Friends or more(magyar fordítás)

46. Fejezet

Victoria szemszöge.

Az idő csak úgy repült.

Szó szerint őrület volt minden.

Holnap elmennek.

És én annyira nem állok készen rá.

Beszéljünk először az elmúlt hónapoktól.

Szóval először is, nehéz elhinni, hogy 2014 van. Az elmúlt hónapokban nem történt túl sok minden. Jess és én rendesen jártunk suliba. Luke és Calum kiestek a suliból, mikor bejelentették a turnéjukat. Jess és Calum még mindig nem randiznak. Barátnőm folyamatosan adja nekem az infókat róla és Calum-ről, és az összefekvéseikről. Luke és én még mindig,ennyi hónap után sem adtunk infót a rajongóknak arról, hogy járunk, de a javarészük sejti.

Azt hiszem, ennyi.

A srácok felajánlották, hogy Jess és én menjünk velük a turnéra, de be kell fejeznünk a középsulit. Nem pakolhatunk csak úgy össze, és léphetünk le.  Úgy értem, nekik megvan a hivatalos okuk arra, hogy miért hagyják ott a sulit, de nekem nincs. 

Szinte biztos vagyok benne, hogy a 'Szerelmes vagyok Luke-ba szóval magam mögött hagyom az életemet, hogy vele lehessek a turnén' indok nem működne túlságosan.

Még mindig nem tudom, mi legyen Luke-kal...

Minden lehetőség megfordult a fejemben arra vonatkozólag, hogy mi minden megtörténhet.

Annyira nehéz.

A mai napot mindannyian együtt töltjük.

Nehéz elhinni, hogy a mai nap az utolsó, amit együtt tudunk tölteni az elkövetkezendő hónapokban.

Végeztem a készülődéssel és írtam egy üzenetet Luke-nak, hogy néhány percen belül nála leszek.

Ahogy sétáltam lefelé az utcán, azt kívántam, bárcsak lelassulna az idő.

Amióta csak tudom, hogy elmennek, próbálom felkészíteni magamat rá, de még mindig nem állok készen.

Nehéz belegondolni, hogy hónapokat leszünk egymástól távol, noha eddig tulajdonképpen minden nap láttam őket.

Odaértem Luke-hoz, ő pedig egyből ajtót nyitott és szorosan körém fonta a karjait.

-Nem hiszem el, hogy holnap elmegyünk. Nem akarlak elhagyni bébi.- suttogta a hajamba.

Komolyan azt akarja, hogy sírjak. Ha már most ilyen rossz, ha csak arra gondolok, hogy holnap elmennek, mi lesz holnap a reptéren?

-Én sem akarlak elengedni... de menned kell.- válaszoltam halkan.

-Még mindig áll az ajánlat, hogy velük gyere.- próbált meggyőzni.

-Luke, tudod, hogy nem tehetem...- mondtam.

Felsóhajtott.

-Nem tudom elképzelni, hogy ne legyél körülöttem.

-Ne legyünk ma szomorúak, arra ott van a holnapi nap.- mondtam, majd besétáltam a nappaliba, ahol Michael, Ashton, Calum és Jess ücsörögtek.

Luke is helyet foglalt, az ölébe húzva engem.

-Megtörténik. Holnap elmegyünk.- mondta Ashton.

Mindannyian kicsit sokk alatt állva pislogtak, leesett nekik, hogy ez tényleg velük történik meg.

-Van arra lehetőség, hogy ma nem depizünk, kérlek?- könyörgött Jess.

-Senki ne gondoljon arra, hogy elmentek.  Arra kell gondolnotok, hogy milyen csodás egy lehetőség ez. Megérdemlitek.- mondtam.

Calum és Michael felkuncogtak, míg Ashton játékosan a szemét forgatta.

Percekig csak a csendbe burkolózva ültünk.

-Nem, én ezt nem tudom csinálni.- szólalt meg Calum arra utalva, amit az előbb mondtam.

-Mindenki annyira fog hiányozni, szopás lesz.

-Ja, szívás lesz mindenkit a hátunk mögött hagyni.- helyeselt Michael.

-Olyan hosszú ideig leszünk távol...- szólt Ashton.

A nap hátralévő részében arról beszélgettünk, hogy mennyi mindenen estünk át együtt.

Szóval tulajdonképpen a nap további részében el is felejtettük, hogy holnap elmennek.

-Nos, nekem mennem kell. Calum, Jess, még mindig szükségetek van egy fuvarra?- tápászkodott fel Michael.

Mindketten bólintottak, és követték őt kifelé.

Ashton, Luke és én elkiabáltunk utánuk egy viszlátot.

-Még mindig nem tudom elhinni, hogy holnap elmegyünk.- kiáltotta Ashton.

-Legalább valamennyire izgatott vagy.- kuncogtam.

-Persze, elképesztő lesz, de elköszönni mindenkitől, na az lesz a nehéz dolog.- válaszolta.

-Viszlát, mekkora egy szar szó.- mondta halkan Luke.

-Nem muszáj azt mondanod, hogy 'viszlát'.Azt is mondhatod, hogy 'hamarosan találkozunk', vagy, hogy  'majd találkozunk'." mondtam.

Mindketten felsóhajtottak.

-Lassan én is megyek. Az öcsém kérte, hogy normális időben menjek haza, hogy még tölthessünk együtt egy kis időt.- mondta Ash.

-Ahw. Szia Ashton.- mosolyogtam a fiúra.

Luke utána integetett, majd Ashton is elment.

A nyakamra fúrta a fejét, én pedig elmosolyodtam.

-Szeretlek Vicky.- motyogta.

Felé fordultam.

-Szeretlek, Luke.- válaszoltam.

Halvány mosollyal nyomott puszit a számra.

-Mit fogok csinálni nélküled az elkövetkezendő hónapokban.- suttogta.

Felsóhajtottam és magamhoz húztam őt egy ölelésre.

-Hiányozni fog, hogy megölelhesselek.- mondtam.

Felkuncogott, majd ajkait a homlokomra helyezte.

Így ültünk egy ideig, szorosan ölelve egymást.

-Luke, lassan mennem kell...- mondtam szomorúan.

-Bébi, ne hagyj el.- nyafogott.

Ez a pár szó egyből arra terelte a gondolataimat, hogy szakítanom kell vele.

-A családoddal is kell egy kis időt töltened, mielőtt elmész.- kuncogtam.

-Na jó.- fújtatott.

Szomorú mosoly ült ki az arcomra.

-Holnap találkozunk.

Felsóhajtott.

-Holnap...

Felkeltem és az ajtó felé sétáltam.

-Szia, Vicky.- mosolygott.

-Később találkozunk, Luke.- léptem ki az ajtón.

Hazaérve a gondolataimba merülve heveredtem le az ágyamra.

Nem akartam elveszíteni azt, ami Luke-kal van.  Úgy éreztem, akár szakítok vele, akár nem, mindenképpen el fogom őt veszíteni.

Azt hiszem, meglátjuk, mit hoz a holnap.