Te, én és a lila fények

20. rész

Ilyen is csak velem történik. Csak nekem van ekkora balszerencsém. Hogy vagyok képes összefutni az exemmel Las Vegas egyik, ha nem a leglepukkantabb kávézójában, úgy hogy még ki is derül róla, hogy a jelenlegi barátom menedzsere? De most komolyan! Melyik szerencsétlen csillag szar állásának a szüleménye ez?

-Öhm...Sofi- csettintett egyet az orrom előtt Alex- Itt vagy?

-Aha! Persze!- vágtam rá vissza csöppenve erre a bolygóra- De én most...én most szerintem vissza megyek a lányokhoz- mutattam az ajtó felé, és már indultam is, csak hogy minnél gyorsabban lelépjek innen

-Ők is itt vannak? Zara és Molly? Istenem, de rég láttam őket!- lelkesedett- Megyek, és köszönök nekik!- jelentette, ki és simán kikerülve ott hagyott

-Nyugodtan. Ha gondolod, ülj is le, és rontsd a már így is poshadt levegőt- sziszegtem, miközben futó lépésben próbáltam utol érni

-Alex?- kérdezte Molly csodálkozva

-Jé! Azt hittem soha többet nem futunk össze!- mosolygott Zara- Reméltem, hogy tényleg így lesz- tette hozzá vigyorogva, úgy hogy csak mi halljuk

-És mit keresel itt?- nézett rá Molly- Úgy értem Las Vegasban. Nem ebben a....szép kávézóban, mert azt valahogy sejtem- én értettem a célzását. Alex nem, mert szegény túl sötét ehhez

-Ó, hagyd, majd én!- intettem le a már épp megszólalni készülő exemet- Lányok, ő itt a bts menedzsere. Ezért jött Las Vegasba, és ezért megy el ma- magyaráztam. Döbbenet. Ez követte a szavaimat

-Most..-köszörülte meg a torkát Molly- ...most ugye csak viccelsz?

-Nem- rázta meg a fejét Alex- szóval mindenről tudok, ami a fiúkkal történik. Mindenről- emelte ki ezt a szót, és sokat mondóan ránk nézett

-Ezt hogy érted?- nevette el magát zavarodottságát leplezve Zara

-Szerintem ti azt pontosan tudjátok- vigyorgott. Mit akar ez jelenteni? Ez valami figyelmeztetés volt? Finoman jelezte, hogy a kezében van a lehetőség, hogy bármikor véget vessen a magánéletünknek? Elvégre...egyetlen egy közös kép akármelyikünkről a bts tagjaival, felforgatna mindent. De végül is nincs oka ilyet tenni. Az ő oldaláról nem haragban váltunk el. Emlékeim szerint csak én szenvedtem a szakítás után

-Jó, nekünk most mennünk kell, szóval ha nem haragszol- állt fel Molly, és karon ragadva kirángatott az épületből Zarával együtt

-Ilyen nincs- motyogta idegesen M- Bár...hol máshol futnánk össze vele, mint egy ilyen helyen?- biccentett vissza az omladozó kávézóra

-Szerintetek...miért volt ennyire vészjósló az a "mindenről"?-kérdezte óvatosan Zara

-Tudja a fasz. Az a gyökér már két éve is egy igazi paraszt volt. Mindig mindenben azt kereste, hogy hol tudna balhét kreálni.-rántott vállat barátnőm mérgesen.

Mit ne mondjak, jó érzés volt ilyen gondolatokkal pakolni. Random eszembe jutott ruha hajtogatás közben. hogy másnapra már tele lesz a net a rólam és Taeről készült képekkel, és akkor nekem annyi. Persze, ez nem történt meg, de tudjátok hogy milyen az emberi agy, ha fél. A lehető legrosszabb opciókra is felkészít

Éppen a földön ülve egy hatalmas kupac ruhát próbáltam úgy összehajtani, hogy az bele férjen a bőröndbe, amikor is rezegni kezdett a telefonom. Rákaptam a fejem, és csodálkozva bámultam az ismeretlen koreai számot

-Helló?- emeltem a fülemhez a készüléket

-Te vagy az, Sofi?- kérdezte egy mély, borzasztóan ismerős hang, amire boldogan dobbant egyet a szívem

-Tae?- suttogtam, miközben a szemem párásodni kezdett. Annyira, de annyira hiányzott a hangja

-Én vagyok- hallottam a hangján hogy mosolyog- A menedzserünk megadta a számodat. Fogalmam sincs hogy honnan tudta, de tényleg te vagy az- lelkesedett. Mi van? Alex megadta neki a számomat? Most mi ez a kedvesség?

-Igen..öhm...hát lehet hogy két éve még együtt voltunk- vakartam meg a tarkóm kínosan. A vonal másik végén csend-Tae?

-Oké, akkor majd tisztázom vele hogy már csak az enyém vagy!- jelentette ki kisebb hallgatás után. Kivételesen nem tettem megjegyzést a megfogalmazás miatt- És mit csinálsz most?- terelte a témát

-Most? Csomagolok. Holnap reggel haza megyünk-sóhajtottam. Nem akartam elmenni. Túl sok emlékem tapadt ehhez a helyhez

-Kár hogy nem lehetek ott. Segítenék pakolni, ahogy te segítettél nekem- erre csak elmosolyodtam. Milyen jó lenne ha együtt maradtunk volna, és nem külön utaztunk volna el

-Találkozunk még valaha?- kérdeztem halkan

-Persze! Sofi, még szép! Szeretlek, érted? Úgy sem bírnám sokáig nélküled- magyarázta, mire melegség áradt szét a mellkasomban- Ne aggódj, oké? Várnak még meglepetések- tette hozzá, mire felhúztam a szemöldököm

-Ezt hogy érted?- vontam kérdőre

-Mennem kell, Szépségem. Vigyázz magadra!- azzal kinyomta. Értetlenül bámultam a "hívás befejezve" szövegre.

Ez meg mi volt?