𝑮𝑶𝑳𝑫𝑬𝑵 ➥ Vecsei H. Miklós ✓

⸻𝟒𝟒.

ELÉRKEZTÜNK AZ UTAZÁS NAPJÁHOZ. Iszonyú izgatott voltam miatta, ritkán nyaraltam úgymond barátokkal külön, valamint tényleg akkor voltam utoljára külföldön, mikor még Győrben laktam.

Ahogyan meg volt beszélve, előtte lévő nap is Hasinál aludtam, viszont akadt egy kis bökkenő.

— Sári miért van még itt? – csodálkoztam a kutyára pillantva. – Nem az volt, hogy a húgod elviszi délután, amíg otthon pakolok, hogy ne lásson meg?

— De, így volt – bólogatott. – Csak aztán mégsem tudott beugrani érte, úgyhogy holnap korán reggel jön, hogy elvigye. – Kigúvadt szemekkel néztem rá. – Nem lesz semmi baj. Bemutatkoztok egymásnak és ennyi. Amúgy is egy futó találkozás lesz – bizonygatta.

Kicsit ideges voltam emiatt, talán ezért is aludtam olyan keveset és nyugtalanul. Már reggel hat órakor készülődtünk, hogy elérjük a negyed tízkor induló járatot, aztán csengettek, bennem pedig azonnal egy apró izgulás jelent meg. De azért próbáltam rejtegetni.

— Hanga, nézz rám – lépett hozzám Hasi, miután eljött a kaputelefontól. – Zsebi nem harap, hidd el – mosolygott.

— Jó, csak...

— Majd neki is elmondjuk – bólintott.

A csomagjaink már az előszobában várakoztak, segítettem összerakni Sári dolgait, legalább azzal is le tudtam magamat foglalni.

— Jó reggelt! – hallatszódott egy vidám hang a bejárat felől, emiatt pedig apró mosoly kúszott az arcomra. Bárcsak én is ilyen fitt tudnék lenni minden egyes koránkelésem után. – Merre van a nagylány? – Sári rögtön el is futott tőlem, így felálltam a földről, ezzel pedig nem is titkolóztam tovább, Hasi biccentett, hogy menjek oda hozzájuk. – Áh, tudtam, hogy lánnyal mész! – lökte meg játékosan a bátyja vállát.

— Jó, azért ne ess túlzásba – motyogta.

— Nagyon örülök a találkozásnak, Kinga vagyok, de barátoknak csak Zsebi – nyújtotta a kezét.

— Hanga – mosolyogtam.

— Tudtam, hogy összeszedsz egy meseszép, kivirult lányt – bökte meg az oldalát, így már muszáj voltam halkan elnevetni magamat.

— Jézusom – rázta a fejét Hasi, aztán inkább bement a nappaliba Sári cuccaiért.

— Bocsánat, szeretem idegesíteni – nevetett Kinga.

— Oh, néhanapján én is szeretem ezt csinálni vele – ecseteltem.

— Megérdemli – legyintett. – Ugye Sári? – pillantott le a kutyára, aki farkcsóválva ült közöttünk.

— Miért van az, hogy bárkivel is találkozom, bárki is van itt, állandóan arra megy ki a játék, hogy szanaszét idegesítsenek? – ért vissza Hasi a megpakolt táskával, amit aztán Kinga kezébe nyomott.

— Mert szeretünk – mosolygott szélesen a húga. – Na de, nem is zavarlak titeket tovább, hogy időben odaérjetek a reptérre. Legközelebb azért vigyetek magatokkal engem is!

Kettőnk találkozása valóban nem volt sem abszurd, sem kínos akkor. Ennek kifejezetten örültem, valamint annak is, hogy nem kezdett el kérdezősködni velünk kapcsolatban. Bár nem is lett volna rá alkalma.

A reptéren találkoztunk Atiékkal, akik körülbelül ugyanolyan fáradtak lehettek, mint mi. Kamillával rögtön beszélgetésbe is elegyedtünk, szinte a felszállásig nem is hagytuk abba, a két férfi pedig értetlenül nézett minket. Sőt, szerintem Ati már a második kávéján is túl volt aznap.