"Add ide azt a lapot! Lefordítom."
"De, te nem tudsz tündéül!"
"Hülyéskedsz velem?"
Madison Wright meg fog bukni fizikából. Ezen nincs mit szépíteni. A nyári szünetet már biztos, hogy az iskolában kell majd töltenie, hogy átmehessen az osztályozó vi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐌𝐀𝐃𝐈𝐒𝐎𝐍
– TT bulit tart pénteken – csapódik be előttem a szekrényem ajtaja mire hatalmasat ugrok hátra és azonnal magamhoz rántom a kezeim hátha így megakadályozhatom, hogy az ujjaimra csapódjon a fém. A szívem azonnal félrever a mellkasomban és akaratlanul is egész testemben összerezzenek. Értetlenül fordulok jobbra ahonnan azonnal Jack Neisser hatalmas, ezer wattos mosolya villan rám az idegesség pedig szinte egyből elpárolog belőlem. A vállamban felenged a görcs, a magamhoz szorított öklöm lassan felold a szorításból. A félelmemnek csupán félhold alakú nyomai maradnak a bőrömön ott ahol túlságosan belenyomtam az ujjaim a tenyerembe. – Jönnöd kellene!
Megforgatom a szemem és félre lököm a kezét a szekrénytől, hogy kinyithassam és kivehessem belőle a mappámat, amit addig rendezgettem, amíg Jack úgy nem döntött, hogy ideje rám hoznia az infarktust. A vállamra hajtja a fejét és megcsókolja a nyakam miközben a szekrény belseje felé fordítja a tekintetét.
– Maddy... – incselkedik kedves hangon és a kezével átkarolja a derekam. Elmosolyodok, majd a lehető leggyorsabban kibújok a kezei közül, hogy senki se lásson minket ilyen közelségben. Nem szeretném, ha pletykák kelnének szárnyra, azt pedig még kevésbé, hogy Brian fülébe jusson a dolog. Én és Jack amúgy sem tartozunk egy súlycsoportba és semmi kedvem ahhoz, hogy bárkitől visszahalljam, hogy szerinte mit művelek az iskola legnagyobb sztárjával.
– Nem érek rá pénteken.
– Múlt héten sem értél rá – könyököl rá ismét a szekrényajtóra, hogy behajtsa. – Azt fogom hinni, hogy elhanyagolsz.
Felhorkantok Jack pedig a szekrény tetejébe kapaszkodva az egyik kezével közelebb lép hozzám annyira, hogy ismét a derekamra tegye a karját és egy csábító mosolyt villantson felém. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs rám is ugyanolyan hatással, mint az iskolánkba járó összes többi lányra. Elképesztően fehér fogai vannak, a bőre tökéletes, a szeme alatt apró anyajegy miatt szorul össze az ember gyomra, az arca olyan, mintha egy ókori szobrász magnum opusa volna. Éppen ezért baromi veszélyes. Mert a szépség és a csillogás miatt szinte lehetetlen észrevenni az út szélére tűzött millió vörös zászlót.
– Nem hanyagollak el, egyszerűen nincs rá időm.
– Már azt mondtam, hogy ott leszünk – tárja szét a karját. – És a fiúk le se fognak szállni rólam, ha nem jössz el. Azt fogják hinni, hogy lepattintottál!
– Próbálkozok – nevetek fel kínosan, mire őszinte kacajjal felel, mintha nem gondolhatnám komolyan a szót, amit kiszökni hagyok az ajkaim közül. Azonban amikor nem csatlakozok a nevetéséhez úgy dönt, taktikát vált a szomorú, kölyökkutya szemeitől pedig rám tör a bűntudat. Amikor felsóhajtva hátrahajtom a fejem már tudja, hogy nyert ügye van. – Jó, átgondolom.
– Fel tudlak venni, ha úgy van! Úgysem voltam még nálatok soha. De muszáj jönnöd! Hogy vakarnám le magamról a csajokat? Bizonygathatom nekik évekig, hogy kapcsolatban vagyok, ha sosem jelensz meg sehol!
