Te, én és a lila fények

16. rész

-Szia anya!- szóltam bele a telefonba

-Szia bogaram. Milyen a buli? Jól tudom hogy ott most fél kettő van? Én értem hogy fiatalság az bolondság, de lehetne hogy az a bolondság mondjuk maximum éjfélig tart? Mikor érted meg, drágám, hogy az alvás fontos?- imádom anyukámat. Teljesen mindegy hogy mikor hívom fel, ő mindig elemében van. Több ezer km-ről is félt, óv, és vigyáz rám
Mosolyogva megforgattam a szemem, és folytottam

-Csak azért hívlak mert mondani akartam valamit- sütöttem le a szemem, és óvatosan Taehyungra néztem

-Na. Mondjad csak

-Öhm...izé...szóóvaaal.......- vakartam meg a tarkóm, bár ő ezt nem láthatta

-Csillagom, bökd már ki, mert kész a mosógép- tipik anyu

-Barátom van- miután ezt kimondtam, szemem lehunytam, és levegőt sem vettem egy rövid ideig. A vonal túloldalán néma csend honolt- Anya? Anya, itt vagy?- kérdeztem

-Igen, itt vagyok. Khm...rendben. Szóval....h-hogy hívják?- hallottam a hangján, hogy fogalma sincs arról hogy mit mondjon. Nem hibáztatom érte

-Kim Taehyung- vágtam rá

-Az nem az a bts tag?- értetlenkedett

-De- vigyorogtam

-Jaaaaaj, bogaram! De hát 12 évesen az már a férjed volt! Istenem, én meg egy pillanatra tényleg elhittem hogy végre lett valakid- sopánkodott

-Anya, kérlek készülj fel, de ez most nem vicc volt- ismét csend- Anya?

-Ezt..ezt most nem értem. E-egyszerűen nem értem- akadozott

-Otthon mindent elmesélek, rendben? Ígérem!

-Rendben. Lesz mit elmagyaráznod- mondta halkan

-Tudom. Én most leteszem. Szia anya!

-Szia

Sóhajva tettem le a kezemben lévő készüléket és a mellettem ülő fiúra néztem. Idő közben haza értünk, és úgy döntöttünk, hogy Tae a mi szobánkban alszik, mivel Jimin úgy is jött volna, szóval miért ne?

-Mit mondott?- érdeklődött Taehyung

-Azt hogy ő ezt nem érti- idéztem vissza anya reakcióját

-Megértem. Ritkán mondja azt a lányod hogy összejött egy k-pop sztárral. Főleg egy ilyen helyes k-pop sztárral- mutatott magára, mire felhúztam a szemöldököm

-Milyen nagyképű lettél hirtelen- jegyeztem meg

-Miért, talán nincs igazam?- vigyorodott el pimaszul, miközben magához húzott

-Hát én nem is tudom- motyogtam a mellkasába bújva. Ekkor kivágódott a bejárati ajtó, mi pedig rémülten kaptuk a fejünk abba az irányba.

-Normálisak vagytok? Azt hittem szívrohamot kapok!- hunytam le a szemem kifújva a levegőt, amikor megpillantottam Zarát, akit Jimin ölelt, és Mollyt, aki pedig Kookba karolva igyekezett nem összeesni.
A két józan, tehát Zara és Jungkook, sokat sejtető mosollyal figyeltek minket, de nem sokáig hagytam nekik látni valót, mert ki mászva Tae karjaiból, oda siettem a jövevényekhez. Jk- ről lefejtettem a rajta csimpaszkodó M-et, akit behúztam az ágyig, hogy ha már annyira össze akar esni, legalább ott tegye

-Soooof! Te hogy kerülsz ide? Kooki azt mondta hogy elmentél. De nem is mentél el. Itt vaaagy- nevetgélt magában

-Miért ennyire részeg? Azt hittem kihányta az alkohol nagy részét- fordultam a fiú felé

-Igen, de aztán ivott még néhány pohárral- motyogta zavartan

-Néhánnyal? De azért maradt még pia?- húztam fel a szemöldököm -Ah! Mindegy, megyek és segítek Zarának Jimint is ide vonszolni-sóhajtottam ott hagyva őt

Miután már Jimin is az ágyban szuszogott békésen, Zara a karomnál fogva kirángatott a konyhába, az egyetlen helyre, ahol nem volt senki

-Most pedig mindent elmesélsz arról, ami közted, és Taehyung között van- fonta össze kezét a mellkasa előtt, és várakozón nézett rám

-Hát....az úgy volt, hogy a kocsiban megcsókolt, aztán beszélgettünk, most meg együtt vagyunk- mondtam el röviden. Naaaagyon röviden

-Értem. Egy kocsiban jöttetek össze? Nem valami eredeti...- húzta el a száját, de mosolyából tudtam, hogy csak viccel- De most komolyan. Ha megbánt, megölöm- jelentette ki

-Tudom. És ez vonatkozik Jiminre is- bólintottam- Apropó, Jimin!- ragadtam meg a témát- Mi volt az a mosdóban?- löktem meg a vállát,mire Zara látványosan zavarba jött

-Az..az semmi.-rázta meg vörösödő fejét

-Ahaa! Láttam- vigyorodtam el

-Egyébként mit kerestél te a férfi mosdóban?- próbálta terelni a témát

-Történetesen pont titeket, de utólag inkább azt kívánom, hogy bár ne találtam volna rátok- mosolyogtam továbbra is

-Nem gondolod hogy már szinte hihetetlen ez a piszok nagy mázlink?- dőlt neki a pultnak, miközben a nappaliban ücsörgő, Jungkookkal beszélgető Taere, és a nyitott ajtónál horkoló Jiminre nézett. Követtem a tekintetét, és én is nekik szenteltem a figyelmemet

-Minden pillanatban emlékeztetnem kell magam arra, hogy ez nem egy álom, és nem kell félnem tőle, hogy felkelek- suttogtam

-Én van, hogy még most sem hiszem el- rázta a fejét mosolyogva

És milyen kár volt bele élni magunkat..