Knight-testvérek I.: Aiden Knight - Egy ágyban az ellenséggel

10.

‐ Basszus, ezt ne hagyd abba!
‐ Nem tervezem.
A kanapé karfáján hasalva a kezemmel próbáltam megtartani magam, miközben Derek hátulról valami elképesztő tempóban mozgott. Mintha a mennyországban éreztem volna magam. Körülbelül tíz másodpercre voltam attól, hogy elélvezzek. Persze a legjobb pillanatban kell megszólalnia a telefonomnak. Szerencsére hamar feladta az illető. De egy perc múlva újra kezdte. A hátam mögül csak egy elégtelen morgást hallottam. A zavaró tényező ellenére rendületlenül folytatta. Már majdnem ki tudtam zárni a háttérhangot, amikor hirtelen beugrott.
‐ Hunter!
‐ Ez most komoly? Még ilyenkor is a bátyád jár az eszedben?
‐ Igen, vagyis nem úgy. Lehet, hogy Hunter hív. Már biztos ideért.
‐ Ki nem szarja le! Bármi történjék, én ezt már befejezem.
Imádtam, hogy ilyen paraszt tud lenni és mindegy mi történik, semmi nem tudja kizökkenteni. Még erősebben belemarkolt a csípőmbe és egyre keményebben csapódott belém. Ha választhatnék halál nemet, tuti ez lenne az, Derek Hayes az utolsó leheletemig kefél. De az illető csak nem adta fel. Megpróbáltam a telefonomért nyúlni, hogy legalább lássam, ki az, de Derek résen volt. Rántott egyet rajtam, a mobil a padlóra zuhant, a kezeim pedig feladták és arccal a kanapéra estem. Ennek köszönhetően olyan szögben hatolt belém, amitől csillagokat láttam. Most már tényleg sikerült minden mást kizárnom.
‐ Gyerünk, hallani akarok még egyszer ezt a hangot!
Nem kellett sokat küzdenie érte, mert innentől képtelen voltam csendben maradni. Nem sokkal később már a padlón feküdtünk, lihegve, egymás karjaiban.
‐ Most már tényleg meg kell néznem ki keresett.
Végül kiengedett a szorításából, feltápászkodtam és megkerestem a telóm.
‐ Basszus!
‐ Mi az?
‐ Hunter már rég itt van. Vegyél fel valamit!
‐ Az én lakásom és egyébként sem vagyok szégyenlős. Ha ő igen, az az ő baja.
Felhúztam a boxerem és egy nadrágot, majd az ajtóhoz léptem és kinyitottam.
‐ Bocsi, nem néztem, hogy már ennyi az idő.
‐ Hívtalak, vagy ötször. Már azt hittem ez a seggfej foglyul ejtett és éppen a kínzásod közepénél jár. Erre végig kellett hallgatnom ezt a… Azok a hangok szerintem örökre beleégtek az agyamba. Soha senki semmilyen körülmények között nem lenne szabad ilyet hallania senkinek, ha az ajtó másik felén a tesója van.
‐ Bocs!
‐ Nem lett volna muszáj hallgatóznod ‐ szólt közbe Derek a hátam mögül.
‐ Felveszem a pólóm és jövök.
‐ A nadrágod.
‐ Mi van vele?
‐ Fordítva húztad fel.
És tényleg. Fel sem tűnt, hogy a sliccem a fenekemnél nyílik szét.
‐ Basszus! Egy perc és megyek - azzal rácsaptam az ajtót.
Megkerestem a pólóm és a telóm, miközben Derek kicsit sem segített, sőt.
‐ Inkább maradj velem. Sokkal jobbat tudok kínálni, mint a bátyád.
Felállt a kanapéról, anyaszült meztelenül és a farka már félig kemény volt, megint.
‐ Te sosem fáradsz el?
‐ Majd a tizedik kör után talán. Na, kideríted?
‐ Bocsi, de tényleg mennem kell.

Nyomtam egy puszit a szájára, majd amilyen gyorsan csak lehetett kiléptem a folyosóra és bezártam magam mögött az ajtót. Még a végén célt ért volna a kis műsora.
‐ Komolyan mondom, mint a nyulak. Ki kellene vizsgáltatni magatokat.
‐ Most csak irigykedsz.
Elcsendesedett és meredten bámulni kezdte a padlót.
‐ Részben, talán.
Mind a tíz ujjára találhatna valakit, valaki sokkal jobbat mint Sarah, de mégsem teszi. Hiába cukkolom folyton a dologgal, nem változik semmi. Végül is felnőtt férfi, úgysem hagyja, hogy beleszóljak az életébe. De rossz látni, amikor így magába zárkózik, látom rajta, hogy nem boldog. Az egyetlen örömöt a box jelenti az életében, viszont úgy tűnik, ez már korántsem elég.
‐ Akarsz beszélni róla?
Egy pillanatra elgondolkodott, már azt hittem, igent mond.
‐ Siessünk, mert le fogjuk késni az előzeteseket.
És ismét bezárkózott. Talán volt egy pár másodpercnyi rés, de nem engedett be.

‐ Eddig ez volt a legjobb rész.
‐ Az előzőeknél is mindig ezt mondtad.
‐ Tudom, de most tényleg ez a legjobb. Jóra számítottam, de ez még annál is jobb lett.
‐ Túl alacsonyak az igényeid.
Jelentőségteljesen rám nézett, szerintem sejtette, hogy nem a filmről beszélek, legalábbis nem csak arról.
‐ Szóval akkor tényleg jól megvagytok?
‐ Úgy tűnik. Sosem gondoltam volna, de egészen belejöttem ebbe a párkapcsolat dologba.
‐ Még a végén felnősz.
‐ Ezt most dicséretnek veszem.
‐ Hazajössz?
‐ Derek vár. De talán majd hétvégén.
Mintha érezte volna, hogy róla beszélek, megcsörrent a telefonom.
‐ Már elindultál?
‐ Most jöttünk ki a moziból. De lassan megyek.
‐ Nem muszáj, el kell ugranom valahová, későn érek vissza.
Rossz érzésem támadt, nem tudtam volna megmondani, hogy mi miatt. Nem attól féltem, hogy valaki máshoz megy és megcsal. Egyszerűen elfogott valami megérzésszerű, hogy ebből nem fog jó kisülni. De nem mondtam semmit, nem akartam, hogy azt higgye, nem bízom meg benne.
‐ Okés, akkor ma otthon alszom, holnap suliban találkozunk.
‐ Majd írok - azzal kinyomta.
Egyre furcsább volt a viselkedése és ez a telefonhívás csak még jobban paranoiássá tett.
‐ Valami baj van?
‐ Nincs, legalábbis nem hiszem. Csak olyan furcsa mostanában Derek. Nem tudom… a viselkedése, most ez a telefonhívás.
‐ Megcsal?
‐ Nem, nem hiszem. De fogalmam sincs, mi ez az egész.
‐ És vele nem beszéltél erről?
‐ Mégis miről? Van egy megérzésem, hogy valami furcsa, valami más lett?! Kicsit sem nézne hülyének.
‐ Akkor mit teszel?
‐ Semmit, lehet csak a fejemben van az egész és túlreagálom a dolgokat. Kapuzárási pánik, nem tudom. Majd elmúlik, de ha nem, akkor is ráérek később agyalni rajta. Most inkább azon gondolkozz mivel fogod a kisöcséd szórakoztatni egész éjszaka.
‐ Éjszaka? Alszunk.
‐ Ne legyél már ilyen uncsi. Nincs kedved beülni valahova?
‐ Nincs reggel órád?
‐ Az nem akadály. Na, ne csináld már! Mostanában alig látjuk egymást. Légyszi!
Az este hátralévő része totál homály. A szolid sörözésből felesezés lett, aminek a vége teljes filmszakadás.

Kávé illata töltötte meg az egész helyiséget. Ahogy kinyitottam a szemeimet, megkönnyebbülve néztem körbe a szobában. A saját szobám volt és ami a legfontosabb, egyedül feküdtem az ágyban. Felvettem a mellettem heverő telefonom és egyetlen üzenet fogadott egy ismeretlen számtól.

“Élveztem az estét, hívj fel!”

Semmi emlékem nem volt az éjszakáról, fogalmam sem volt, hogy kivel beszéltem, vagy kivel voltam, Hunter-en kívül. Nagyon remélem, hogy csak egy félreértés az egész. Kirohantam a konyhába, ahol Hunter épp reggelit készített.
‐ Hová sietsz ennyire? Még van fél órád, mielőtt órára kell menned.
‐ Mit műveltem tegnap este?
‐ Mire gondolsz?
Megmutattam neki az üzenetet, de csak mosolygott rajta.
‐ Ez szerinted vicces?! Miért hagytál inni?
‐ Dehát te akartál beülni valahová.
‐ Pontosítok, miért hagytál annyit inni?!
‐ És mi van azzal, hogy már nem vagy gyerek, ne mondjam meg mit tegyél és mit ne?!
‐ Ezzel nem segítesz.
‐ Komolyan nem emlékszel semmire?
‐ Annyi meg van, hogy elkezdünk felesezni a bárban.
‐ Eléggé belelendültél, aztán hirtelen eltűntél az egyik sráccal, akik csatlakoztak hozzánk az este felénél. Amikor már hosszabb ideje eltűntél, utánad mentem. A bár előtt találtalak meg a padkán ülve, a csillagokat bámultad.
‐ Ennyi? Egyedül voltam? Volt rajtam ruha?
‐ Miért lettél volna meztelen?
‐ Fogalmam sincs mi történt. Reggel ez az üzenet fogad, de nem emlékszem semmire. Mi van ha…?
De képtelen voltam befejezni a mondatot.
‐ Ha megcsaltad?
‐ Beszélnem kell a sráccal.

Egy óra múlva már egy kávézóban ültem és az asztal alatt a lábammal doboltam. Pár perc és kiderül, hogy mit műveltem, vagy mit nem. Ha megcsaltam Derek-et, el kell mondanom neki, nem tudnék a szemébe hazudni. De ha belegondolok, hogy elveszítem, nem tudom túlélném-e. Már vagy a tizedik srác sétál be az ajtón, de egy sem hozzám jön. Ha én nem is, neki fel kell ismernie engem. Egy barna, rövidre nyírt hajú srác sétál be fekete rövidujjúban, a bal karján tetoválással. Totál az esetem, nem csoda, hogy akkor este hozzánk csapódtak. Normális esetben az ágyában ébredtem volna. És most tudatosul bennem, hogy amióta Derek-el vagyok, nem érdekel más. Észreveszem, ha egy srác dögös, de ennyi, semmi több. Nem érzem azt a megszokott bizsergést, a késztetést, hogy felszedjem.
‐ Reméltem, hogy a történtek ellenére mégis felhívsz.
‐ Történtek? Mit műveltem?
‐ Sajnos semmi izgalmasat. Oda ültünk hozzátok, jól éreztük magunkat. Aztán levegőzni akartál, kikísértelek és megpróbáltalak lesmárolni.
‐ Próbáltál? Akkor ezek szerint nem sikerült?
‐ Sajnos nem. Kiakadtál, hogy mégis mi a francot keresel egy bárban, részegen, miközben az álompasid már lehet otthon van egyedül. Onnantól kezdve csak róla beszéltél.
Mintha egy kő esett le volna a mellkasomról, megszűnt a nyomás, amit eddig éreztem.
‐ Ezek szerint akkor mi nem…?
‐ Semmi nem történt köztünk. De úgy látom most sem azért hívtál ide, hogy történjen.
‐ Bocs, ha esetleg félrevezettelek. De van barátom.
‐ Mostanában minden jó pasi foglalt.
‐ Sajnálom.
Pár perc múlva elköszöntünk, én pedig a suli felé vettem az irányt, mert már így is késésben voltam. Ami azt jelenti, buktam az óra előtti kávét Derek-el. Rányomtam a hívás gombra, hogy beszéljek vele.
‐ Nem fogok időben odaérni, ne várj meg. De esetleg együtt ebédelhetnénk.
‐ Nem fog menni, le kell adnom még egy beadandót, aztán megyek edzeni.
‐ Akkor nem is foglak látni egész nap?
‐ Úgy tűnik.
‐ Minden okés? Olyan furcsa a hangod.
‐ Minden okés. De most mennem kell. Majd este a buliban találkozunk.
Na jó, ez kezd több mint gyanús lenni. Mintha mérges lenne rám. Dehát nem tettem semmit. Fogalmam sincs, mi a baja, de legkésőbb ma este ki fogom deríteni.

‐ Jöttök akkor este?
‐ Persze, de lehet csak később érünk oda. Nem gond?
Luke-ra és Conor-ra mindig lehet számítani, ha egy jó kis buliról van szó.
‐ Majd csörögjetek.
‐ És Derek?
‐ Fogalmam sincs mi van vele.
‐ Vihar a paradicsomban?
‐ Tényleg nem tudom, olyan furcsa mostanában. Reggel beszéltem vele utoljára, akkor egyenesen olyan volt, mint aki dühös rám.
‐ Lehet csak rossz passzban van.
‐ De miért nem mondja el? Végül is a barátja vagyok.
Egyszerűen nem értettem a dolgot. Ha tényleg van valami problémája, akkor nekem kellene az elsőnek lenni, akivel megosztja. De ehelyett magában őrlődik és az őrületbe kerget.
‐ És próbáltál beszélni vele?
‐ Még nem kérdeztem, de…
‐ Úristen, hihetetlenek vagytok. Bár mit várhatunk, amikor összeáll két ember, akiknek semmi tapasztalatuk nincs a párkapcsolatokban.
‐ Kapd be! Ma este beszélek vele és utánajárok a dolgoknak.