Összes szerelmeim (Folyamatban) (Taekook ff)

Smink nélkül 2.

Jungkook hirtelen nagyon izgatott lett és elmosolyodott. Abszolút nem számított erre a fordulatra, de nagyon örült neki. Szívdobogva beült hát a taxiba. A fiú azt mondta a sofőrnek, hogy kimonó, és a kocsi elindult.

- Kim Taehyung - nyújtotta kezét.
Mivel a név nagyon árulkodott, Jungkook azonnal visszakérdezett:
- Koreai vagy? - és közben kézfogásnak álcázva megfogta a szép fiú kezét.
Sok ideje nem volt elmélyedni a megérintett bőr puhaságában, de érezte, amit érzett, és öntudatlanul is elraktározta ezt az információt.
A fiú közben bólintott.
- Én is - felelte jókedvűen erre. - Jeon Jungkook.
Taehyung először, amióta megismerkedtek, elmosolyodott, majd elengedték egymás kezét. Jungkook nagyon vonzónak találta a mosolyát is, és csak most, ilyen közel hozzá vette észre, hogy a másik ajkai milyen szépen formáltak, milyen teltek.

Eddig japánul beszéltek, ám a hallottak után Taehyung az anyanyelvükön folytatta a kérdezősködést:
- Hova valósi vagy?
- Busanba. És te?
- Én Daeguban születtem.
A két Dél-Koreából Japánba szakadt fiatalemeber csillogó szemekkel nézett egymásra. Jungkookot virágillat lepte el. Összetalálkoztak ebben a 15 milliós metropoliszban, ez elég jó kezdetnek tűnt mindkettőjük számára.

- És mit csinálsz Tokióban? - folytatta megintcsak Taehyung, ő volt kevésbé megilletődve.
- Építész vagyok - felelte Jungkook -, egy hatalmas japán cégnek dolgozom.
Ennek hallatán Taehyung kissé felvonta szemöldökét, és aprót biccentett. Nyilván valami mást gondolt újdonsült ismerőséről, de láthatóan kezdte érdekesnek találni őt, mert nem állt le a kérdesekkel:
- Szereted a munkádat?
- Igen.
- Miért?
- Mert szeretek megálmodni dolgokat és utána megvalósítani. A szüleim is építészek - mesélte büszkén Jungkook.
Nagyon élvezte, hogy a szépséges táncosfiú faggatódzik, és emiatt közlékeny lett, pedig általában nem nyílt meg gyorsan.

- Miket tervezel?
- Bevásárlóközpontokat, apartmanházakat, parkolókat, amire szükség van.
- És a te terveid alapján építik meg őket?
- Nem, dehogy is! Ez csapatmunka, több építész dolgozik együtt.
Taehyung elismerően bólogatott. Ekkor Jungkook úgy érezte, rajta a sor.
- És te szereted a munkádat? - kérdezte őszinte érdeklődéssel.
- Igen - felelte Taehyung gyorsan -, de amit láttál, az nem a munkám. Az a hobbim.

Jungkook kerek szemei még kerekebbek lettek. Taehyung munkájának kérdésében komoly meglepetésre számított.
- Akkor mit dolgozol? - tudakolta izgatottan.
- Író vagyok.
- Író? - ismételte hitetlenkedve.
- Igen, középkori történelmi regényeket írok. Imádom a történelmet.
Jungkook ajkait lebiggyesztve mosolygott. Egy nőnek öltöző táncosfiú, aki történelmi regényeket ír. Magától biztosan nem találta volna ki, de nagyon kedvére való volt ez a kettősség. Taehyungot színesnek találta, önmagát pedig végtelenül unalmasnak.

- És a könyveid megjelennek? - folytatta jókedvűen ennek ellenére.
- Persze. Nyomtatásban és online is. Nem vagyok sztár, de van kiadóm, aki kiad, és pénzt is hozok nekik. Meg persze magamnak is.
Most Jungkook bólogatott, de Taehyung észrevehette zavarodottságát.
- Meg vagy lepve? - szólalt meg ismét ő, mire Jungkook őszintén felelt:
- Egy kicsit - majd rosszalkodva hozzafűzte:
- És még hány fajta személyiséged van?
Taehyung felnevetett:
- Hát van egy pár.

Itt egy rövidke szünet állt be, ami jól is jött, ugyanis a taxi célbaért. Taehyung fizetett, majd előrement. A bejáratnál egy férfi illedelmesen köszöntötte őt a nevén szólítva, tehát nem először járhatott ott. Asztalhoz ültek, és kikértek két whiskeyt.
A Kimonó egy decens kis bár volt, semmi extravagancia. Szűk tér, kétszemélyes asztalok, kevés vendég. Éjszakába nyúló féktelen mulatozásra nem, de egy jó beszélgetésre vagy csak meginni valamit, mielőtt hazamegy az ember egy fárasztó nap után, tökéletesen alkalmasnak tűnt.