Valami nagyon nem stimmelt. Egy kietlen puszta közepén landoltunk.
A következő pillanatban pedig mindenki egyszerre mozdult meg. A repülő mögül fegyveres tagok rontottak elő, a repülő „utasai" pedig körbekerítettek minket. Az egész egy csapda volt.
Én, elsőként feleszmélve a döbbenetből, a repülő ajtajától a földig vezető lépcső korlátjáról levetettem magam, és teljes erőmből rohanni kezdtem.
Visszapillantva megkönnyebbülten láttam, hogy Julia és Kyle is észbe kap, és a példámat követve elkezdtek rohanni. Már éppen visszafordultam volna, amikor a csuklómat egy erős kéz ragadta meg.
- Maradj nyugton! - kiáltott fel a kezemet kis híján összeroppantó nagydarab férfi, aki valahogyan észrevétlenül utánam tudott osonni, és egy bilincset kattintott a kezemre.
- Uram, sajnálom, de valami félreértés történhetett, mi nem
csináltunk semmit... - magyaráztam könyörögve.
A férfi azonban a legkevésbe sem foglalkozott velem, csak egy erőteljes mozdulattal berántott egy dzsipbe, amit eddig észre sem vettem. Kétségbeesetten próbáltam szabadulni, de a férfi folyamatosan fegyvert tartott felém, ami miatt kénytelen voltam felhagyni a próbálkozással.
Reményt vesztetten pillantottam ki az ablakon, ahol láttam, hogy Kyle - t szintén elfogták, viszont akármennyire tekertem ki a nyakam, Julia - t sehol sem láttam.
A dzsip közben elindult, és nagy porfelhőt hagyva maga után elviharzott velem együtt. Így többet nem láthattam, de titkon reménykedtem benne, hogy Julia - nak legalább sikerült megszöknie.
Ahogy a lakatlan tájon haladtunk, egyre kevésbé tudtam felfogni, ami történt. Arthur D'angelo átvert, mint ahogy azt Kyle előre megjósolta, de ami még jobban fájt, az az, hogy Leo is. És én még megcsókoltam azt a gyökeret...
Sóhajtva hátradőltem az ülésen, majd hirtelen ötlettől vezérelve odaszóltam az elrablómnak.
- Maga nem unatkozik?
- Maradj csöndben - morogta.
- Oké tudom, hogy ezt kell mondania... De ami azt illeti, nagyon unalmas így utazni. Talán beszélgethetnénk - kezdtem el csevegni, magam sem tudom miért, de valami azt súgta, hogy az előttem ülő nagydarab férfi nem az eszéről híres.
- Miről? Például, hogy mikor lőjelek le? - kiáltott rám bosszúsan.
- Nem, szerintem más téma is megteszi... - húztam be a nyakam. - Például... Szereti Ausztráliát?
- Is - is. - válaszolta tömören.
- Warburton? Volt már ott?
- Igen. Nincs messze innen.
Elgondolkodtam a férfi válaszán. Arthur szerint Michelle Warburtonban van. Ha valóban átvert, akkor a repülő miért nem vitt el minket odáig? Minél többet tudtam meg, annál kevesebbet értettem. Az út további része csendben telt. Mire lakott területhez értünk, már beesteledett.
Végül lekanyarodtunk egy sötét kőépület feljárójára, ami előtt az elfogómhoz hasonló fegyveres, csuklyás alakok vártak.
Amint az autó megállt, rögtön felugrottam az ülésről, de az épület előtt várakozó tagok megelőztek. Egyikük erőteljesen megragadta a csuklómat, és egy újabb bilincset kattintott rá. Értetlenül néztem rá afféle „ez most komoly?" nézéssel.
Rájöttem, hogy felesleges a szabadulással próbálkoznom, mert az erőviszonyok nem voltak valami fényesek. Egy a húsz ellen.
Úgyhogy tűrtem, amíg berángattak az épületbe, ami ijesztően hasonlított valamire. Egy helyre, ahol közel másfél évvel ezelőtt voltam... Hát persze, hogy Scott irathamisító „vállalkozására". Az emlékek hatására megborzongtam, és csak arra lettem figyelmes, ahogy a mellettem álló tag kiveszi a pulóverem zsebéből a telefonomat.
- Azt... Hogy képzeli, adja vissza! - nyúltam riadtan utána. Mert ha valamiből, akkor a telefonomból kiderülhet minden.
A csuklyás alak elhúzta a kezét, de én utána vetettem magam, és kicsavartam belőle a készüléket. Egy ideig ez így ment, amíg a társai a konfliktust érzékelve lefogtak.
Ekkor elborult bennem valami. Kapálózva és zihálva küzdöttem a szabadulásért, de erre csak egyikük megragadta a vállam, és a falhoz szegezett.
- Mondják már meg, mi az anyámat akarnak velem csinálni?! - vergődtem teljes önkívületben, de a kérdésemre most sem kaptam választ. A csuklyások néma csendben hárították a rugásaimat, majd hirtelen egy izmos, két méter körüli férfi egyszerűen hátralökött a betonpadlóra.
Sikítva próbáltam meg feltápászkodni, de a térdembe iszonyatos fájdalom
nyílalt bele. Könnyes szemmel kaptam oda a kezemet. Zilált szőke hajam a szemembe hullott, miközben a szabadulásért küzdöttem.
- Ha nyugton maradsz, talán békén hagyunk - hallottam egy erőteljes női hangot magam mögül. A beszólását halk pusmogás követte, én pedig egy sikertelen felállási kísérlet után egy újabb rúgást kaptam a könyökömbe.
Már patakzó könnyekkel bámultam felfelé, és eszembe jutott egy nyolc évvel ezelőtti jelenet, ahogy ugyanígy a földön fekszem összeverve, csak éppen egy parkoló szélén. A számat összeszorítva a fülem mögé tűrtem zilált hajam.
- Javaslom, hogy add fel - szólalt meg újra az előbbi hang. A lábamra bilincset tett, és mikor hadakozni próbáltam, csak a térdemre ütött egyet.
- Soha - ziháltam elkeseredetten. - Soha...
VOUS LISEZ
Szétszórva
AventureA 16 éves Scarlett Biersonnak nem volt könnyű élete. Családjától már kiskorában elszakították, így csak néhány régi kisgyermekkori emlék maradt meg róluk. Az árvaházból szökésben van, az élete romokban hever, de mégis próbál pozitív maradni. A remén...
