"Add ide azt a lapot! Lefordítom."
"De, te nem tudsz tündéül!"
"Hülyéskedsz velem?"
Madison Wright meg fog bukni fizikából. Ezen nincs mit szépíteni. A nyári szünetet már biztos, hogy az iskolában kell majd töltenie, hogy átmehessen az osztályozó vi...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
𝐋𝐎𝐆𝐀𝐍
– Csak nézz rájuk és mondd, hogy nem aranyosak!
– Még mindig azt mondom, hogy kihagyott lehetőség nem rajzolni valamit az arcukra alkoholos filccel.
Érzem, hogy valaki az arcomba liheg, de nem bírom kinyitni a szemem. Valahol még mindig az álom és az ébrenlét határmezsgyéjén lebegek, egy súlytalan állapotban, ahol még az se tud zavarni, hogy haj lóg az arcomba és a számba, az még kevésbé, hogy melegem van, az viszont egyre inkább, hogy valaki a combomon térdel.
– Nézd meg! Cuppog! – suttogja Oscar én pedig kinyújtom felé a kezem, hogy valahogy elhessegessem.
– Tűnj el! – morgom fáradtságtól mély hangon, a fejembe pedig egyből belenyilal a fájdalom. Nyögve egyet a homlokomnak nyomom a kezem és az oldalamról a hátamra fordulok. Mintha ütvefúróval próbálnák feltörni a koponyám, vagy inkább valami a nagyon erős préssel szeretnék összenyomni egyszerre minden irányból. A karom zsibbad, akárhogy szeretném megmozdítani nem tudom, mert valami meleg és nehéz nyomja le. – Istenem! – motyogom, Oscar pedig felhorkant a fejem felett.
– Jaj, másnapos a baba! – gügyögi én pedig kinyújtom a hangja irányába a kezem, megfogom az arcát és lökök rajta egyet, hogy végre eltűnjön felőlem.
Oscar hátradől, én pedig kómásan nyitogatni kezdem a szemem. A napfény esküszöm megerőszakolja a retinám. Szinte kiolvad tőle a pupillám. Úgyhogy azonnal visszazárom. De... az a láb... Van egy láb az ölemben, ami nem hozzám tartozik. A haj... A nyakamban érzett szuszogás... Újra kinyílik a szemem, az arcomra pedig teljes pánik ül ki, amikor rájövök, hogy nem hallucináltam. Valaki tényleg fekszik mellettem. Valaki, aki ahogy észreveszi, hogy megmozdultam erősebben a derekam köré fonja a karját és közelebb mászik hozzám a takaró alatt.
Ennyit arról, hogy nem vagyok hormonális tinédzser. Ennyit arról, hogy a nyugalom mintapéldánya is lehetnék ebben a földi életben. Mert hiába állnak körülöttem a fiúk a testem azonnal reagál a helyzetre. Szerencse, hogy az a bizonyos comb pont jó helyen van ahhoz, hogy a fiúk ne vegyék észre, hogy korán reggel, olyan másnaposan, hogy még a szememet kinyitni is nehéz, állok, mint cövek.
– Maddy! – suttogja Oscar miközben visszamászik az ágyba.
– Neked komolyan semmi más szórakozási lehetőséged nincs? – morgom a kezembe temetve az arcom.
– Olyan cukik voltatok. Mint a kis pingvinek mikor összebújnak a hideg elől.
– Befognád kérlek? – suttogja Madison a vállamnak nyomva az arcát. Az ajkai minden betűnél megérintik a vállam, a testem pedig libabőrös lesz mindenhol, ahol hozzám ér.
– Adtok egy... – kezdeném halkan, de Liam már vissza is tér mellénk és egy fejfájás csillapítót nyom a kezembe egy pohár vízzel egyetemben. Nem is gondolkozok mielőtt felhajtom az egészet a gyógyszerrel együtt.
