Összes szerelmeim (Folyamatban) (Taekook ff)

Ohm szerint 2.

Másnap reggel Jungkook ismét Taehyunggal kezdte a napot. A szobában egy mosolygó és jókedvű fiút talált, aminek nagyon megörült. Mintha a korábbi ijedtség helyét valamiféle reményteljes elszántság vette volna át.

Ezúttal meg tudta figyelni Taehyung részleteit is, nem mintha szüksége lett volna arra az információra, hogy miben alszik vagy hogy milyen a testfelépítése. Főleg, hogy már előző nap is látta ezeket a körülményeket, csak éppen nem figyelte meg őket. Taehyung nem pizsamafelsőt viselt, hanem egy egyszerű fehér pólót. A karjai vékonyak voltak, de a vállai szélesek. Egyenesszálú barna haja kicsit jobban megnőtt már a kelleténél, de nyilván az utóbbi időben nem foglalkozott túl sokat a fodrásszal. Az arcát azonban tökéletesen simára borotválta, erre láthatóan hangsúlyt fektetett. Az ujjait Jungkook hosszabbnak találta az átlagnál, és a körmei is ápoltnak tűntek. Úgy értelmezte, hogy Taehyung a helyzete ellenére is odafigyel a megjelenésére, már amennyire lehet, és ezt nagyra becsülte benne. Nem lehet könnyű, de éppen ezért fontos lehet a számára. Ő is így tenné.

Miután köszöntötték egymást, Jungkook az ágy melletti székre ült.
- Voltak az éjjel extra fájdalmaid? - kérdezte, mert szeretett volna tisztán látni az állapotát illetően is.
Taehyung megrázta a fejét.
- Nem. Csak a szokásosak.
- Jól van - bólogatott Jungkook. - Akkor ma lábra állunk, rendben?
Taehyung széttárta a kezeit, és Jungkook ekkor azt is észre vette, hogy mindkét csuklóján karkötőket viselt. Igazság szerint kimondottan tetszettek neki, ő maga is kedvelte az effajta kiegészítőket.
- Ha te mondod... - felelte Taehyung, mire a szakember biccentett, aztán felállt.
- Igen, én mondom.

A tegnapihoz kísértetiesen hasonló koreográfiát követve Taehyung ismét felhúzta magát az ágyban, de most Jungkook azt is észrevette, hogy a vékony karokban izmok dolgoznak. Megfeszülnek, aztán elernyednek, és nagyon visszafogottak, de léteznek. Finomságuk és kecsességük apró mosolyt csalt az arcára, sokkal többre értékelte őket azoknál, amelyek az edzőterem vendégein dagadtak. Taehyung letolta magáról a takarót, aminek folytán láthatóvá váltak a lábai is. Térdigérő sötétsárga nadrágot viselt és hatalmas fehér zoknikat. A combjai és a vádlijai is vékonyak voltak, és pont a sérült oldalon a nadrág alól kivillant valami tetoválásféle.

Jungkook óvatosan ismét az ágy széléhez igazította a beteg lábát, aztán pozícióba helyezkedett Taehyung mellett. Utóbbi hősiesen állásba húzta magát, szorította a járókeretet, amennyire csak tudta. Jungkook hozzá sem ért, hagyta, hogy önallóan csináljon mindent, hiszen a beteg tudta, hogy mit kell tennie. Az eddigiek a tegnapinál gördülékenyebben zajlottak, úgyhogy jöhetett a következő lépés, a sérült lábra nehezedés. Taehyung sóhajtott egy nagyot, Jungkook pedig a hóna alá nyúlt. Utóbbi orrát váratlanul púderillat csapta meg, amiért minden bizonnyal Taehyungot terhelte a felelősség, de Jungkooknak most arra kellett koncentrálnia, hogy ott legyen, ha kell. Tehát nem a pézsmaillatra.

Taehyung nagyon lassan rénehezedett a másik lábára is, de közben a kínok kínjait élhette át. Nyögött, sziszegett és azt is mondta, hogy "ahhh", de megcsinálta. Aztán visszahelyezkedett az egészséges lábára, de Jungkook nem hagyta őt.
- Próbáld mégegyszer! - kérte határozottan, Taehyung pedig úgy tett. Aztán újra és újra, magától, pedig egyre jobban fájhatott neki. A megsokszorozódó nyögések legalábbis erre utaltak.
- Tudnál tenni egy lépést? - kérdezte ekkor Jungkook, és Taehyung még azzal is megpróbálkozott. Kettő lett belőle, két suta mozdulat, ami szinte esésben végződött, de Jungkook erősen tartotta őt.

- Kicsit szédülök - közölte ekkor a kimerült páciens, és a lelkiismeretes gyógytornásza ekkor ismét a karjaiba vette őt, majd finoman az ágyra fektette. Nem kellett volna feltétlenül ezt tennie, de jobb az óvatosság alapon, így járt el. Egy ájulás vagy esés biztosan visszavetné a pácienst a lelkesedésben, jobb hát elkerülni. Taehyung kicsit ki is melegedett az akcióban, a halántéka csillogott a verejtéktől. Biztos ezért ilyen erős ez az illat - gondolta Jungkook, és mélyet lélegzett. Valójában nagyon büszke volt a betegére, hogy aznap idáig jutottak.
- Ügyes voltál, ma sokat haladtunk - jegyezte meg bátorítólag.
- Nem hittem volna - mosolygott rá jókedvűen a másik, és Jungkook csak egyet válaszolhatott:
- Én megmondtam.