"Add ide azt a lapot! Lefordítom."
"De, te nem tudsz tündéül!"
"Hülyéskedsz velem?"
Madison Wright meg fog bukni fizikából. Ezen nincs mit szépíteni. A nyári szünetet már biztos, hogy az iskolában kell majd töltenie, hogy átmehessen az osztályozó vi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐌𝐀𝐃𝐈𝐒𝐎𝐍
Hát én viszont teljesen elutasítandónak találom a gondolatot, hogy Logan valaha – vagy bárki valaha – magányosnak érezze magát. Egyszer élünk. Egyszer vagyunk fiatalok, szóval igazán élhetnénk úgy, mintha az lenne az utolsó napunk nem foglalkozva a következményekkel. Mert a jövő fontos. Igen. Egy jó egyetem, jó diploma, jó munka, ezek mind fontosak, de, ha a jelenünkben nincsenek olyan apró örömök, amiket csak más emberekkel együtt szerezhetünk meg mégis mennyit fog érni a magas presztízsű egyetemről szerzett kitűnő diploma a kacsalábon forgó házunkban, ha közben úgy érezzük, hogy az életünknek nagy részét arra pazaroltuk, hogy egy bizonytalan jövőre vártunk, minden más örömöt elüldözve magunktól?
– Hát többé nem leszel az.
– Madison, én tényleg...
– Memento Mori – mondom Logan pedig felvonja a szemöldökét az idegen szavak hallatán. – Élj úgy, mintha ez lenne az utolsó napod. A mottóm.
– Hát még mindig jobb, mint a Hakuna Matata – forgatja meg a szemét.
– Ne félj, morcos Pinocchio! Hamarosan igazi kisfiút varázsolok belőled! – érintem az ujjam az orrához Logan pedig egy pillanatra csak áll, megkövülve nézve maga elé, mint egy szobor, én pedig átdobva a hajamat a vállamon elindulok kifelé a könyvtárból.
Elbúcsúzok a könyvtárostól, szólok neki, hogy holnap valószínűleg majd bejövök, hogy kikölcsönözzem az Aranypintyet aztán kilépek a teremből Logan pedig futólépésben, egy udvarias köszönés után beér.
A zsebemből előhalászom a telefonom, új jegyzetet nyitok, mintha valami bevásárló lista volna, a tetejére pedig nagyon egyszerűen két szót írok: "Pinocchio Projekt".
– Nem tetszik, hogy úgy kezelsz, mint a laborpatkányokat szokás – morogja Logan az orra alatt.
– Most nem, de később imádni fogsz miatta! Szóval... Kell egy lista azokról a dolgokról, amiket még nem csináltál, és mindenképpen szeretnél mielőtt egyetemista lennél!
– Nem emlékszem, hogy mikor mentem ebbe bele.
– Nem emlékszem, hogy mikor utasítottad el – nézek rá mire felhorkant és megrázza a fejét. A szája elé teszi a kezét, aztán, amikor rájön, hogy még mindig a mosolyát nézem inkább lehajtja a föld felé a fejét.
– Mi tesz egy tinédzsert tinédzserré egyébként is? Sokféleképpen meg lehet élni ezt a kort, nem csak egy helyes ösvény létezik.
– Talán. De, mint ahogy a fizikában is sok ösvény létezik mégis csak egy vezet a kívánt eredményre az életre is ugyanez igaz.
Logan kilöki az iskola ajtaját és kitárja előttem, hogy kiléphessek rajta. Azonnal összehúzom magamon a dzsekim, amikor megérzem a hideg szelet, ami egyből a cipzárom fogai közé szeretné lopni magát. A telefonom képernyőjére pillantok, majd a parkolóból kikanyarodó utolsó buszra, ami hazavitt volna. Éppen ezért mondtam Logannek még az első alkalommal amikor beszéltünk, hogy mindenképpen el kell indulnom hatkor szerdánként. Fene essen a nagy számba, meg a kíváncsiságomba! Most gyalogolhatok a következő buszhoz legalább egy mérföldet és így nem hogy hétre, de valószínűleg még nyolcra sem leszek otthon. Szóval megpróbálván leplezni a csalódottságom, inkább újra Logan felé fordulok.
