𝑮𝑶𝑳𝑫𝑬𝑵 ➥ Vecsei H. Miklós ✓

⸻𝟏𝟔.

MÁSNAP A PRÓBA KIVÉTELESEN NEHEZEN ment mindenki számára. Valamiért most nem voltunk annyira szinkronban egymással, egyik osztály sem. A zenészek sem voltak mindig jók a belépésben, néhányszor én is elfelejtettem a szöveget.

- Jó, akkor induljunk újra a mellékdaltól és utána Dino készülhet a Hamlettel. - Hasi már szinte gondterhelten a fejét fogta a földön ülve, lapokkal szétszórva maga előtt. Bűntudatom volt, hogy ennyire nehezen megy most a próba és emiatt ideges. Többször néztem rá, próbáltam azt sugallani, hogy minden rendben lesz, ez csak most egy kivételes alkalom.

Mögöttem a zenészek elkezdték játszani a halk, lassú dallamot, én pedig lassan beléptem.

- Visz a vonat, megyek utánad, talán ma még meg is talállak, talán kihűl e lángo...

- Nem! - szólt bele aztán Vecsei tanár úr kicsit hangosabban. - Miért kezdenek el gyorsítani? - kérdezte a mögöttem lévő zenész osztályt. - Ez nem egy gyors jelenet. Itt lesz egy kis megnyugvás, hogy aztán szépen vissza tudjunk kanyarodni a színdarabokhoz. Ez az átvezetője. Ki mondta, hogy ezt gyorsan kell lezavarni? - rázta hitetlenül a fejét. - Újra - biccentett aztán. - De a verse elejétől - pillantott rám. Válaszul bólintottam. A képzeletbeli színpad szélén ültem, így felálltam és visszamentem a padokhoz, ahol aztán felültem az egyik tetejére. Nagy levegőt vettem és belekezdtem az első versszakba.

- Itt ülök csillámló sziklafalon. Az ifju nyár könnyű szellője, mint egy kedves vacsora melege, száll. Szoktatom szívem a csendhez - néztem a képzeletbeli közönségre. - Nem oly nehéz - idesereglik, ami tovatűnt, a fej lehajlik és lecsüng a kéz. - Megbeszéltük, hogy nem lesz az egész vers, az első részéből csak az első versszak, a másodikat kihagytuk, a harmadik teljesen megy, a negyedik szintén kimarad, az ötödik ismét teljesen megy és utána még pluszban van a mellékdal, ami átvezető a következő témába. - Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! - Leugrottam a pad tetejéről és szépen lassan kezdtem el sétálni a kialakított színpadunk közepe felé. - Szeretlek, mint élni szeretnek halandók, amíg meg nem halnak. - Kicsit megálltam apró szünet gyanánt. - Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld. Elmémbe, mint...

- Önök ott mit csinálnak már megint? Hol marad a belépés? - tűrt idegesen a hajába Hasi. - Tegnap olyan jól be tudtak lépni, megint mi van? - hunyta be a szemeit. - Bocsánat kedves Hanga, hogy ismét félbeszakítom a munkáját - pillantott rám egy szomorú mosollyal. Eltátogtam neki, hogy ne aggódjon, nincsen semmi baj. - Szeretném tudni, hogy mi a probléma, miért nem tudnak belépni.

- Front - morogta Márk a színpad mellől.

- Remélem tudja, hogy ezt hallottam! - nézett a tanár úr mérgesen Márkra. - Tudja mit? Akkor menjünk az ön részétől, gyerünk! - mutatott a színpad felé.

- Márpedig miért az enyémtől? - értetlenkedett.

- Mert kiérdemelte, hogy gyakoroljon. Amúgy sem vagyok ma megelégedve az ön munkájával sem.

Lementem a képzeletbeli színpadról és helyet foglaltam Luca mellett.

- Nagyon ideges - húzta el Luca a száját Hasira nézve. - Az is dob rajta, hogy Wunderlich tanár úr nincsen itt.

- Bűntudatom van miatta - sóhajtottam.

- Neked? - fordult felém. - Te vagy az egyetlen, aki eddig nem rontott szinte semmit. Nekem volt egy nyelvbotlásom rögtön az első soromban! Inkább én szégyellhetném magam, miközben mindenkinek azt híreszteltem, hogy már én is tudok mindent kívülről.