Friends or more(magyar fordítás)

9. Fejezet

Victoria szemszöge

Kinyitottam a szobám ajtaját, hogy lássam Calt, Asht és Miket hallgatózni.

-Egy kis magánéletet kérhetek a saját otthonomban?- mondtam.

-Ki jön át?- kérdezte Calum.

-Tyler. Szakítanom kell vele.- válaszoltam.

Mindannyian mosolyogtak, és Michael egy ölelésbe húzott.

-Itt maradunk, szóval ha valami történik, tudunk segíteni.- mondta Michael.

Megszólalt a csengő, így lerohantam ajtót nyitni. Tyler állt az ajtóban.

-Öm, gyorsan szeretném mondani.- mondtam.

-Oké.- válaszolta.

-Én, öhm...- köszörültem meg a torkomat párszor. - Szakítanunk kéne.

Felnevetett. -Elnézést?

-Hallottál engem. Szakítanunk kell.- mondtam neki.

-Nem, nem kell.- mondta.

Michael jelent meg mögöttem.

-De igen. És most megkérlek, hogy távozz.- mondta Michael.

Tyler rám bámult, aztán Michaelre.

-Mindegy, nincs rád szükségem. Egy szajha vagy amúgy.- mondta.

Michael megkerült engem, és megragadta őt az arcánál.

Mi van ezekkel a srácokkal mostanában, hogy egymást akarják szétverni?

-Menj innen.- mondta Michael az ajtó felé lökdösve a fiút.

Becsukta az ajtót, és egy ölelésben részesített.

-Ne figyelj rá, Vic.- suttogta.

Bólintottam, és elhúzódtam az ölelésből.

-Miért nem megyünk el mindannyian enni valamit?- javasolta Calum.

Mindannyian egyetértettünk, így útnak indultunk.

Amikor odaértünk, inkább menni is akartam. Az egyik sarokban Luke-ot láttam ülni egy kávéval és egy papírral maga előtt.

Mi négyen a szokásos helyünkre mentünk, és ott ültünk le. Én Michael mellé kerültem, Ash és Cal velünk szembe, pont úgy mint a múltkor.

Michael felém hajolt, és suttogni kezdett. -A papír ami Luke előtt van, egy közös kép rólatok.

Ez megöl engem.

A pincérnő kijött, hogy felvegye a rendelésünket, de én nem kértem semmit.

-Biztos nem kérsz semmit?- kérdezte Ashton.

Megráztam a fejemet. -Nem érzem jól magam.

Michael megsimította a hátamat. Biztonságérzetet nyújtott, amikor Luke nem.

Felnéztem Luke-ra , aki elég intenzíven bámult rám és Michaelre, és a szemeink találkoztak. Lenézett, eltette a fotót, és elment.

Halkan sírni kezdtem.

-Vicky, jól vagy?- kérdezte Calum.

Felnéztem, gyorsan letöröltem a könnyeimet és bólintottam.

-Nem, nem vagy.- mondta Michael.       -Hazaviszem őt, ti ketten hazataláltok?

Intettek, hogy igen, és Michael felvett, mintha egy kisbaba lennék. Halkan zokogtam a mellkasán.

-Akarsz beszélni róla, vagy nem?- kérdezte.

Megráztam a fejemet, és elindultunk hazafelé.

Hazaértünk, ő pedig felcipelt engem a szobámba.Letett engem az ágyamra, és rám tette a takarót.

Leguggolt velem szemben az ágyam mellett. -A szüleid nem jönnek haza a hétvégére?

Bólintottam.

-Nem akarlak így itt hagyni egyedül, a kanapén fogok aludni. Kelts fel ha szükséged van valamire.- mondta.

Ismét bólintottam, és lassan álomba szenderültem.

Reggel, mikor felkeltem, elmémet elárasztották az előző nap emlékei. Tyler megpróbál megütni, a rohanás Luke-hoz, a kibékülésünk Luke-kal, a veszekedésünk, a verekedése Michaellel, az egész napos sírásom, Michael mindent elmond, a dolgok a vacsora alatt, Michael hazahoz.

Hogy történhetett ennyi minden egy nap alatt?

Felkeltem, és varázsoltam magamnak egy félig tisztességes külsőt, tudva hogy Michael még itt van.

Lementem az emeletre, ahol Michael még mindig a kanapén aludt.

A telefonja az asztalon jelzett. Kíváncsian mentem közelebb, és néztem meg.

Luke, hát persze.

„Michael, kérlek, ne hagyj figyelmen kívül, nem csinálhatja azt, amit te."

„Luke, minden oka meg rá, hogy figyelmen kívül hagyjon téged, megsértetted és összetörted őt. Ennyi."

„Kérlek, tudsz segíteni? Nem tudok úgy élni, hogy nem beszélek vele. Túl sokat jelent számomra."

„Tudom, de ez az ő döntése."

És még egy, amit küldött, nagyjából egy órával később.

„Akarom őt,

Szükségem van rá,

Hiányzik,

de ami a legfontosabb,

hogy szeretem őt."