𝑮𝑶𝑳𝑫𝑬𝑵 ➥ Vecsei H. Miklós ✓

⸻𝟒𝟖.

KÖZELEDTEK AZ ÜNNEPEK. Szinte kettőt pislogtunk, máris december lett, most pedig éppen az állomáson várakoztunk reggel fél nyolckor. Repül az idő...

Igyekeztem minden karácsonyra való dolgot a lehető leghamarabb beszerezni és nem az utolsó másodpercekben rohangálni, de azért így is akadt egy-két dolog, amit még nem találtam meg. De talán majd ma Bécsben sikerül.

Luca mellett álldogáltam, lábaim mintha a földbe lettek volna gyökerezve, egy tapodtat sem mozdultam, kissé fáztam. Bár december közepén mégis mi lenne, ha nem hideg?

Hasi tartott egy gyors névsorolvasást, aztán megindultunk közösen a megfelelő vágány felé. Természetesen még Ati is jött velünk, mint másodosztályfőnök. Egy iszonyú izgalmas napnak nézhettünk elébe.

Tekintve, hogy ez tényleg csak egy villámlátogatás volt Bécsbe, így csak egy kisebb táska volt nálam a fontosabb dolgaimmal. Reggel mentünk, este pedig indultunk vissza.

A vonaton már egy fokkal melegebb volt, így le is tudtam húzni a télikabátom cipzárját.

Hasi az elmúlt hétvégén szinte csak ezzel a nappal foglalkozott, hogy rendesen meg tudja szervezni úgy, hogy mindenkinek tetszen – természetesen az én segítségemet is kérte hozzá. Mondjuk ezt egy cseppet sem bántam.

— Szerinted? – fordította felém a papírját. Ez már a sokadik variáció lehetett, valamit vagy írt mindig hozzá, vagy kihúzott. Mondtam neki, hogy ne essen túlzásba.

— Ne stresszelj rajta ennyit! – mosolyogtam. – Mindannyian örülünk, hogy kimozdítasz minket ilyen osztályszinten. És hogy próbálsz a lehető legjobb osztályfőnök lenni.

— És megy? – kételkedett.

— Persze, hogy megy! – ültem le mellé. – Ne aggódj, ha nem írtál volna össze valamilyen programot egész napra, akkor is el lettünk volna és képesek vagyunk magunkat feltalálni, hidd el! De nagyon rendes tőled, hogy így gondolkozol.

— Tehát akkor jó lesz úgy, hogy miután megérkezünk kicsit sétálunk a városban, utána ezen a részen lesz körülbelül egy óra szabad program, utána ebéd, azután körülbelül egy fél óra szabadprogram újra, aztán megyünk ki a vásárra? Nem kevés? Vagy visszategyem a korizást?

— Dehogy kevés! – ráztam a fejemet. – Tökéletes lesz. – Szorosan magamhoz öleltem. – Tényleg, mindannyian hálásak vagyunk, hogy téged kaptunk.

A vonat időben indult el és egy kicsit mindannyian reménykedtünk abban, hogy ez így is maradjon és pont akkor érjen be Bécsbe, mint ki van írva.

— Most jön a két és fél óra szenvedés? – sóhajtott Zsombor előttem.

— Kinek mi – vontam meg a vállaimat, miközben kihalásztam a táskámból egy könyvet. Könyv mindig van nálam, ettől nem tágítok.

— Most olvasni fogsz? – hitetlenkedett mellettem Luca.

— Van jobb ötleted? – húztam fel a szemöldökömet. Kicsit hátrapillantottam, így láthattam, ahogyan Hasi a folyosón állva, az egyik ülésnek dőlve beszélget Atival. Gondoltam megzavarom egy kicsit, így kivettem a telefonomat és dobtam neki egy üzenetet.

„Hali :))"

Szemöldök ráncolva vette ki a kabátja zsebéből a telefonját. Figyeltem az arckifejezését és kicsit elkuncogtam magamat, mikor mosolyogni kezdett.

„Jó reggelt, angyalom!"

— Ennyire nem bírjátok egymás nélkül? – forgatta Luca a szemeit.