"Add ide azt a lapot! Lefordítom."
"De, te nem tudsz tündéül!"
"Hülyéskedsz velem?"
Madison Wright meg fog bukni fizikából. Ezen nincs mit szépíteni. A nyári szünetet már biztos, hogy az iskolában kell majd töltenie, hogy átmehessen az osztályozó vi...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
𝐌𝐀𝐃𝐈𝐒𝐎𝐍
– Szerinted, ha nagybetűvel írok, akkor mennyire fog feltűnni a tanárnak, hogy kevesebb a szó, mint amennyit kért? – kérdezi tőlem a legkisebb unokatesóm miközben a tűzhelynél állva a vacsorára szánt párolt brokkolit forgatom a lábasban.
– Attól függ – fordulok a kisfiú felé azonnal. – Megmutatod?
Spencer felkel a székről és az orrom alá nyomja a füzetét. Akkora betűkkel írta a szavakat, hogy képtelen vagyok nem felnevetni rajta, amikor meglátom. Egy sorban maximum öt szó fér el és olyan nagy betűkkel írta őket, hogy ennél már csak az lenne még nagyobb szemtelenség, ha elfoglalnának két sort. Így is majdnem megteszik.
– Ezt nem hiszem, hogy el fogja fogadni a tanárnő – nézek rá futólag, mire Spencer szenvedve hátrahajtja a fejét és felnyög, hogy így fejezze ki a frusztrációját. – Miről kell írnod?
– Hogy ki a példaképem – fűzi össze maga előtt a kezeit. Csak hogy aztán hirtelen felindulásból az asztalra csapjon, a kezébe szorítsa a lapot és millió fecnire tépje. – Baromság! Az egész baromság!
Már épp megkérném, hogy fejezze be, hogy nyugodjon meg, hogy vegyen mély levegőket, de a bejárati ajtó kicsapódik és ezzel a szavak is a torkomra fagynak.
– Mi baromság? – lép be Brian a konyhába, ledobva a melós kabátját az egyik székre, majd a még mindig olaj foltos, kinti, latyakos és vizes cipőjével a lábán a hűtőhöz lép, hogy kivágja az ajtaját és kivegyen belőle egy sört. – Úgy üvöltesz, hogy még az utcán is hallani.
Amikor megtalálja a Coronás üveget, amit keresett az arcára mosoly kúszik, a csípőjével bevágja a hűtőt és egy mozdulattal levágja magát az egyik székre a konyhaasztalhoz az öccsével szembe. Kirántja Spencer kezéből a lapot, elolvassa azt a néhány mondatot, amit a kisfiú kiszenvedett magából, felröhög, és böfög egyet a sörtől, amit közben úgy nyakal mintha nem lenne holnap aztán a vele szemben ülő gyerekre néz.
– 'A fasznak foglalkozol ilyenekkel, Spence? – kérdezi visszadobva az öccséhez a firkálmányt, mire a kisfiú testtartása megváltozik és felém kapja a pillantását. Ha nem lennék itt, valószínűleg hasonló mozdulatokkal hátradőlne ő is a székén és elfelejtené az egész házi feladatát ezek után a szavak után. Azonban itt vagyok. És ezért inkább csak lehajtja a fejét és megrántja a vállát miközben a ceruzáját piszkálja az asztal alatt. – Az írás baromság.
– Az irodalom nem baromság és örülnék, ha nem tömnéd ilyen gondolatokkal Spencer fejét – fordulok az unokatestvérem felé, mire Brian felvonja a szemöldökét és felröhög. Újra az ajkához emeli a sörét, nagyot kortyol belőle, aztán felém pillant és isteneset böfög. – Örülnék neki, ha elmennél, mert, ha...
– Akkor? Mi lesz? Nem adsz majd a vacsorából, amit az én pénzemből csináltál? Vagy mi a picsa?
– Spencer még kicsi! A tanulás és az iskola fontos...
