Friends or more(magyar fordítás)

42. Fejezet

Victoria szemszöge.

Luke állt ott, tekintetét köztem és Ashton között kapkodta.

-Hol voltál? Azt hittem beteg vagy. És miért voltál Ashtonnal?- kérdezte egyre mérgesebben.

-Luke, engedd, hogy megmagyarázzam.- mondtam gyorsan.

-Én megyek...- szólalt meg halkan Ashton.

Luke totálisan figyelmen kívül hagyta őt.

Mielőtt a fiú elsétált volna, megállítottam őt.

-Köszönöm, hogy elvittél ma.- mondtam.

-Szívesen.- válaszolta óvatosan.

Elnézett a vállam fölött, egyenesen Luke-ra, aki úgy tűnt, hogy mindjárt szétver valakit.

Ashton lenézett és elment.

-Vic.- mondta Luke megemelve a hangját.

-Luke, le kell nyugodnod.- mondtam nyugtatóan.

-Lenyugodni? Miután hazudtál nekem és Ashtonnal voltál?- gyakorlatilag már kiabált.

-Luke, állj! Megmagyarázhatom?- könyörögtem.

-Hát hogyne.- válaszolta.

-Oké... Alapvetően azért nem mentem ma suliba, mert...- vettem egy nagy levegőt. -mert Ashton és én elmentünk megkeresni Michaelt.

Felsóhajtottam mikor nem válaszolt.

Próbálta magát türtőztetni.

-Elmentél... Ashtonnal... megkeresni Michaelt?

-Igen.. igen.- válaszoltam. -Baj?

-Miért nem jöttél ma suliba, miért kellett Ashtonnal töltened a napot? Miért kellett megtalálnod Michaelt? És miért... miért kellett hazudod nekem?!- üvöltött.

-Hazudtam, mert tudtam, hogy így reagálnál!Nincs azzal semmi baj, ha más fiúkkal vagyok!- kiabáltam én is.

Nem válaszolt.

-Igen... ahogy gondoltam.- mondtam.

-Vicky, csak nem szeretem, ha más fiúkkal vagy, egyedül. Csak nem szeretem, oké?- válaszolta.

-Miért? Nem értem. Miért számít?

Megint nem válaszolt.

-Luke, esküszöm- kezdtem, de félbeszakított.

-Nem akarlak elveszíteni, oké?! Félek attól, hogy bármelyikőtöket is elveszítsem.- mondta a földet bámulva.

-Luke...- elindultam felé és szorosan megöleltem.

-Szeretlek. Nagyon, nagyon szeretlek.- suttogta.

-Én is szeretlek Luke. De miért gondolod ezt? Miért hiszed azt mindig, hogy elhagynálak? Nem bízol bennem, ha más srácok vannak körülöttem.- mondtam.

-É-én nem tudom. Nem beszélhetnénk inkább másról? Nem akarlak elképzelni mással.- mondta szorosabban ölelve, a hátamat simogatva.

Felsóhajtottam.

-Rendben.

Felnéztem rá, ő pedig rám. Eléggé úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban könnyekben törhet ki.

Könnyed csókot nyomtam az ajkaira.

-Szeretlek.- mondtam miközben a vállára hajtottam a fejem.

Karjait lejjebb vezette, már a derekam körül fonta őket szorosan össze.

-Szeretlek.- válaszolta.

Miért ennyire bizonytalan magában?

Mindig azon gondolkozik, hogy elhagynám őt másért. Vagy csak nem bízik bennem? Bármelyik is a valóság, véget kell neki vetni.

Elhúzódott és a kanapéhoz vezetett.

Leült és a lábait is felpakolta rá, elfoglalva az összes helyet.

-Azta, köszi Luke.- kuncogtam.

Felnevetett.

-Gyere ide.

Magához rántott, hogy mellé feküdjek.

Egyik kezét a feje alá tette, míg a másikkal a derekamat ölelte körül.

Halványan felkuncogtam, ő pedig megpuszilta a homlokomat.

Már egy ideje a csendbe burkolózva feküdtünk egymás mellett, egészen addig, míg Luke fel nem tett egy váratlan kérdést.

-Emlékszel arra a napra, amikor először találkoztunk?- kérdezte mosolyogva.

Én is elmosolyodtam.

-Igen, természetesen. ötödik osztályban. Új voltam a suliban.

-Az volt az első nap, és mi ketten már az igazgatóiban kötöttünk ki.- nevetett fel.

-Szóval a nap hátralévő részét együtt töltöttük.- tettem hozzá.

-Aztán a nap végén nem akartunk elválni, a suliudvaron maradtunk, nem figyelve az anyukáink hívásaira.- folytatta Luke.

-Végül kötöttünk egy esküt. Egy kisujj-esküt.- mosolyogtam.

-Hogy örökké legjobb barátok leszünk.- suttogta kinyújta a kisujját, pont úgy, mint azon a napon, amikor megkötöttük az eskünket a suli udvarán.

Kisujjammal az övébe kapaszkodtam és megráztam, közben mosolyogva néztem rá.

Visszamosolygott, aztán az ajkaimra tapadt.

-Örökké.- motyogta.

A szemeim kinyíltak és még jobban elvigyorodtam.

-Örökké.- suttogtam válaszul.

A mellkasára hajtottam a fejem és felsóhajtottam.

Felkuncogott.

-Fáradt vagy?

-Igen, hosszú napom volt.- válaszoltam egy ásítás kíséretében.

Megsimította a hátamat.

-Aludj bébi.

Nagy levegőt vettem miközben becsuktam a szememet, Luke pedig puszit nyomott a homlokomra.

Luke szemszöge.

Vic gyorsan elaludt, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak azon, ahogy a karjaimban alszik.

A hajával játszadoztam, miközben ő békésen aludt.

Egy idő után én is kezdtem elálmosodni.

Haza kellett volna mennem, de nem akartam felkelni és felébreszteni Vicky-t.

Úgy gondoltam, hogy nem baj, ha itt maradok, még ha holnap suliba is kell mennünk.

Feküdtem, és elmúlt időszak eseményein járt az agyam.

Gyengéden fogtam tenyerembe a kicsi kezét, puszit nyomtam a homlokára, és utoljára azt suttogtam: örökké.