Szél fújja dús fekete hajam,
viszi messze gondolataimat.
Pupilla egyre csak tágul,
süti a nap semmit sem látok.
Pokrócon fekszem,ő itt van velem.
Együtt felejtjük a terheket.
Messze otthontól tisztul fejem,
nem jut eszembe mit érzek itt bent.
Tompul minden egyes félelem,
nem vágyom már eltűnni sem.
De mi lesz ha ki megy belőlem?
Újra egy üres fekete lyuk leszek.
YOU ARE READING
Verseim
PoetryEzek a saját érzelmeim amiket nem tudok kiadni magamból máshogy, csak vers formájában...
