Te, én és a lila fények

18. rész

Az ébresztőmre keltem, amit okosan beállítottam 12:30-ra mielőtt elmentem aludni, mert tudtam, hogy magamtól biztosan nem kelnék fel. Gyorsan kinyomtam, hogy a szobában alvó másik 5 embert ne ébresszem fel vele. Ránéztem a mellettem szundizó Taehyung kisimult arcára, ami most egészen máshogy volt aranyos, és gyönyörű, mint amikor ébren van. Bár érzelmeket nem sugárzott, még is szinte árasztotta magából a nyugalmat. Mosolyogva nyomtam pofijára egy reggeli (déli) puszit, majd óvatosan kimásztam az ágyból, és kisettenkedtem a konyhába. Már akkor éreztem valami furát, valami nyomasztót, de nem tudtam megmondani hogy pontosan mit. Nem is nagyon foglalkoztam vele, mert nem tartottam fontosnak. Még is miért lenne okom aggódni, nem igaz?

A többiek majd nem két órát aludtak még. Ez idő alatt én mindent megcsináltam, amit reggel szoktam, és az ebédlőbe is lementem, hogy vigyek kaját a szobába. Nagy unalmamban már neki álltam rendet rakni, amikor is nyílt a hálószoba ajtaja, és egy nyúzott fejű Taehyung botorkált ki rajta. Na mostmár egészen sok érzelem volt látható az arcán, és már egyáltalán nem sugárzott nyugodtságot

-Jó reggelt Taetae!- mosolyogtam rá, miközben kitártam a karom, hogy megöleljem. Fáradtan bújt a nyakamba, és a vállamba motyogva kívánt nekem is jó reggelt. Nem kell tudni, hogy lassan fél négy

-Kaphatok kávét?- kérdezte felemelve a fejét a nyakamból

-Ilyen hülye vagy másnaposan?- néztem rá nevetve

-Most miért?- nyöszörgött

-Tae, szívem! Te nem szereted a kávét- paskoltam meg a pofiját, és kibontakozva a karjaiból folytattam a pakolászást

-Tényleg-biccentett

-De csinálok neked szívesen, ha szeretnél- vontam vállat

-Nem, nem kell. Még nem hánytam, szeretném ha ez így is maradna- nevetett fel kínosan, majd a hajamba puszilva kijelentette hogy ő most elmegy felöltözni. Őt követve szépen lassan a többiek is magukhoz tértek, és egy fél óra múlva már mindenki a nappaliban ült.

-Geci, Namjoon hívott vagy 30×- nézett a telefonja képernyőjére Jimin

-Engem is-biccentett JK

-Vissza hívom- állt fel Chim, és a konyhába sétálva a füléhez emelte a készüléket. Tae ekkor lépett ki a fürdőből

-Sziasztok.- intett egyet úgy átalánosságban mindenkinek- jimin hol van? Még alszik?- nézett körbe, miután feltűnt neki hogy valaki hiányzik

-Nam-mal beszél.- válaszolt Kook.- Vagy is beszélt- pontosított, mivel a fiú pont abban a pillanatban jelent meg, amikor ezt kimondta. De valami nem stimmelt vele. Arcán az idegesség és aggodalom egyvelege kavargott, bennünk pedig megállt az ütő. Engem ismét hatalmába kerített a reggel óta tartó rossz érzés,csak most még erősebben szorította össze a mellkasom.

-Chim? Minden oké? Mi ez a fej?- lépett hozzá a barátnője aggódva, és próbálta elkapni Jimin tekintetét, de ő elfordította a fejét, és továbbra sem szólalt meg

-Hé, haver ne szórakozz már! Ha gáz van, akkor azt mondd, és ne húzd az agyunkat- akadt ki Jungkook, mert egyedül ő volt az, aki a kezdeti rémületből feleszmélve meg tudott szólalni

-Namjoon azért hívott mert... fontos dolgot akart mondani. A-azt mondta, hogy csúszás van a koncertek között, ezért nekünk... nekünk tovább kell mennünk- fordult a ledöbbent barátnője felé, és óvatosan két keze közé fogta az arcát- Még ma elmegyünk- suttogta. A szívem kihagyott egy ütemet, és lassan Tae felé fordultam. A szemem sarkából még láttam, ahogy Zara halkan sírva borul Jimin nyakába, Molly pedig a könnyeit nyelve bújik Kook karjaiba. Az én szemem is homályosodni kezdett, amit Taehyung meglátva azonnal magához húzott, és vígaztalni kezdett