Te, én és a lila fények

2.rész

Meg van az az érzés,amikor abban fáradsz el,hogy nem csinálsz semmit? Na, èn pont ezt éreztem az órákon át tartó repülőút végén. Az utolsó 1 és fél óràt kisgyerekeket megszégyenítő szenvedéssel ültem végig.
-Menjünk már a szállásunkraa- hisztiztem
-Oda megyünk Sof, nyugi- csitított Molly már sokadjára. Évezredeknek tűnt,amíg az egyébként nem olyan hosszú utat megtettük, és egy hatalmas szállodához értünk.
-Jó napot! Szoba foglalásunk van **** névre- állt a pulthoz M
-Szép napot kívánok! Azonnal nézem- mosolygott a csaj és sebesen pötyögni kezdett a gépén- Sajnálom de ilyen néven itt nincs szoba foglalás- nézett fel a képernyőről
-Tessék?-húzta fel a szemöldökét Molly
-Sajnálom, de ilye.....-kezdte volna újra de a barátnőnk közbe vágott
-Igen, elsőre is értettem,köszönöm. Viszont az nem létezik- jelentette ki határozottan
- Úgy tűnik,hogy de.- látszott hogy a csaj kezdi elveszíteni a türelmét, hát még M,akinek a feje vörösödni kezdett
-Na ide figyeljen!- támaszkodott a pultra mind a két kezével Molly- arra ment rá egy egész napom,hogy ebbe a rohadt szállodába helyet foglaljak, mert vártam hogy fel szabaduljon egy szoba. Szóval nekem ne mondja hogy sajnálom,hanem inkább nézze meg jobban- ismertem M-et már kicsi korom óta. Pontosan tudtam, hogy amit akar,azt mindig megszerezni, és nem ismer határt. Sosem zavartatta magát,és mindig ki mert állni magáért vagy értünk
-Nézze,ez nem úgy mű..... Várjon csak!- hajolt közelebb a géphez,majd csodálkozva fordult ismét felénk- Nos,ami azt illeti van itt egy foglalás,de.....Mondja,hogy sikerült itt szobát kivenni?- kérdezte őszinte kíváncsisággal
-Mint már mondtam,ültem és vártam- jegyezte meg Molly hűvösen- Szóval megtenné hogy ide adja a kulcsokat?- nyújtotta a kezét,amibe a csaj bele tette a kulcsot
-Köszönöm- vigyorodott el M
-Geciii!- suttogta Zara, ,amikor elindultunk- Már felkészültem rá,hogy átugrassz a pulton és megtéped
-Hát nem álltam tőle olyan messze- sziszegte idegesen
A 4.-dik emelet után a szobákból kiszűrődő hangok,és fények hirtelen szüntek meg. Mintha az egész 5. Emelet aludna. Őszinte leszek. Azért para volt. Semmi màst nem lehetett hallani csak a lépteink kopogását
- nem azt mondtad, hogy nem volt hely és hogy órákon át ültél a telefon előtt hogy egy felszabaduljon?- kérdeztem Mollyra nézve
-De.- suttogta döbbenten
Hiába volt ijesztő az egész, tényleg nagyon fáradtak voltunk,szóval se erőnk se kedvünk nem volt ezzel foglalkozni. Amikor a saját szobánkba értünk, ledtobva a cuccainkat vetettük magunkat a legközelebb lévő kanapéra,és szinte azonnal el is aludtunk.
Hatalmas csattanásra ébredtem,ami határozottan fentről jött. Akkor még is lakik valaki itt? Kíváncsi voltam,ezért olyan "miért ne?" Alapon kiléptem a szobából és elindultam a folyosón. Ugyan az a csend és kihaltság fogadott,mint pár órával ezelőtt. Úgy éreztem magam,mint egy rossz horror filmben. Felmásztam a lépcsőn a 6.dik emeletig,ahonnan a hangokat hallottam,de az is ugyan olyan üresnek tünt. Már épp kezdtem feladni,amikor ajtócsapódásra lettem figyelmes,majd ezután a lépteim hangja megduplázódott. Valaki jön mögöttem. Megtorpantam és lassan megfordultam. Az ismeretlen alak is szintén megállt és ő is engem nézett. A lápa fénye nagyon előnytelenül világított, számomra legalábbis,mivel pont a szemembe sütött,ezért én csak az idegen alakját láttam,ő viszont akár az arcomat is.
Hirteldn sarkon fordultam és elindultam vissza felé. Semmi rosszat sem csináltam,még is szinte futottam. A lépcső végéről még vissza fordultam
Az alak ott állt,a korlátnak támaszkodva és figyelt
-Hová rohansz Szépségem?