Knight-testvérek I.: Aiden Knight - Egy ágyban az ellenséggel

6.

Az elkövetkezendő napok maga volt a pokol. Azt hittem jobban fogom viselni a kapcsolatunkban beállt változást, de legszívesebben sírva fakadtam volna. Pedig nem sokszor történik meg. Legutoljára a szüleim halála viselt meg annyira, hogy könnyeket ejtsek. Nagyon megviselt az az időszak és Hunter nélkül biztosan nem jutottam volna túl rajta.

Amióta megbeszéltük, hogy szigorúan csak dugópajtások leszünk, Derek viselkedése teljesen megváltozott az irányomba. Semmi poénos, vagy kacérkodó üzenet, csak akkor írt, ha a helyet és időt beszéltünk meg találkozóra. És miután végeztünk, fogta a cuccait, felöltözött és lelépett. Ha pedig nála voltunk, finoman utalt arra, hogy túl sokáig ne időzzek, mert zavarok. Egyre kevesebbet mosolygott a jelenlétemben, mintha már nem is élvezné a társaságom. De ami a legjobban megviselt, az az intimitás hiánya. Eddig nem is gondoltam volna, hogy pont ez fog hiányozni a sexből. De vele minden más volt, legalábbis előtte. A pillantások, a gyengéd érintések, miután kimerülten feküdtünk az ágyon összegabalyodva, mind eltűnt. Csak két idegen lettünk, akik néha összejárnak sexelni. Ami egyre ritkábban fordult elő. Két hét elteltével már teljesen padlón voltam és az i-re a pontot egy pénteki nap történése tette fel.

Közgázról jöttünk ki a srácokkal, amikor éreztem a zsebemben, hogy érkezett egy üzenet. Meg kellett várnom, hogy kicsit nyugisabb legyen a helyzet, nem akartam, hogy valaki belelessen az üzeneteimbe. Ahogy leültünk a büfébe, azonnal elővettem a telefonom.

Van fél órám a következő óráig. Földszinti wc tíz perc múlva?

Már csak ilyen üzeneteket kaptam tőle. Nem érdeklődött, milyen a napom, nem érdekelte, mikor megyek haza, vagy hogy vacsorázzunk együtt. És az egészért csak magamat okolhatom. Válaszolhattam volna azt neki, hogy nem érek rá, de mazochista vagyok. Öt perc múlva már a wc ajtó előtt dekkoltam és mélyeket lélegezve próbáltam magam lenyugtatni. Nem sikerült, amikor beléptem még mindig remegett a kezem. Ő már ott volt, a tükör előtt állt és onnan bámult rám. Odajött hozzám, megfogta a kezem és berántott az egyik wc-be. Alig pár perccel később már letolt nadrággal álltam és Derek mögöttem, miközben egyik kezével beigazította magát, a másikkal pedig a derekam karolja át. A fejem zúgott, a mellkasom szorítani kezdett és egyre nehezebben kaptam levegőt. Lehet, hogy pánikrohamom lesz. De mindegy milyen állapotban voltam, mindig eljuttatott a csúcsra, ez most sem volt másképp. Tizenöt perccel később már a nadrágom cipzárjával bajlódtam, kerülve a pillantását.
‐ Akkor én megyek. Majd beszélünk.
És kisétált anélkül, hogy bármi mást mondott volna. A mosdó szélébe kapaszkodtam és becsuktam a szemem, forgott velem a helyiség. Hosszú percek után rendeződött a légzésem. Mire kiléptem a mosdóból, már semmi nem látszott rajtam. Mire visszaértem a többiekhez már tudtam, ez így nem mehet tovább. A saját szellemi épségben érdekében valamit tennem kell, mert ebbe belebetegszem.

‐ Nincs kedvetek elmenni este a Red-be? Valami kezdő banda lép fel, megnézhetnénk.
Semmi kedvem nem volt kimozdulni, habár tudtam, ha egyszer elindulok a lejtőn, nincs megállás. Csendben maradtam, hátha észre sem veszik, hogy ott vagyok.
‐ Én benne vagyok - szólalt meg Luke.
‐ Akkor este felveszlek titeket.
‐ Én nem hiszem, hogy…
‐ Áá, nincs több kifogás, jössz és kész. Épp elég ideig bámultuk a savanyú pofádat. Nem tudom mi bajod, de valamit csinálj, mert ez így nem mehet tovább.
Tudtam, hogy igazuk van, de mintha bent ragadtam volna egy szobában és nem találnám a kiutat. Bármilyen megoldás is jut az eszembe, egyik sem tűnik működőképesnek.

Este pontban 10-kor már a ház előtt dekkolt Luke és Connor. Már elkészültem, ha azt annak lehet nevezni, hogy felvettem egy kopott farmert és egy agyonhordott pólót. Amikor beültem a hátsó ülésre, mindketten hátrafordultak és végignéztek rajtam.
‐ Egy kicsit megerőltethetted volna magad.
‐ Itt vagyok, nem? Induljunk.
‐ A legjobb barátaid vagyunk és látjuk, hogy padlón vagy már egy ideje. És előtte is, hol pörögtél ezer százalékon, aztán meg teljesen le voltál eresztve. Mégis mi történt? És ne mondd azt, hogy megint veszekedtetek Hunter-el, mert nem vesszük be. Csak nem megint drogozol??
Végülis kivel osszam meg a ketségeimet, ha nem velük?! Gyerekkorom óta ismerem őket, bármivel álltam is elő, sosem ìtéltek el, maximum kiröhögtek.
‐ Nem drogozom, annál sokkal rosszabb.
‐ Hallgatunk!
‐ Lefeküdtem Derek Hayes-el.
Vártam a reakciójukat, a kioktatást, hogy mégis mi a franc ütött belém, de semmi. Csak elkerekedett szemekkel bámultak rám és tátott szájjal.
‐ Mondjatok már valamit!
‐ Hát én… szóval… ez mégis hogy… - hebegte Luke.
‐ Jól hallottam, Derek Hayes??
‐ Azon a bulin történt pár hónapja, amire nem jöttetek el.
‐ És ezért vagy ilyen búbánatos? Mert egyszer dugtál vele? Mivel mi sem tudtunk róla, gondolom nem derült ki. Vagy ennyire szörnyű volt?
‐ Nem volt rossz, sőt. Pont ez a baj.
‐ Hallgatunk.
És elmeséltem nekik mindent. Na jó, a mocskos kis részleteket nem, de hogy mi történt az első gyenge pillanatom óta, azt igen.
‐ Fogalmam sincs, mit tegyek.
‐ Akkor most jártok? Vagy jártatok?
‐ Fogalmam sincs mi ez az egész, de most már muszáj leszek kitalálni, mert a jelek szerint ez így nem fog tovább működni.
‐ Szereted?
Ezt a kérdést szándékosan kerültem. Érzek iránta valamit, hiszen akkor nem lennék ennyire padlón a történések alakulása miatt. De hogy szerelmes vagyok-e? Fogalmam sincs.
‐ Nem tudom. De nyilvánvalóan van valami, különben nem lennék ilyen állapotban.
‐ És mit akarsz tenni?
‐ Azt tudom, hogy nem állok készen arra, hogy elengedjem. Igazából lehet, hogy sosem leszek. De az, hogy nyíltan felvállaljuk a dolgot… a bátyám kinyírna mindkettőnket. De még azt sem tudom, hogy mit érzek pontosan, szóval addig semmiképp nem akarom, hogy kiderüljön.
‐ Hát nem irigyellek. Már az is elég meglepő, hogy valakivel hosszabb ideig együtt vagy, de hogy pont ő? Kicsit magasabbra is tehetted volna a lécet.
‐ Lehet így bünteti a karma.
‐ Kösz srácok, tudtam, hogy ti megértőek lesztek.
Közben megérkeztünk a bár elé, Luke leparkolt, majd újra felém fordultak.
‐ Tudod, hogy szeretünk. Ma estére próbáld egy kicsit elfelejteni a dolgot. Érezzük jól magunkat, holnap is lesz épp elég időd átgondolni a dolgokat. Majd valamit kitalálunk, együtt. Tudod, hogy ránk bármiben számíthatsz. Ha úgy döntesz, hogy vele akarsz lenni, akkor is.
‐ Kösz srácok! Megmondom őszintén, kicsit tartottam tőle, hogy hülyének néztek.
‐ Annak is nézünk.
Elnevettem magam, ezért is szeretem őket, mindig őszinték voltak velem. Akkor is ha seggfej voltam, vagy ha valami nagy baromságot csináltam. Mindig elmondták a véleményüket.

Épphogy átléptük a küszöböt, Luke és Connor megtorpantak, én pedig a hátuknak ütköztem.
‐ Basszus!
‐ Mi van már?
De jobb lett volna, ha nem nézek oda. Az egyik asztalnál Derek ült a haverjaival és egy csaj derekára fonódott a keze, miközben egymásra mosolyogtak. De mintha Derek megérezte volna a tekintetemet, oldalra  nézett, egyenesen a szemembe. Pár másodpercig bírtam, sarkon fordultam és kirohantam az ajtón, ki a levegőre.

Izzadtam, pedig alig volt 10 fok. A szívem a torkomban dobogott, de a szemem nem tudtam levenni róla, de ő se rólam.
‐ Most már követsz is?
‐ Nem tudtam, hogy itt leszel. Mit művelsz?
‐ Mire gondolsz?
‐ Ne add a hülyét! Te és az a csaj… Megbeszéltük, hogy…
‐ Nem feküdtem le vele és mással sem. Ez csak flörtölés volt. Elvégre ez közöttünk úgysem tart örökké.
A torkom elszorult, mintha valaki folytogatna. Próbáltam levegőt venni, de nem ment, amitől még jobban bepánikoltam. Az egyik kezemmel a falnak támaszkodtam, a másikkal pedig a póló nyakát feszegettem, mintha túl szoros lett volna hirtelen. Minden forogni kezdett velem és ekkor Derek a két tenyere közé fogta az arcom.
‐ Aiden, hallasz engem? Mi történik? Mi a baj?
De képtelen voltam válaszolni. Meg próbáltam kiszabadulni a szorításából, de nem engedett.
‐ Aiden, figyelj rám! Nyugodj meg! Csak a hangomra figyelj. Nem lesz semmi baj, itt vagyok veled! Nem megyek sehova. Még csak nem is érdekel a csaj, sőt, igazából senki más sem, csak te.
Úgy látszik müködik a dolog, éreztem, ahogy a pulzusom lassul és már nem kapkodva próbáltam meg levegőt venni.
‐ Ez az, csak lassan.
Pár perc múlva már kitisztult a látásom és normális ütemben vert a szívem. A járdán ültünk, a lábaimat felhúztam a mellkasomhoz és átkaroltam, ő pedig szorosan mellettem ült, engem nézett.
‐ Mi volt ez az előbb?
‐ Pánikrohamom volt. Akkor kezdődött, amikor a szüleim meghaltak, de jártam pszichológushoz és Hunter is sokat segített, egy idő után ritkultak, aztán pedig teljesen eltűntek. Már nem is emlékszem, mikor volt utoljára.
Fogalmam sincs, miért mondtam el neki, ezt a bátyámon kívül senki nem tudja.
‐ És ez miattam volt?
‐ Hiányzol és tudom, hogy ugyanúgy találkozgatunk, mint előtte, de ami most van… Mintha már nem is akarnál velem lenni, csak azért csinálod, mert megbeszéltük.
‐ Te voltál az, akinek nem tetszett, hogy mást is csinálunk a sexen kívül, aki kis híján pánikrohamot kapott, mert összebújtunk a kanapén, mint egy pár. Te voltál az, aki szabályokat fektetett le.
‐ Tudom, de utálom ezt az egészet. Hogy úgy kezelsz, mint egy idegent. Hogy miután megdugtál ott hagysz, anélkül, hogy beszélgetnénk.
‐ Akkor mit akarsz, Aiden? Mert én már nem tudom, mi neked a jó. Az sem felelt meg, amikor úgy kezeltelek, mint a pasimat és az sem, amikor csak megdugtalak, minden körítés nélkül.
‐ Téged akarlak, a régi Derek-et.
‐ Én ugyanaz vagyok. Neked kellene tudnod, hogy mit is akarsz.
‐ Hogy legyen olyan minden, mint előtte. Hogy ne úgy kezelj, mint egy kurvát, akit hívsz, ha kell.
‐ És én mit kapok cserébe?
‐ Elmondtam Luke-nak és Connor-nak. Tudom, hogy ettől még nem változik meg minden…
‐ És leharapták a fejedet?
‐ Sajnálom, hogy korábban olyan bunkó voltam. Nem akarlak titokként kezelni, de nem állok arra készen, hogy elmondjam a bátyámnak, legalábbis egyenlőre. De akarom ezt, ami köztünk van. Persze ha még te is akarod.
Percekig nem szólalt meg, tudtam, meg van rá az esély, hogy elküldjön a francba és meg is érdemelném.
‐ Okés, próbáljuk meg.
‐ Komolyan mondod? ‐ vigyorogtam, mint a vadalma.
Rávetettem magam és megcsókoltam. Annyira hiányzott már hogy átöleljen, hogy érezzem, csak én vagyok neki. Fogalmam sincs, mi fog kisülni ebből az egészből, de ki akarom deríteni. Mert úgy tűnik, most hogy megízleltem, milyen is Derek Hayes, már képtelen vagyok megtartani a távolságot.

‐ Nálam alszol?
‐ Csak írok a srácoknak, hogy már nem megyek vissza.
Miközben bepötyögöm az üzenetet, vissza sétáltunk Derek kocsijához, de nem a vezetőoldali ajtót nyitotta ki.
‐ Mit művelsz?
‐ Csak gyere, ülj be!
Bemásztam a hátsó ülésre, de elhelyezkedni sem volt időm, mert azonnal letámadott. Miközben megcsókolt, elkezdte lehúzni rólam a nadrágot, kevés sikerrel.
‐ Segítenél?
Leszenvedtem magamról a farmert a boxerrel együtt és amikor Derek-re néztem, a nadrágja már a bokájánál lógott.
‐ Megláthat valaki.
‐ És?
És ez volt az a mosoly, amitől teljesen elolvadtam, az agyam működése leállt és csüngtem minden szaván. Egy célom volt, hogy boldoggá tegyem, kielégítsem minden vágyát. Az ölébe másztam, mire ő a kezére nyomott egy kevés síkosítót. Megszólalni sem volt időm, mert azonnal elkezdett tágítani. De túl türelmetlen volt és ezzel nem volt egyedül. Kihúzta az ujjait és beigazította magát, majd a csípőmnél fogva elkezdett lenyomni. Feszített, de nem érdekelt. Becsuktam a szemem és csak éreztem. A kezének szorítását, a nyögéseit és a csókjának ízét. Fél órával később már az ágyában folytattuk. Ezúttal nem foglalkoztam azzal, hogy már megint nála alszom, hogy a bátyám kérdezősködni fog. Lehet, hogy nem most, de idővel el fogom mondani neki.