"Add ide azt a lapot! Lefordítom."
"De, te nem tudsz tündéül!"
"Hülyéskedsz velem?"
Madison Wright meg fog bukni fizikából. Ezen nincs mit szépíteni. A nyári szünetet már biztos, hogy az iskolában kell majd töltenie, hogy átmehessen az osztályozó vi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐌𝐀𝐃𝐈𝐒𝐎𝐍
Nos... Ezt nem így terveztem. Határozottan nem. A hét perc mennyországnak ugyanis nem feltétlenül kell valóban úgy érződnie, mint hét perc mennyországnak.
Az a hét perc általában a következőképpen alakul: az első percben realizálódik bennünk, hogy basszus bezártak. A másodikban mindenki kifejti, hogy tulajdonképpen mekkora baromság ez az egész. A harmadikban teljes unalommal az ajtóra bámulunk. A negyedikben még unalmasabb témákról kezdünk beszélgetni. Már túl vagyunk a felén – mondjuk egymásnak és felnevetünk rajta, hogy milyen idiótán is hangzik ez. Általában az ötödik percben tudatosul bennünk, hogy igen, valóban össze vagyunk zárva valakivel és igen, a buli hangzavarában bármilyen lehetetlenül is hangzik most tényleg van még két percünk csendesen megismerni egymást. Ilyenkor kezdünk el valójában beszélgetni, és engedjük magunkhoz közelebb a másikat. A hatodik perc elszáll, a hetedikbe pedig úgy kapaszkodunk, ha az, akivel össze lettünk zárva tetszik nekünk, hogy senki se lenne képes kitépni a kezünkből. Mert az az a perc, ami a leggyorsabban telik el mind közül. Azt szeretnénk újra élni minden alkalommal. Az az a perc, amiben bármi megtörténthet. Amire azt kívánjuk, hogy bár örökké tarthatna.
De nem teszi. A felismerés pedig úgy ér minket, mint nyári kánikulában a jégeső mikor a valóság fejbevág.
A tükör felé fordulok és ahogy meglátom a véraláfutásos foltot a nyakamon a torkom összeszorul. Amikor megtörtént helyesnek éreztem. Eszembe sem jutott volna tiltakozni ellene. De ránézve mindent megbánok. Jack észre fogja venni... Francot Jack! Brian. Brian észre fogja venni. És akkor végem. Akkor nekem befellegzett. Hogy megyek majd így haza? Hogy állok meg előtte?
– Ittál? – kérdezi Logan a barátját, mire az ajtóban álló szőke srác megrázza a fejét.
– Vizet. Nem került rám a sor – Logan a zsebébe túr, előhalássza belőle a kulcsát aztán a haverja kezébe teszi miközben megszorítja a kezem. Mintha fizikai megerősítést várna tőlem, hogy még itt vagyok és nem csak valami álom voltam, vagy tévképzet az utóbbi hét percben.
Nem tudom, miért csinálja, de nem is érdekel. Még, ha Briannél ki is fogok kapni miatta, most helyes dolognak érződik Logan kezét szorítani.
– Takard el a nyakad! – int felém a srác. – Semmi kedvem összeverekedni a focista pasiddal a hülye haverom baromságai miatt!
– Jack nem a pasim.
– Szeretném kiverni a fogát – morogja maga elé Logan a szőke fiú pedig ránéz, elismerően bólint aztán elhúzza a száját.
– Szóval a nyugalom földi Buddhája részegen agresszívabb lesz, mint egy csivava. Jó tudni.
– Nem vagyok részeg, Liam! – csattan fel Logan, Liam pedig úgy bólint, mintha ez természetes és magától értetődő lenne. A probléma csak az, hogy Loganről süt, hogy sokkal többet ivott, mint tervezte. Szóval hiába jelenti ki, hogy nem részeg, az arca vörössége és az egyébként mindig brilliáns elméjének tompasága elárulja mindenkinek az igazságot.
