Szétszórva

7. rész - Scarlett

Másnap reggel, amint kiléptünk a szálloda ajtaján, hűvös szél borzolta meg a hajamat. Kyle után sietve összehúztam magamon a Lesley-től kapott pulcsit.

– Amúgy... – gondolkodtam hangosan – A barátnődnek sem mondtad el, hogy ki vagy valójában?

Kyle hátranézett.

– Nem, neki nem szóltam. De, a családunk nem véletlenül szakadt szét. Valami szart kevertek a szüleink, ami miatt ennyire keresnek minket. Hülye lennék, ha elmondanám Lesley-nek.

– Hmm... Milyen igaz – túrtam idegesen a hajamba.

Kyle riadtan rám nézett.

– Na ne csessz fel, hogy valakinek elmondtad!?

– Háát.... Talán – húztam el a számat.

– Ajánlom, hogy valami értelmes ember legyen, aki tudja, hogyan kell vigyázni a fontos infókra – figyelmeztetett.

– Olyan – bólintottam. – Értelmes.

A bőröndünket, amibe fél órával ezelőtt pakoltunk be, Kyle húzta maga után. Egy vasútállomás felé igyekeztünk, ahonnan hamarosan indultunk Olaszországba.

– Tudod – tűnődtem el –, Még mindig nehéz elhinni, hogy a bátyám vagy.

– Tudom – bólintott Kyle.

Mivel ennél többet nem szólt, megpróbáltam más irányból megközelíteni a dolgot.

– Mármint, hogy nem az, hogy rossz vagy ilyesmi – kerestem a szavakat. – Csak furcsa. Egész eddigi életemben nem is tudtam, milyen egy család. Egy rendes család, ahol vannak szülők, akikhez bármivel fordulhatsz, segítenek neked. Testvérek, akik minden barátnál jobban ismernek, és... Még olyan távoli rokonok, akikről azt sem tudtad, hogy léteznek, de egy- egy összejövetelen megjelennek. Akkor pedig meglepődsz, hogy „ Jé! Szóval ő a harmad unokatestvérem! ". Szóval nekem ez új, amiket most mondtam, azt is csak Annabelle-től tudom, és annyira kevés időm volt arra is, hogy téged megemésszelek. Remélem, hogy megtaláljuk a többieket, de félek, mert nem igazán tudom, hogy fognak viselkedni. Vagy én fel tudom - e dolgozni – sóhajtottam a könnyeimmel küszködve.

Kyle megállt, egy pillanatig tűnődve nézett, majd átkarolt. Pár perc múlva hirtelen megszólalt.

– Mondták már, hogy sokat beszélsz?

– Öö.. Igen – nevettem el magam, mert nem erre a kérdésre számítottam.

– Na. Igazuk van. Amúgy meg, arra amit mondtál... Gondolj bele. Vagy inkább ne. Majd megtapasztalod – húzott magához.

– Ühüm - mondtam meghatottan. Mert azt azért gyorsan le lehetett venni, hogy Kyle nem az a lelkizős típus, de értékeltem, hogy legalább megpróbálta.

Csendben sétáltunk tovább a süvítő széllel szemben.

•••••••••••••••

Sok óra vonatozás, és buszozás után megérkeztünk Olaszországba.

– Nem így képzeltem el a párizsi kiruccanásomat - nevettem el magam.

– Vedd úgy, hogy Olaszországi – biccentett Kyle.

Az egyik utcán sétáltunk, aminek a neve túl hosszú volt ahhoz, hogy megjegyezzem. Hirtelen megpillantottam egy tizennyolc év körüli fiút, aki éppen a háza kapuján lépett ki.

– Cosa stai facendo qui? – kérdezte.
Csak azt nem tudtuk, mit.

– Öhm, angolul lehetne? – kérdeztem vissza zavartan.

A fiúnak leesett, és angolul folytatta.

– Ugye nem akartok bemenni oda? – mutatott az előttünk álló társasházra.
Épp arra a címre, amit Kyle említett.

Kyle összehúzta a szemöldökét.

– De. Miért ne?

A fiú zavartan nézett ránk

– Az itt lakó nőszemély, hmm... Fogalmazzunk úgy, hogy egy pszichopata. És még szépen mondtam – magyarázta nem túl lelkesen.

– Hogy is hívnak, fiam? - kérdezte Kyle.

Meghökkenve néztem rá, mert nem túl szokásos, hogy valaki „lefiamozza" a nála maximum egy évvel fiatalabbat. De hát Kyle nem tartozik a „szokásos" közé. És azt hiszem, soha nem is tartozott.

– Leo – mutatkozott be a fiú, furcsán nézve Kyle - ra. Nem hibáztattam érte.

– Aham. Szóval, Leo – kezdte Kyle. – Mi nem azért jöttünk el egészen idáig, hogy egy random Leo nevű fiú majd megállítson. Hanem azért hogy elmenjünk ehhez a nőhöz, és bemenjünk a házába. Nyilván nem csak sétálgatni jöttünk.

– Oké, én csak figyelmeztettelek – emelte el a kezét védekeződen Leo. – Egyébként meg azt csináltok amit akartok. Végülis csak engem akart tegnap megfojtani... – tette hozzá vigyorogva. – Legalább VIP helyem lesz a műsorra.

Kyle egy ideig kissé elbizonytalanodva állt, de aztán szó nélkül megindult a ház felé.

– Ez most komolyan lefiamozott? – súgta oda nekem Leo.

– Úgy néz ki – vontam meg a vállam.

Leo végignézett rajtam, majd vigyorogva megszólalt.

– Veled attól még nem kell rosszba lennem, ugye? – kérdezte, majd közelebb lépett. – Ő neked kid?

Már majdnem kimondtam, hogy a bátyám, de észbe kaptam.

– Ismerősöm – válaszoltam.

– Szóval ismerős. Te tudod – vonta meg a vállát.

Már elindult vissza a házába, de hirtelen megfordult.

– Egyébként... – szólalt meg tűnődve –
jól áll a piros.

Én teljesen lefagyva meredtem rá, de ő már elfordult, és bement a kapun.