Te, én és a lila fények

15. rész

Szerintem senkinek sem kell bemutatnom azt az érzést, amikor reménytelenül áhitozol valakiért. Legyen az egy énekes, színész vagy esetleg sportoló. Nehéz lenne olyan embert mondani, aki legalább egyszer ne képzelte volna el az általa kiválasztott személlyel a tökéletes csókot. Vagy akár többet is, de ez a lényegen nem változtat. Sajnos ezek csak vágyak. Soha be nem teljesült ábrándok, amik az idő múlásával megfakulnak, majd már csak emlékek maradnak belőlük, amikre az ember mosolyogva gondol vissza. Igen. Viszont - és most jön az egyáltalán nem átlagos dolog - mit csinál az, akinek teljesül egy ilyen álma? Aki lehetőséget kap arra, hogy megtapasztalja azt, amire emberek ezrei vágynak?

A kocsiban kínos csend honolt, a csók óta egyikünk sem szólalt meg. Sőt. Én még csak a mellettem ülő felé sem néztem, annyira zavarban voltam. Tekintetem szigorúan az ablak elött elsuhanó tájra szegeztem, miközben igyekeztem felfogni hogy mi is történt az előbb. Többször is ellenőriztem, hogy nem álmodok-e véletlenül, de határozottan ébren voltam. És most mi lesz? Mármint velünk. Most ez egy olyan dolog, amit el kell felejtenünk? Megnem történtnek kell kezelnünk? Szabad neki egyáltalán random fanlányokkal ilyesmit csinálni? Hogy lehetek olyan hülye, hogy hagytam? És ha egyáltalan nem gondolta komolyan?   Nem is én lennék, ha nem rossz dolgok keringtek volna a fejemben. Szokásomhoz híven most is a lehető legrosszabb opciók jutottak eszembe, ami ennek az egésznek a vég kimenetele lehet. Félelmemet valószínűleg az arcom is tükrözhette, mivel Taenek hamar feltűnt, hogy valami nem oké

-Minden rendben?- fürkészett aggódva,mire lassan rávezettem a tekintetem

-Nem. Vagy is igen, de nem- válaszoltam pont olyan értelmesen, mint amilyen értelmesnek akkor éreztem magam

-Aha. Értem. Vagy is nem értem de értem- mosolyodott el, mire halkan felnevetve hajtottam le a fejem

-Szerintem ezt meg kéne beszélnünk- fordultam felé végül egy nagy sóhaj után

-Tudom- vált komollyá egy pillanat alatt

-Kezdem én. Mi lesz velünk? És egyáltalan ez most mi köztünk?- kérdeztem az első dolgokat, amik eszembe jutottak

-Hű, rögtön a közepébe. Oké- nevette el magát zavartan- Hogy érted ezt? Mi az hogy mi lesz velünk?

-Hát...úgy értem hogy komolyan gondolod ezt?-fejtettem ki, és előre féltem a választól

-Persze hogy komolyan gondolom.- vágta rá azonnal- Eszedbe se jusson olyasmi, hogy csak szórakozom- nézett a szemembe

-Késő. Már megtörtént- húztam el a szám, mire sóhajtva döntötte oldalra a fejét és halványan elmosolyodott

-Sosem lennék képes szórakozni veled. Ahhoz túl fontos vagy nekem- válaszolt őszintén, mire az én szívem boldogan kezdett dübörgni a mellkasomban, a gyomromban pedig életre keltek a pillangók

-Miért? Semmit sem tettem azért, hogy fontossá váljak- ráztam a fejem

-Hidd el, többet tettél mint gondolnád-mosolyodott el óvatosan, és időt  sem hagyva arra, hogy egyáltalán felfogjam amit mondott, ismét ajkaimra hajolt. Boldogan szusszantam bele a csókba, és karjaimmal azonnal nyakát átkarolva húztam magamhoz. Óvatosan rám dőlt, miközben egyik kezével kikapcsolta a biztonsági övet, így gond nélkül végig tudott dönteni az ülésen. Döbbenten pattantak ki a szemeim, amikor konstatáltam hogy konkrétan rajtam fekszik, meg hogy egyébként még mindig egy kocsiban vagyunk, ráadásul nem egyedül.

-Oké. Most álljunk le mielőtt meggondolatlan dolgot tennénk- váltam el tőle, mire észbe kapva bólintott egyet, és egy utolsó puszit nyomva a számra elhajolt. Én is ülő helyzetbe tornáztam magam, miközben úgy vigyorogtam mint a tejbe tök. Biztos vagyok benne, hogy az arcom színe megeggyezett egy paradicsoméval, de hogy őszinte legyek, egyáltalán nem érdekel - Egyébként most hová megyünk?- kérdeztem meg, mivel teljesen kiment a fejemből az az egyszerű tény, miszerint fogalmam sincs az úti célról. Meg arról, hogy egyáltalán most hol vagyunk de ez mellékes

-Nem tudom.- vont vállat

-Az igen. De azért nem lettünk elrabolva, ugye?- nevettem el magam, de legbelül azért egy kicsit tényleg megijedtem ettől az opciótól

-Remélem- tettetett aggodalmat

-Amúgy valamire még mindig nem válaszoltál- pillantottam felé, így találkoztam kíváncsi tekintetével- Mi ez köztünk?- tettem fel a kérdést halkan, mire látszólag megfeszült

-Nem egyértelmű?- biccentette oldalra a fejét aranyosan

-De Taehyung, teljesen egyértelmű. Csak unalomból kérdeztem- csattantam fel

-Joooo! Nyugi- nevette el magát- Akkor egyértelművé teszem neked- fordult felém teljes testtel- Sofi. Lennél a barátnőm?-  kérdezte doboz mosolyàval, mire majd nem neki álltam olvadozni. De csak majd nem
Bár a választ azonnal tudtam, még is látványosan elgondolkodtam rajta, csak hogy húzzam az agyát, mire mosolya lehervadt arcáról

-Most ugye csak viccelsz?- kérdezte idegesen, belőlem pedig kitört a nevetés

-Igen-komolyodtam el, és a szemébe néztem

-Az igen, hogy vicceltél, vagy az hogy...?- szeppent meg egy kicsit, ami megint csak nagyon aranyosan állt neki

-Igen- ismételtem meg a pofijára simítva, egy újabb csókban forrva össze.
Abban a pillanatban leírhatatlanul boldog voltam.

Kár, hogy semmi sem tart örökké