Aki mindig visszatér | ✓

Tizenkilencedik fejezet: Az Sz-betűs szó

Reggel, mikor kinyitottam a szemem a mellettem alvó Noah volt az első dolog, amit megláttam. Hallgattam, ahogy gondtalanul szuszog és elmosolyodtam, mikor halk nyöszörgésben mordult fel, miközben összehúzta a szemöldökét. Meg kellett állapítanom, hogy nagyon aranyos, ahogy álmában grimaszol, és habár szívesen felébresztettem volna, elhatároztam, hogy még hagyom aludni egy kicsit. Az este a szenvedély a hatalmába kerített minket, így csak hajnalban feküdtünk le, ami azt eredményezte, hogy fáradtan keltem, de nem bántam. Minden pillanat a tegnap estéből megérte. A telefonomért nyúltam és elkezdtem böngészni a különböző közösségimédia-platformokat, miközben néha felkaptam a fejem a mellettem alvó fiú mocorgására. Ébresztő nélkül is korán keltem, bőven volt időm elkészülni az órám kezdete előtt és még egy kis henyélés is belefért. Miután minden új képet és videót végignéztem, amit az ismerőseim osztottak meg magukról az Instagramon, elhatároztam, hogy gondolatban megtervezem a napomat. Mikor ez az ötlet megfordult a fejemben villámként csapott belém a felismerés, miszerint kettőkor találkozom az apámmal. A gyomrom szinte azonnal görcsbe rándult, idegességemben pedig tördelni kezdtem az ujjaimat és az ajkamba haraptam.

– Mit csinálsz? – riasztott fel Noah álmos, érces hangja.

Felé kaptam a fejem, majd próbáltam leplezni a szememben csillogó aggályokat.

– Semmit. Felébredtem és kicsit végignéztem az Instát – jegyeztem meg, majd közel hajoltam hozzá és az arcára nyomtam egy lágy puszit.

– Ezt meg tudnám szokni – mosolygott, mire megismételtem az előbbi gesztust.

– Szokj is hozzá, mert most, hogy a barátnőd vagyok elég gyakran fogjuk látni egymást

– jelentettem ki huncutan.

Noah lassan közelebb bújt hozzám, majd gyengéden végigsimította az ujjait a nyakamtól egészen a csuklómig. Az érintése mentén kirázott a hideg, csaknem beleborzongtam.

– Mivel a barátnőm vagy megérinthetlek, amikor csak akarlak anélkül, hogy visszautasítanál – mondta mély hangon.

A szemeiben az ismerős kaján csillogás jelent meg, aminek láttán nagyot nyeltem. Töretlenül folytatta az érintések sorozatát, hol a karomat, hol a combomat simította végig. Halkan fújtam ki a levegőt, de minél tovább közeledett hozzám, annál inkább képtelenebb voltam arra, hogy kordában tartsam magam.

– Mi lenne, ha még nem kelnénk ki az ágyból és tennénk róla, hogy biztosan jól induljon a reggel? – tette fel a kérdést sejtelmesen, mire csendesen felnevettem.

– Noah, őszintén szólva nem utasítanálak vissza, de most nem igazán tudok koncentrálni

– mondtam, majd elhúztam a szám.

A mai találkozó kötötte le minden gondolatomat, a tudat, hogy látni fogom az apám, valósággal megbénított. Nem tudtam másra koncentrálni, még azt sem vettem észre, mikor Noah aggodalmas tekintettel meredt rám.

– Félsz a mai naptól? – tette fel a kérdést, mire csak egy határozatlan bólintással válaszoltam.

Noah tökéletesen öntötte szavakba az érzéseimet. Féltem. Rettegtem. Megbénított a tudat, hogy az eddigi életem egy mocskos hazugságra épült és még csak sejtelmem sem volt róla. Ideges voltam a tudattól, hogy a szemébe kell néznem és fel kell tennem neki a kérdést, amire mindennél jobban akartam választ kapni. Mégis mi a francért csalta meg az anyámat? Ráadásul kétszer?

– Nem kell aggódnod, melletted leszek. Fogom majd a kezed és ha úgy érzed majd, hogy el akarsz menni, egy szavadba fog kerülni. Csak kérned kell, és már ott sem leszünk, rendben?