Egy sötét cella hideg kövén feküdve tértem magamhoz. A falak és a padló tömény betonból voltak, ezért arra következtettem, hogy az épület egy másik, eldugottab felén vagyunk. A bilincs valahogyan lekerült rólam, úgyhogy gyorsan végeztem pár csuklókörzést. Nyöszörögve feltápászkodtam, és mert a talajon fekvés nem tett túl jót a gerincemnek, amikor kiegyenesedtem, éles fájdalom nyílalt bele.
Lassan visszatértek az emlékeim. Amikor lelöktek a földre... Borzongva hessegettem el a képeket. A térdemre viszont nem emlékeztem, csak miután kinyújtottam a lábam.
– Aaú! – ordítottam fel nem túl nőiesen.
A térdemet dörzsölgetve tovább gondolkoztam. Tehát, a repülő csapda volt, és bárki is szervezte meg, bevallom, feltűnően ügyes volt. Az egészből semmit nem vettem észre, amíg ránk nem rontottak.
Aztán elfutottam, jött az „úgy kezelünk, mint a futár a nem törékeny csomagot", ami nem egy kedves hozzáállás. Bár... Ez futárfüggő. És most vagyok itt.
És hogy ebben mi a logika? Az egy nagyon jó kérdés. Teljesen véletlen lenne, hogy Leo a támadás előtt pár perccel írta azt az üzenetet? Talán...
Nem. Minden bizonnyal Leo is benne volt, mivel első körben ő irányított az apjához, aki aztán a gépre...
A fejemet fogva öszpontosítottam, ahogy visszajátszottam az elmúlt napokat. Gyanakvóbbnak kellett volna lennünk. Kyle - nak igaza volt, nem kellett volna hinnem annak a hülye Arthurnak.
Lépteket hallottam a cella előtti folyosóról. Riadtan körbetekintettem, ösztönösen valamilyen rejtekhely után kutatva. A tekintetem megállapodott a cella egyetlen berendezésén, egy vas ágykereten, ami mindössze egy ágyneműhuzattal volt letakarva.
Bepréseltem magam az ágy alá, majd a huzatot úgy helyeztem, hogy eltakarja a talaj és az ágykeret alja közötti lyukat. Talán ha belépnek, és nem találnak senkit, a meglepetés erejét kihasználva kitörhetek.
Ajtócsapódásokat hallottam, ezért azt feltételeztem, hogy a folyosón más cellák is vannak. Valakit keresnek.
Lélegzetvisszafojtva gyűrögettem a pulcsim szélét. A plafonon lógó sárgás lámpa fénye csak pislákolt, és az ágy mögüli kis résen egyébként sem láttam valami jól, ezért a hallásomra kellett hagyatkoznom.
A léptek egyre közeledtek, majd kicsapódott a cellám ajtaja. Óvatosan felemeltem az ágyneműhuzatot, és meglepetésemre két sportcipőt pillantottam meg. A padlón hasalva ennél többet nem láttam, de tudtam, hogy ha elfordul, elő kell törnöm.
A torkomban dobogó szívvel közelebb csúsztam a huzattal letakart kijárathoz.
A sportcipők egy tétovázó lépést tettek befelé, majd lassan visszaléptek.
Egy...
A cipő tulajdonosa 90 fokos fordulatot vett.
Kettő...
Újabb kilencven fok, már az ajtó felé fordult...
És három.
A huzatot félrelökve kiugrottam az ágy alól, majd mielőtt a fiú visszafordult volna, villámgyorsan a hátára ugrottam, ahonnan pedig a következő ugrás már a folyosó volt.
Amikor megláttam az arcát.
– Leo?! – fagytam le teljesen, elfelejtve, hogy éppen menekülőben vagyok.
KAMU SEDANG MEMBACA
Szétszórva
PertualanganA 16 éves Scarlett Biersonnak nem volt könnyű élete. Családjától már kiskorában elszakították, így csak néhány régi kisgyermekkori emlék maradt meg róluk. Az árvaházból szökésben van, az élete romokban hever, de mégis próbál pozitív maradni. A remén...
