FELDOBOM A KÖVET [BEFEJEZETT]

3.rész

„Akár egy halom hasított fa,

hever egymáson a világ,

szorítja, nyomja, összefogja

egyik dolog a másikát

s így mindenik determinált.

Csak ami nincs, annak van bokra,

csak ami lesz, az a virág,

ami van, széthull darabokra."

A tanítás végén együtt sétáltak ki, leülve a bejárat előtti padokra. Nem volt különösebben sok idejük diskurálni Zsoma felvetéséről, mivel órarendjük eléggé megosztott volt a csoportbontások gyanánt, így megbeszélték elhalasztják délutánig. Bár véleményt még senki ténylegesen nem formált, a vidám atmoszférából, ami körülölelte a társaságot, biztos volt abban, hogy nem fognak elutasító válaszokat kapni. Azért ide telepedtek le, mert Bálint buszának az indulásáig folyt a homokóra, és nem volt benne biztos, hogy délutánra vissza tud jönni, csak remélve mondta, megbeszéli szüleivel, de jelenleg bárhova máshova mennének szinte azonnal vissza kéne fordulni. Attilának és Barnának miután helyet foglaltak nem sok idő kellett, míg nyúltak zsebükbe, Zsombi ösztönösen másolva mozdulataikat. Aztán egy szúrós nézésbe telt a mellette ülőtől, és eszébe jutott az ígéret, így kezei bizalmatlan megítélése után inkább combja alá rakta őket, nehogy akaratlanul újra elkalandozzanak. Ekkor jött rá, hogy elég hülye ötlet volt ilyen feltételekkel belemenni az egészbe, hiszen ennyibe tellett mire elkezdte hallucinálni azt a bizonyos kaparó érzést a torkán, amit a szúrósan fájó füst hiánya okozott neki. Gondolataiban pofon csapta magát, ennyire még ő is képes barátjáért, aki első pillanattól annyira fontos lett számára legalább, mint négy régi cimborája, amiatt a nevezetesen névtelen kötél miatt, ami a hajnali órák hideg levegőjében köréjük csavarodott. Giorgioért megérte neki még a zavaró kis hang is a fejében, ami egyre gyakrabban szólalt fel.

Padtársa észrevette kényelmetlenül feszült fészkelését, de tovább nem mert menni, mint hogy bátorítóan ránézzen, hiába késztette valami belülről, hogy szorítsa meg a kezét, vagy megölelje, hogy tudja, ő itt lesz neki végig. Örült egyébként, nagyjából egy csoportokba rakták őket szétszedett óráikon. A régebbi tanuló nem igazán meglepően az emelt magyar és angol csoportban volt, németet tanulva mellékesen, bár elmondása szerint jobban örült volna az orosznak, mert magyarul is alig-alig értette a Nietzsche könyvek passzusait, ellehetetlenítve a gondolat csíráját is, hogy ő majd eredetin olvasson, a szláv nyelven pedig több írótól olvasott, valamennyivel egyszerűbb nyelvezettel, esélyt adva, kiművelhesse magát eredetin is, csak apja közbeszólt. Gio egyébként azért ment arra, mert olaszra nem engedték előző sulijában, és utána nem volt nagy kontemplálás, hogy egy másik nagy nyugati nyelvet tanuljon meg. Amire kevésbé számított viszont, hogy az emelt matek-infó csoport létszámát is erősíti saját maga ellenében. Zsoma csak nagyon mellékesen említette meg, hogy igen, egyébként attól függetlenül, hogy nem tanul szart se, mégis majdnem kitűnő mindenből, amit kissé megirigyelt főhősünk. Míg ő szenvedett az egyenletekkel, és nem kapta meg a figyelmet érte, ő semmi munkával lett elárasztva tanárai dicséretei hadával. Vagyis azokon az órákon, ahol nem flegmán szólt vissza az oktatóknak, de magatartásának problémája mellékes.

De a lényeg, hogy együtt lehetett vele egy órán kívül a nap folyamán. A sima matek csoportba meg ott volt még Barni is a társaságból, aki mellé helyet foglalt az órán, végighallgatva méltatlankodását arról, hogy miért volt ilyen jó mindenki matekból, és mennyire meg van könnyebbülve, hogy legalább van más normális ember is itt, aki nem valami STEM zseni. Őszintén nem tudta megállapítani melyikük hülyébb a tárgyból, mindketten fejüket vakargatva néztek egymásra nem túl sokat kezdve a megoldandó trigonometrikus egyenletek fölött. Mentségére szóljon, Gio próbálta menteni a menthetetlent, így előkapta függvénytáblázatát, de rájött, hogy az összefüggések igazából memória kérdései, a tényleges megoldásokban nem segített a sin2(x) + cos2(x) = 1 bámulása. Barni felbátorodva nekiiramodott a képlet átalakítgatásának, hogy kijöjjön az egyszerűbb forma, de amikor a harmadik füstbe ment tervével szembesült, ő is fellebegtette fehér zászlóját. Helyette inkább elkezdett vele beszélni a zeneírásról, amivel már sikeresebben próbálkozott, és felajánlotta, hogy megmutatja pár demóját. Erre már az olasz hangulata is feljavult, és elkezdte jelenleg írásban lévő dala kérdőjeles ütemét halkan dobolni, meg a készülő szövegét is bemutatta. Áradozva tovább elmesélte, hogy ezt most szövegcentrikusra szánja, elég szimpla az egész, annyi csavarral, hogy a dal végére egy jó húsz bpmmel gyorsul be a dal. Amiben segítségre szorult azt is elmondta, a dalt három gitár nélkül nem lehetett eljátszani, és egyébként ő nem igen ért a doboláshoz, meg basszusgitárja sincs. Már itt megbizonyosodott, hogy benne van a banda ötletben, tekintve hogy felajánlotta, hogy ha elküldi az alapot ír alá rendes dobot, meg a többiekkel is konzultál, hogy segítsenek, viccelődve azzal, hogy legalább már az első daluk megvan majdnem.