𝑮𝑶𝑳𝑫𝑬𝑵 ➥ Vecsei H. Miklós ✓

⸻𝟐𝟖.

A VÁCI UTCA VISSZAFELE tele volt emberekkel. Ezáltal felmerült bennem az, hogy találkozni fogunk valakivel vagy valakikkel, így egy bocsánatkérő pillantás keretében elengedtem Hasi kezét.

— Sietek vissza – mondtam, mikor már a színház előtt álltunk.

— Nem kell, időnk, mint a tenger – rázta a fejét mosolyogva.

— Hacsak nem fog sokáig tartani, míg összerakom a cuccaim – vigyorogtam, aztán be is mentem a színházba, ahol a két lány már tűkön ülve várt vissza.

— Mondjuk azt, hogy most képzeletben lecsaptalak – szólalt meg Luca, amint meglátott. – Tőlem kérdezte meg, hogy mit szólnál hozzá, mert azt hitte, hogy hülyeség lenne az egész. Én meg tökre belelkesültem, hogy jó lesz ez mind a kettőtöknek, egy kis nyugi mindenkitől távol, hogy tényleg meg is tudjátok milyenek vagytok egymás mellett, erre azzal viccelődsz nekem, hogy nemet mondtál?? – hitetlenkedett. – Egyszer tényleg le foglak csapni!

— Bocsi? – nevettem.

— Jó, nem is ez a lényeg – legyintett. – Megkérdezte?

— Mit? – tettettem az értetlent egy hatalmas mosollyal az arcomon.

— Tényleg le foglak csapni! – ismételte meg mérgesen, összehúzott szemekkel.

— Mit kellett volna megkérdeznie? – értetlenkedett Mia, én közben visszaálltam a ruhatárba.

— Hogy Hanga végre a barátnője legyen!

— Azt hittem az már rég megtörtént – vonta meg a vállait.

— Addig sajnos még nem jutottak el. Remélem arra is igent mondtál! – fordult felém Luca.

— Arra is igent mondtam – bólintottam. Egy halk sikítás keretében szorosan magához ölelt.

— Tudtam, tudtam, tudtam!

— Luca, meg fogsz fojtani! – nevettem.

— Ja, bocsi – engedett el. – Munka után mész is pakolni?

— Megyek pakolni – helyeseltem. – Levisz a Balatonra, érted? – hitetlenkedtem.

— Irigyellek – ült le az egyik székre.

Pár percen belül hatalmas nyüzsgés vette kezdetét a színház előterében, mi pedig a lehető leggyorsabban adogattuk ki a kabátokat. Negyedórán belül pedig már köszöntem is el a többiektől.

— Óvatosan az úton, azért majd jelezz néha, hogy mi a helyzet! – szorongatott meg Luca.

— Mindenféleképpen – biccentettem.

— És ne izgulj! – kérte. – Vagytok már olyan viszonyban, hogy ez teljesen felesleges legyen a részedről. Csak teljesen természetesen és add önmagadat. És bármi van, merj nemet mondani neki. Értve vagyok?

— Értve – bólintottam.

— Nem lesz semmi baj, normális felnőtt emberek – legyintett Mia. – Most láttam először, de ennyiből is szimpatikusnak találom. Így külsőleg mintha kész úriember lenne – nevetett.

— Az is – mosolyogtam.

— Csak ügyesen! – bíztatott. – Viszont én lépek, befejezem a munkám, ami még maradt a mai napról – húzta el a száját.

— Menni fog! – szóltunk utána Lucával.

Együtt hagytuk el a színházat a legjobb barátnőmmel, kint Hasi pedig ugyanott várakozott, ahol az előbb még elköszöntünk.