𝑮𝑶𝑳𝑫𝑬𝑵 ➥ Vecsei H. Miklós ✓

⸻𝟒𝟑.

ELÉRKEZTÜNK AZ IRODALOMEST NAPJÁHOZ. Ráadásul még ez volt a szünet előtti utolsó nap is, így még nagyobb vidámság uralkodott az egyetemen.

Szinte kicsattanó örömmel léptem be a terembe, aztán szokásosan helyet foglaltam Luca és Csenge között. A teremben halk beszélgetés volt minden oldalról, én is hallgattam, ahogyan a két lány cseverészik egymással, aztán köszöntem az éppen megérkező Zsombornak is.

— Bennetek még nincsen izgulás? – kérdezte.

— Majd lesz – mosolyogtam.

— Hanga, a ruháinkat nem tudnánk lerakni Hasinál? – kérdezte Luca.

— Megkérdezhetem – vettem ki a telefonomat, bár feleslegesen, ugyanis az említett pont belépett a terembe. Még öt perc volt az óra kezdéséig, ráadásul nem is vele lettünk volna, így kissé furcsán pillantottam rá, egy papírt szorongatott, tollal a kezében.

— Jó reggelt mindenkinek! – köszönt. – Nem szeretném önöket zavarni, csak csupán szeretnék olvasni egy névsort, hogy biztosan mindenki itt van-e az előadáshoz, mert addig még akkor tudunk változtatni egy-két dolgon. Ha akadna valami probléma, vagy bármi más, azonnal szóljanak és találunk rá megoldást. Aki halja a nevét, kérem tegye fel a kezét és feleljen jelennel. – Körbepillantottam a teremben és úgy próbáltam megnézni, hogy biztosan mindenki itt van-e. Ilyenkor általában már mindenki meg szokott érkezni. – Medveczky Balázs?

— Valószínűleg nem lesz, tanár úr – mondta Márk fentről. Kigúvadt szemekkel kaptam a fejemet hátra, így valóban feltűnt, hogy üresen kong a helye. Így mi lesz a lezáró verssel, amit együtt mondunk? – Már tegnap sem érezte túl jól magát. – Hasira néztem, aki pár pillanatig csak maga elé meredt, mintha gondolkozott volna, aztán kihúzott valamit a papíron.

— Jó, rendben, akkor ezt a problémát megoldjuk valahogyan...

— Mi a fasz lesz, főleg a végével? – mormogtam.

— Ne izgulj Hanga, megoldjuk – nyugtatott Luca.

— Valamit biztosan kitalál – felelte Zsombor előttünk. – Okos ő, vág az agya ilyen szempontból.

— Azt tudom – villantottam egy halvány mosolyt.

— Szalai Hanga?

— Jelen! – szólaltam meg én is.

— Szilágyi Csenge?

— Jelen! – tette fel a kezét az említett mellettem. – Mondjuk remélem emiatt nem lesz káosz. Volt két másik verse is Balázsnak.

— Nem tűnik annyira idegesnek – nézte Zsombor a tanár urat. – Vagy az? – fordult felém kérdőn.

— Látszik a szemén – feleltem. – De csak azután fog rajta látszódni, hogy kiment a teremből.

Miután végzett a névsorolvasással el is indult kifelé, de hárman gyorsan odaszaladtunk hozzá érdeklődve afelől, hogy az előadáshoz való ruháinkat felakaszthatjuk-e az irodájában. Miközben négyen sétáltunk a folyosón találkoztunk Lázár tanár úrral, így Hasi azonnal tudta is tájékoztatni, hogy pár percen belül visszatérünk az órájára.

— Mit fogsz csinálni? – kérdeztem Hasit, miután leült az asztalához.

— Már van egy ötletem. Csak azt mondjuk meg kéne beszélnem Atival – sóhajtott. – Szerintem nem is megyek be az óráimra, hogy ezt a problémát meg tudjam oldani.

— Ha kell valami segítség, akkor szóljon – mondta Csenge. Hasi halványan elmosolyodott.

— Köszönöm, lányok – biccentett.