezett válasz. Arra nem is gondoltam, hogy mi van, ha itthon sincs. Elkezdtem előkotorni a telóm a zsebemből, de már nem volt rá szükség.
‐ Mit keresel itt?
‐ Bemehetek?
‐ Inkább ne.
‐ Van nálad valaki? - azonnal paranoiás lettem.
‐ Mi? Egyedül vagyok és egyedül is szeretnék.
‐ Csak két percet kérek.
Láttam a csalódottságot a tekintetében. Amikor már azt hittem a képembe csapja az ajtót, szélesebbre tárta és félre állt.
‐ Mondd!
‐ Közöd van Emily halálához?
‐ Erről meg honnan tudsz?
‐ Mondjuk úgy, hogy Hunter mindent megtesz, hogy elrettentsen tőled.
Keserű mosolyra húzta a száját.
‐ Akkor nekem már nincs mit mondanom. Gondolom Hunter mindent elmondott.
‐ De én tőled is hallani akarom. És Hunter nem volt ott, legalábbis a legjobb tudomásom szerint.
‐ Nem tudok túl sok mindent mondani. Egy bulin ismertem meg Emilyt, beszélgettünk, jófej csajnak tűnt. Utána egyre többször futottunk össze itt-ott, párszor együtt buliztunk.
‐ És használtatok együtt valamit?
‐ Pár alkalommal, de semmi durvát. Volt egy sötét időszaka az életemnek, de szerencsémre még épp időben abbahagytam, hogy ne kerüljek taccsra. Emilyt már utána ismertem meg. Nem mondom, hogy legjobb barátok lettünk és a híresztelésekkel ellentétben soha nem feküdtem le vele, de láttam merre tart és próbáltam szólni neki, hogy ne vigye túlzásba. De egyre rosszabb társaságba került, egy idő után már alig láttam, nem egy körökben mozogtunk. Azon az estén én is ott voltam, én találtam meg az emeleten, de már nem élt.
Őszintének tűnt, bár lehet csak elfogult vagyok, Hunter valószínűleg másképp vélekedne.
‐ Hunter szerint te szoktattad rá a drogokra.
‐ Jó fej a bátyád, de el kell, hogy keserítsem, mert a csaja már előttem is cuccolt. Tudta, mikor mit keres, mitől akar elszállni. Ha hibáztatni akar valakit, keresse meg azt, aki ellátta anyaggal. Én sosem kereskedtem vele.
Nem tudtam mit mondjak, a szívem, de az eszem is azt súgta, még ha nem is 100%-ig, hogy higgyek neki. Végül is ha sikerülne megtalálnom azt, aki eladta a cuccot Emily-nek és szóra bírnám, Hunter is lezárhatja a múltat és belenyugodna, hogy Derek-el vagyok, ha még tényleg ez a helyzet.
‐ Hiszek neked.
‐ Nagylelkű tőled. Csak ennyit akartál?
Mielőtt mondhattam volna bármit is, megcsörrent a telefonom. Elő kotortam a zsebemből, Hunter volt az. Mindig a legjobbkor… Lenémítottam majd visszatettem.
‐ Elmondtam, hogy együtt vagyunk. Nem akarok több titkolózást. Szóval ha még mindig komolyan gondolod velem…
‐ Akkor ezért mondta el az Emily-s sztorit?
‐ El akar ijeszteni tőled. De te is elmondhattad volna.
‐ Nem hiszem, hogy az én dolgom volt, hónapokkal ezelőtt még csak nem is beszéltünk egymással.
‐ Ez igaz.
‐ Ezek szerint nem jött be a terve.
‐ Még szerencse, hogy nem vagyok egy ijedős fajta.
Elmosolyodott, végre. Fel sem tűnt, hogy eddig visszatartottam a levegőt. Minden esély megvolt rá, hogy kidob a lakásából. Igazából még mindig megteheti. Lassan felé közelítettem, majd megálltam előtte, a mellkasunk szinte összeért. Eddig nyert ügyem van, nem lök el magától. A számat a szája felé közelítettem lassan, a jelek szerint túl lassan. Megragadta a tarkóm és egy mozdulattal magához húzott. Mire szétváltunk, már ziháltam, a mellkasom sebesen emelkedett fel-le.
‐ Túl lassú vagy.
‐ Te pedig türelmetlen.
‐ Akkor semmi titkolózás?!
‐ Semmi.
‐ A suliban mi leszünk holnap a látványosság.
‐ Nem érdekel. Csak az érdekel, hogy újra együtt vagyunk.

Megkönnyebbültem, pedig féltem az egésztől. Fogalmam sincs, hogyan fognak alakulni a dolgok Hunter-el, de remélem idővel elfogadja a dolgot. Nem védhet meg mindig mindentől, nem haragudhat örökké valakire, főleg olyan miatt, amit valószínűleg el sem követett.