12. Fejezet

1.5K 79 1
                                    

Victoria szemszöge

Felállni készülődtem, de Luke előbb felállt, és megakadályozott az elsétálásban azzal, hogy megragadta a csípőmet, és maga felé fordított.

-Azt mondtad szeretnéd, ha együtt lennénk, akkor ne sétálj el tőlem.- nevetett.
Két keze közé fogta az arcomat, és megcsókolt. Kezdett olyan lenni a helyzet, mint a múltkor.A kezei utat találtak a derekamról a fenekemre, az én kezeim pedig a nyakáról a hajába kerültek.

-Istenem!- sikított Ashton.

Én és Luke elváltunk egymástól, és Ashtonra, aki a szemei elő tette a kezét, Michaelre, aki önelégülten mosolygott, és Calumra néztünk, aki az ajtóban állva próbált nem nevetni.

-Nem tudtuk hogy ti srácok beszélő viszonyban vagytok-e, de itt vagytok kibékülve.- mondta Calum.

Mindketten elpirultunk Luke-kal. Nem vagyok jártas az ilyen dolgokban, szóval kínos volt, hogy "ránk nyitottak".

Ők hárman a konyhába sétáltak, én pedig Luke-ra néztem, aki kiengedett egy nehéz lélegzetet, és megrázta a fejét.

-Ők itt az átkozott bandatagjaid.-mondtam neki és felnevettem.

Besétáltam a konyhába, azt nem tudtam, hogy Luke hová ment.

-Meg kéne tanulnotok kopogni.-mondtam.

-Nem tudtuk hogy itt vagy!- kiáltott fel Ashton.

-Michael tudta.- válaszoltam.

-Azt nem gondoltam, hogy ledugja a kibaszott nyelvét a torkodon.- védekezett az említett fiú.

Megforgattam a szemeimet és elpirultam. -Szóval, miért vagytok még itt?

-Miért, akarod hogy menjünk és dughassatok Luke-kal?- kérdezte Calum.

-Ne, fejezd be! Csak kíváncsi voltam, uram atyám.- mondtam.

-Nem mondott neked valamit Luke? Fellépésünk van ma este.- mondta Ashton.

-Ó, sosem mond semmit a fellépéseitekről.- mondtam.

-Ugyan miért?- kérdezte Calum.

-Nem tudom, kényelmetlenül érzi magát ha előttem kell énekelnie.- mondtam.

-Ez furcsa.- válaszolta Calum.

A beszélgetésünk azzal fejeződött be, hogy Luke bejött a konyhába.

-Akkor megyünk?- szólalt meg végre Michael.

Mindenki bólintott, és az ajtó felé indultunk, és bezsúfolódtunk Michael autójába. Michael vezetett, és Ashton ült az anyósülésen. Én ültem középen, Calum és Luke fogott közre. Ez egy hosszú út lesz, bárhová is megyünk.

Luke maga felé fordította az ujjával az arcomat, és gyengéden megcsókolt.

-Mit tettem amiért ezekkel kell itt ragadnom?- kiáltott fel Calum.

Visszacsókoltam Luke-ot, egy időben azzal hogy megütöttem Calumot. Azt hiszem, elkezdtem megbarátkozni a nyilvánossággal.

-Hé-hé! Ti ketten, fejezzétek ezt be itt!- mondta Michael.

Luke-kal mind a ketten figyelmen kívül hagytuk őt.

-Visszafelé én ülök közéjük, hogy ez ne történhessen meg.- mondta Calum.

Ashton mondott valamit arról, hogy hogyan fog először megtörténni, de nem igazán tudom, Luke-ra koncentráltam. Kezei a nyakamon voltak, így közelebb húzva magához.

Friends or more(magyar fordítás)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang