Knight-testvérek I.: Aiden Knight - Egy ágyban az ellenséggel

14.

‐ Ugye tudod, hogy ezt nem folytathatod?
‐ Kezdesz olyan lenni, mint a bátyám.
‐ Komolyan mondom. Tudom, hogy pont én nem papolhatok a felelősségteljes viselkedésről, de ezt nem csinálhatod. Még egy egész tanév előttetek áll.
‐ Utálom, hogy igazad van.
Az utóbbi három napban ellógtam az utolsó órákat, képtelen voltam egész nap vele lenni, mert hogy mindenhol ott volt ahol én. Nem viccelt, amikor azt mondta, addig nem hagy békén, amíg nem hallgatom meg.
‐ Talán meg kellene hallgatnod, hogy le tudd zárni a dolgot.
‐ Nem! Még a végén megint bedőlök a hazugságainak. Még egyszer nem követem el ezt a hibát.
‐ Az örökkévalóságig nem használhatsz pajzsként. Szórakoztató nézni, ahogy legszívesebben kinyírna, amikor hozzád érek, de ez hosszú távon nem fog működni.
‐ Tudom és kösz, hogy eddig is elviseltél. Nem akarok fájdalmat okozni neked, ugye tudod?
‐ Tudom. Szóval kapd össze magad és zárd le Derekkel.

Minden nap görcsbe szorult gyomorral szállok ki a parkolóban a kocsiból és nézek körbe, mert tudom, hogy valahol itt van. És a mai nap még rosszabb, mert ezúttal egyedül vagyok, se Luke, se Connor nincs velem. Nem is kellett sokáig várnom, a büféhez vezető folyosó végén a semmiből előttem termett. Kis híján hátra estem a meglepetéstől, annyira el voltam merülve a gondolataimban. Átkarolt, de inkább ne tette volna, az illata azonnal megcsapott és már is kezdett el párologni az iránta érzett dühöm. De szerencsére megszólalt.
‐ Mit művelsz Adam-el? Ha valamit el ad neked, én esküszöm, hogy…
‐ Akkor mit teszel?? ‐ ellöktem magamtól és hátráltam pár lépést. ‐ Semmit nem tehetsz, mert semmi közöd hozzá, hogy kivel mit csinálok. És fejezd be, hogy folyton követsz mindenhova. Azt hiszed ezzel bármit is elérsz? Mert akkor nagyon rosszul hiszed. Gyűlöllek, érted? Legszívesebben szétverném a pofád.
‐ Tedd meg! Gyerünk! Ha attól jobban érzed magad. Tudod mi van?! Én is gyűlölöm magam. Mert tönkretettem az egyetlen jó dolgot az életemben. De csak ehhez értek, mindent elbaszni. És tudom, hogy ezt már nem hozhatom helyre, de képtelen vagyok lemondani rólad. Egyszerűen nem megy.
‐ Pedig jobban tennéd. Mert felőlem bármit tehetsz, hidegen hagy. Nem érdekel, hogy mi van veled, vagy hogy milyen szomorú sorsod volt. Mert képtelen vagy változni, ezt már bizonyítottad. Most mennem kell, mert elkések.
Elrohantam mellette, miközben a vállammal löktem rajta egyet, de ezúttal nem jött utánam, nem mondott semmit. Ami egy pár másodperce még megelégedéssel töltött el, most lelkiismeretfurdalást keltett bennem. Talán mégsem kellett volna ilyeneket mondanom neki. Ott hagyhattam volna bármilyen megjegyzés nélkül. Nem kellett volna meglökni. De már késő volt, megtettem és egész nap ezen kattogott az agyam.

A nap további részében nem láttam és így sem volt jobb. Furcsa volt, hogy nem követ. Azt hittem azt akarom, hogy békén hagyjon, de most hogy megtörtént, már korántsem voltam olyan biztos benne. Ugyanúgy nem tudtam figyelni az órákon és ugyanúgy őt kerestem a tekintetemmel, bárhol is voltam. Délután négykor már teljesen kimerültem a saját hülyeségemtől. Kész csoda, hogy a barátaim el tudnak viselni, néha még saját magamat is nehéz. Másnap nem láttam és azután sem, kezdtem komolyan aggódni. Nagyon remélem, hogy nem csinált valami hülyeséget. A kezemben tartottam a telefonom és szugeráltam már vagy húsz perce. Ha feloldom a tiltást, onnantól nincs megállás. Az összes üzenet, amit korábban írt, ott lesz. Minden, amit el akar mondani, de én nem hagytam neki. Nem szabad elolvasni őket, nem szabad elgyengülni.
‐ Hívást vársz valakitől? ‐ Luke hangja szakított ki az elmélkedésből.
‐ Nem.
‐ Akkor meg mit bámulod azt a telefont?
‐ Semmi, menjünk.
Azt hittem egy kis mozizás majd eltereli a figyelmem, de nem jött össze. Folyton csak ő járt a fejemben. Fogalmam sincs mi van vele és ez megőrjített. Az egyik haverját mégsem hívhatom fel. Fel sem tűnt, hogy vége lett a filmnek.
‐ Nem gondoltam volna, hogy végül mégis összejönnek ‐ nézett rám Connor.
Gondolom most azt várja, hogy én is hozzászóljak valamit.
‐ Jah, azt én sem.
‐ Látod, mondtam, hogy azt sem tudja milyen rendezvényen van. Az meg van, hogy egy horrort néztük, nem valami szerelmes filmet? Mi van veled?
‐ Bocs, csak máshol jár az eszem. Inkább lépek, nem vagyok valami jó társaság.
‐ És mikor leszel az?
‐ Ezt hogy érted?
‐ A Derek-dolog óta nem vagy önmagad. Amikor követett mindenhová, az volt a bajod, most hogy nem látod napok óta, az a baj. Képtelen vagy egy normális beszélgetésre, az esetek többségében csak bámulsz magad elé.
‐ Connor, hagyd már. Szerelmes volt és átvágták. Te sem lennél jobb.
Ebből az egészből csak a múlt időt fogtam fel. Szerelmes voltam. Tényleg így van?! Vagy csak magamat áltatom?
‐ Nem, igaza van. Nem vagyok önmagam, de fogalmam sincs, mit tegyek, hogy jobb legyen a helyzet. Az lesz a legjobb, ha most elmegyek.
‐ Aiden, ne már! Nem úgy gondoltuk.
‐ Majd beszélünk.
Eddig bírták, már a barátaim sem tudnak elviselni. Nem hibáztatom őket, szörnyű társaság lehetek. Kész csoda, hogy a bátyám még nem tette ki a szűrömet.