Szétszórva

18. rész - Julia

Futólépésben közelítettük meg a warburtoni árvaházat. Alicja előttem mutatta az utat, én pedig csak a magas sarkúm sűrű kopogásával a betonúton törtem meg a csendet. Alicja - val sajnos már nem volt ilyen szerencsém.

– Még az árvaházban van, ebbe biztos vagyok, de azt nem garantálom, hogy hinni fog neked – csacsogott folyamatosan. – Nem az a fajta, aki könnyen megbízik az emberekben... Az összes eddigi nevelőcsaládjától visszahozták.

– Fogadták már örökbe? – torpantam meg összevont szemöldökkel.

– Persze – nézett rám értetlenkedve Alicja. – Óó, tényleg, elfelejtettem, hogy csecsemőkora óta nem láttad... Tipikusan úgy néz ki, mint egy tündéri, sztereotipikus jókislány, ezért mondjuk úgy, hogy... Igazán kelendő. De egészen eddig mindig visszahozták a próbaidő leteltével. Senki sem számított arra, hogy ilyen személyiség társul a megjelenéséhez.

– Hogy érted, hogy ilyen? – indultam el újból értetlenül, miközben a kezemmel intettem, hogy folytassuk az utat.

– Majd meglátod – válaszolt kitérően Alicja.

– Hát, ez igazán remek. Plusz egy problémás kishúg – motyogtam bosszúsan. Nem volt olyan sok bajom Scarlett- el, meg Kyle - al, de egy újabb, fiatalabb, és valószínűleg makacsabb verzió egyáltalán nem hiányzott belőlük.

Az utcasarkon végre megpillantottuk az árvaházat, és a festéktől málladozó falak mentén lépkedve benyitottam a kétszárnyú ajtón, magam elé engedve Alicja- t. Belépve a portánál kötöttünk ki.

– Na és most? – nézett rám tanácstalanul Alicja.

– Csak maradj nyugton – húztam ki magam magabiztosan, tudva, hogy most jött el az én időm. Azt csináltam, amit egyébként is szoktam. Drámázni.

– Hallja?! – léptem a porta mögött ülő idősödő férfihoz lépve. – Figyeljen már ide! – forgattam a szemem, miközben dühösen kopogtattam a porta üvegén. A férfi, aki egész eddig egy keresztrejtvény fejtésével volt elfoglalva, felkapta a fejét. Valószínűleg észre sem vette az érkezésünket, de ez csak könnyített a helyzeten.

– Valami probléma van, hölgyem? – nézett rám kérdően vastag, fekete keretes szemüveg mögül.

– Probléma?! – grimaszoltam. – Inkább apokalipszis! A mosdóban csőtörés van, és nem tesznek ellene semmit? Gratulálok, igazán kitűnő hozzáállás! – tapsoltam cinikusan.

A férfi kopaszodó fejét vakargatva tekintett felváltva rám, majd Alicja - ra.
Természetesen biztos voltam benne, hogy nem bukunk le, de az arckifejezése nem ezt sugallta. Egyelőre.

– Na idefigyeljen! – üvöltöttem rá szikrázó szemmel. – A mosdóba, most! Ne kelljen mégegyszer elmondanom, mert... – be sem kellett fejeznem a mondatot, az ősz férfi megszeppenten felpattant, és engedelmesen elindult a mosdó felé.

Ameddig ő a mosdó felé botorkált, Alicja is észbekapott, és elkezdett neki magyarázni a csőtörések veszélyeiről, én pedig a porta mögé vetettem magam. Villámgyorsan körültekintettem, és a pillantásom megakadt egy felakasztott kulcscsomón. Megragadtam, és átfésültem a különböző kulcsokhoz társított címkéket. Szerencsére angolul voltak feliratozva, így gyorsan megtaláltam a mosdó kulcsát.

Alicja eközben már bekísérte a férfit, és riadtan pillantgatott felém, mert az hiába kérdezgette, hogy akkor mégis hol van a probléma, Alicja nem tudta neki megmutatni a kitalált csőtörést.