Te, én és a lila fények

11. rész

-Sof! Kész vagy már?  Indulni kéne!-kiáltott M valahonnan a konyhából

-Kész vagyok, mehetünk-pattantam fel az ágyról,ahol eddig ücsörögtem

-Jó. Akkoooor.....Jungkook felvetette hogy a koncert után ők elmennek bulizni, és hogy nincs-e kedvünk velük menni. Én meg mondtam hogy van. Ez így mindenkinek jó?- kérdezte Molly, miközben már a cipőnket vettük fel. Én erre felkaptam a fejem és rémülten néztem rá. Egy zárt helyiség, tipikus techno zenével, és sok, nagyon sok emberrel. Ez a három dolog az, amit a világon a legjobban utálok. És ehhez már csak plusszként jön az is, hogy ott lesz Taehyung, akibe ha alkohol kerül lehet hogy mégjobban fog nyomulni. És nem azt mondom hogy annyira zavar....

-Persze!- vágta rá Zara vidáman

-Ha már megígérted- motyogtam kedvetlenül

-Mi bajod van?- fogta meg a vállam M, amikor éppen készültem átlépni a küszöböt

-Semmi- ráztam a fejem

-Ha nem akarsz jönni, akkor azt mondd. Többre megyünk vele

-Mert akkor maradhatok?-csillantak fel a szemeim

-Nem. Késő lesz már, nem akarom hogy egyedül gyere haza- paskolta meg a pofim, és kitessékelve a szobából zárta be az ajtót

-Ne kezelj már gyerekként! 19 vagyok, és te is csak egy évvel vagy nálam idősebb-kezdtem duzzogni, határozottan nem felnőtt módjára

-Sof, nem érdekel. Ez nem Budapest, pedig valljuk be, este az is veszélyes! Ez Las Vegas! Egy számunkra teljesen idegen hely! Nem tudhatjuk hogy itt milyen emberek élnek. Miért kockáztatnánk?

-Oké, értem- sóhajtottam

Későn érkeztünk, mert már tele volt a stadion, és a pénztárnál sem húzódott km-es sor.

-Keressétek meg a helyünket, hozok inni-hagyott ott Zara

-Gyere-húzott maga után Molly és sűrű bocsánatkérések között befurakodtuk magunkat a tömegbe. Zara is pont időben jött, mert abban a pillanatban hogy kényelmesen elhelyezkedett, a színpad mozgó eleme  felszínre emelte a 7 fiút. Fülsüketítő sikítás és magasba emelkedő,lilán világító lighstick-ek jelezték, hogy a koncert tényleg elkezdődött. Vagy is......

-Jó estét Las Vegas!- nem. Csak Namjoon hangja után kezdődhet el egy igazi bts koncert.

Két óra üvöltve éneklés és visítás után a hangszálaim erősen kezdték feladni a harcot. Fogalmam sincs, hogy ők hogy csinálják az éneklést és a színpadon ugrálást egyszerre, akár órákon keresztül, de irígylésre méltó teljesítmény. Hamarosan következett az elköszönés, utána pedig úgy tűntek el ahogy felbukkantak. Szó szerint elnyelte őket a föld. Megint jött a perceken keresztül tartó ücsörgés, mint az első koncerten, mivel most is meg kellett várnunk amíg mindenki haza megy

-Szerintetek feljönnek értünk, vagy induljunk el mi?- kérdezte Zara az üres színpadot nézve

-Nem tudom. Induljunk el-vont vállat M, és már pattant is

- Akkor tuti nem megyünk haza?- tápászkodtam fel és bár tudtam a választ, azért még egyszer utoljára megkérdeztem, hátha valami csoda folytán még is megváltozik a véleményük. Természetesen csak egy lesajnáló pillantást kaptam-Jó-sóhajtottam lemondóan

Szóval felmásztunk a színpadra, onnan le a személyzeti folyosóra, onnan pedig egyenes úton haladtunk az öltözőkig. A lányok nagyon határozottan léptek be, én inkább csak feszengve követtem őket. Ahogy átléptük a küszöböt, Jungkook felpattant, és mint akit kilőttek, úgy száguldott M-hez, akibe szinte bele csapódott, és úgy szorította magához mintha nem lenne holnap. Mosolyogva néztem őket, és Zarára pillantottam, azaz akartam pillantani, mert ő addigra már nem volt mellettem. Jimin ölében ücsörgött, és miközben a fiú nyakláncával játszott, nagyban mesélt valamit. Furcsa érzés volt. Egyedül ácsorogtam egy öltöző közepén, tanácstalanul és tehetetlenül. Nem éreztem úgy hogy ott lenne a helyem. Inkább voltam kívülálló, mint valaki,aki oda tartozik

-Na és most leugranál velem?-karolta át valaki a derekam, miközben arcát a vállamba fúrta. Mosolyogva fordultam meg az ölelő kezekben, és karomat a nyaka köré fonva néztem Taehyung csillogó szemeibe

-Nem.

    
Még nem.....