Szétszórva

19. rész - Julia

– Rendben, tehát... – gondolkoztam el. Vajon hogyan mondja el az ember a tizenhárom éves húgának, hogy a húga? Még én sem tudtam teljesen feldolgozni azóta, hogy Kyle és Scarlett betoppant a házamba. Michelle egy ideig türelmesen várt, de mivel nem mondtam semmit, megunta a hallgatást.

– Ez tartalmas volt – jegyezte meg cinikusan.

– Na... – dörzsöltem meg a homlokomat, összeszedve a gondolataimat. – Michelle, biztos, hogy ki fogsz akadni – figyelmeztettem, és a kezeimet erősen a vállára szorítottam, hogy esélye sem legyen szabadulni.
Michelle értetlenül pillantott rám, de én nem foglalkoztam vele, ehelyett azt próbáltam kitalálni, hogyan tálaljam a dolgot. Végül arra jutottam, hogy nem bonyolítom túl. – Te... – mutattam rá a biztonság kedvéért. – Tehát, a húgom vagy – közöltem vele tárgyilagosan.

Michelle pár pillanatig döbbenten bámult, majd egyszerűen kitört belőle a nevetés. Perceken keresztül csak nevetett, és meg sem próbálta abbahagyni, ami egyre inkább bosszantott.

– Ezen kellett... Komolyan...? – nézett rám kérdően, mikor végre abbahagyta az idétlen vihorászást. – Azért kitalálhattál volna valami jobbat, ha már eddig gondolkodtál.

– Ezt teljesen komolyan mondtam. Egyébként borzasztóan fárasztó volt nézni, ahogy itt vihogtál rajtam vagy öt percig – vágtam vissza neki unott arckifejezéssel. – De tényleg a húgom vagy.

– Ja, azt tudom, csak ahogy gondolkoztál... Arra számítottam, hogy valami hosszú monológot tervezel.

Pár pillanat kellett, amíg eljutott a tudatomig az információ, pontosabban Michelle mondatának eleje. Amikor viszont megtörtént, nem hagytam szó nélkül.

– Tessék?! Tehát azt mondod, hogy tudtad? – bámultam rá tágra nyílt szemmel.

– Persze – válaszolt teljesen természetes arckifejezéssel. – Bár egészen máshogy képzeltelek el. Szőke hajjal, meg talán, nem is tudom... Inkább barna szemmel.

Michelle tovább folytatta az elképzelt énem teljesen fölösleges leírását, de én nem figyeltem rá. Az arcomat a kezembe temettem, és elgondolkoztam, hogy tulajdonképpen hogyan lehetséges, hogy egy tizenhárom éves lány többet tud nálam, holott ő a szétszakításunkkor még újszülött volt. Sőt, mindenki többet tudott nálam. Magam mögé pillantva a tisztítószerek között egy műanyag felmosóvödröt találtam, és a számat elhúzva, jobb híján felfordítottam és leültem rá, majd a térdemre könyökölve gondterhesen felsóhajtottam.

– Rosszul vagy – állapította meg Michelle, amikor rám pillantott.

– Igen – álltam a tekintetét. – Most mit fogsz csinálni? Mielőtt elkezded feleslegesen kérdezgetni, hogy jól vagyok- e, meg, hogy mi bajom van, figyelmeztetlek, hogy veled is meg tudom csinálni ugyanazt, amit az előbb azzal az Amy- vel. Nem okoz gondot, hogy a húgom vagy – förmedtem rá idegesen.

– Nem kérdezem. Ezért mondtam azt helyette az előbb is, hogy rosszul vagy, mert láthatóan így van – jelentette ki Michelle, majd egy másik, piros felmosóvödröt mellém húzva leült. – És megértem.

– Mit értesz meg? – néztem rá értetlenül. – Nem ismersz. Nem tudod, hogy mi van a családunkkal, Kyle- t, meg Scarlett- et sem ismered. Semmit nem tudsz, csak egy gyerek vagy! – kiáltottam rá dühösen.

– Miért, Scarlett nem az? – vágott vissza. – Most egyébként eltekintek attól, hogy egy árvaház raktárában vagyunk, és te, az érett felnőtt ezt az időpontot választottad a legalkalmasabbnak arra, hogy elkezdj velem ordibálni, hátha meghallanak – húzta el a száját.