"Add ide azt a lapot! Lefordítom."
"De, te nem tudsz tündéül!"
"Hülyéskedsz velem?"
Madison Wright meg fog bukni fizikából. Ezen nincs mit szépíteni. A nyári szünetet már biztos, hogy az iskolában kell majd töltenie, hogy átmehessen az osztályozó vi...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
𝐋𝐎𝐆𝐀𝐍
A Cooper's, a parton lévő öreg, hetvenes éveket idéző stílusú szendvicsbár ma sem nélkülözte a vendégeket. Alig száz méterre a parttól, a móló tetején kapott helyet. Neon tábláival, különleges hangulatával és nosztalgikus kinézetével, nem beszélve a fantasztikus hamburgerekről, amiket odabent árultak méltán volt a turisták egyik kedvelt látogatóhelye. Minden prospektusban és brossúrában szerepelt, amit szerte Fort Lauderdaleben mindenhol kapni lehetett, de ilyenkor, szezonon kívül azért bőven maradt még szabad hely számunkra.
Madison rám mosolyog, amikor velem szemben leül az asztalhoz és azonnal a kihelyezett itallap után kap. A szeme úgy ragyog, mint a zafír miközben végigfutja a sorokat, míg végül meg nem áll valaminél az ujja, és szépen manikűrözött körmével rábökve kíváncsian felém fordul.
Chrissy nem sieti el a válogatást, alaposan végig tanulmányozza a kínálatot, mintha még sosem evett volna itt és nem ismerné a hely összes fogását, majd kíváncsian felém fordul és az ajkán halvány, óvatos mosoly jelenik meg. A nyakamat elönti a vörös pír a tekintetétől, a gyomrom görcsbe ugrik, a kezem megremeg. Annyira lehetetlen gondolatnak tűnik, hogy Chrissy Wakefield alig egy karnyújtásnyira üljön tőlem és engem figyeljen. Már tökéletesen megszoktam a láthatatlanságom. Anélkül kissé feszélyezve érzem magam még annak ellenére is, hogy Madison is itt van.
– Te mit iszol? – kérdezi Chrissy. Mire bénán az epres banános shake-re mutatok, ami kiskorom óta az egyik kedvencem. – És te? – kíváncsiskodik a lány tovább, immár Madisonhoz hajolva, letámasztva a könyökeit az asztalon és kissé megemelkedve tökéletes rálátást biztosítva így nekem a fenekére feszülő nadrágjára, ami úgy simul rá, mintha minimum rászabták volna és talán pont azért, mert ennyire mérete tökéletesen látszik benne a fehérneműje vékony pántja. Túl vékony. Nem is anyag. A nadrágom pedig kissé szűkösebb lesz, amikor Maddyre vezetve a tekintetem akaratlanul is eszembe jut, hogy az ő testén hogy mutatna egy ilyen bugyi.
Vékony, csipkés, fehér... francot! Kötelezővé kellene tenni, hogy csak olyan fehérneműt hordjon, ami olyan kék, mint a szeme. Istenem, de gyönyörű lenne benne! Egy valóra vált álom. Addig vetkőztetném, amíg már csak az maradna rajta, elterülne az ágyon, és hagynám, hogy mindenre megtanítson, amire csak szeretne. Mert az a hang, amit kiadott, ami miatt aludni is alig bírok napok, ha nem hetek óta, ami miatt minden álmomból felkelve jeges zuhanyt kell vennem... Istenem, de szeretném még egyszer hallani! Nem tudom, mit kellene mondanom, mit kellene tennem, hogy kellene felvetnem, de annyira, annyira szeretném megérinteni. Nem feltétlenül szexuális értelemben – bár sosem tiltakoznék ellene – hanem fizikálisan. De mindig félek, hogy elhúzódik majd, hogy furának gondol, hogy elutasít, így pedig képtelen vagyok rá. Pedig, ha tudná, hogy mi jár a fejemben napok óta... Ha tudná, mit képes lennék megadni neki... Ha megértené, hogy csak egyetlen egy alkalomra lenne szükségem, csak egyetlen egyre és olyan orgazmust adnék neki, ami után minden más férfi rajtam kívül szürke lenne neki és egyhangú...
