FELDOBOM A KÖVET [BEFEJEZETT]

7.rész

''Hiába görnyedsz ott bután, henyén,

Papod soha nem leszek, nem én!

Tömjénezzen neked a nyomorúság,

Énbennem ég a bátor háborúság,

Daloló uri gőggel elöllek,

Te arany, buta Baál, be gyülöllek!

Dübörögve ha zúg az erő a szivemben,

Akkor sunyi két szemed észrevesz engem,

Fölemelt fejemet, korbács a kezemben,

Akkor, akkor, végnapodat, nyomorult, buta Baál,

Nagy-erős örömökkel, ihajjal zengem!

Száz éhes kis papod papolhat –

Tőled s tőlük – soha én nem félek,

Vén Baál, de akkor megrabollak!''

A következő lejegyzésre méltó dátum minden esetre csak március tizenötödikén következett be, amikorra már több mint készen állt a diákság a tavaszi szünetre. Giorgio kezei szerencsére progresszíven javultak egészen addig, hogy bár jobb keze még mindig gipszben volt, bal keze már alkalmas arra, hogy visszaszokjon a gitározáshoz. A dalírást is igazából megoldották, ha valamit a srác kitalált, a lehető legpontosabban instruktálta Zsomát, aki lejátszotta neki, esetleg saját ötleteit is beletette, és így formálgatták a legújabb szerzeményt. A szöveget a bajszos egyértelműen és tagadhatatlanul a szemüvegesről írta, aki nagyon is becsülte gesztusát felé. Hogy megvallja az őszintét, a Valentin-napi incidens ihlette a sorokat, és ígéretét betartva egy duettre írta közte, és a srác gitárja között, akinek ez alkalommal is sikerülte lenyűgöznie a végkifejlettel. Azóta többször volt már bátorsága femininebb szetteket összeállítani előtte és mérföldekkel jobb kedve is tűnt lenni. Amire különösebben büszke volt, hogy tényleg megemberelte magát, és az alkoholt teljesen elhagyta idő közben. Lehet, beleszámítva azt, hogy amúgy se sokat fogyasztott ez kevés sikernek tűnt, de még ezt is értékelte, hogy tett valamennyit a gyógyulásért.

A per végkifejlete szintén kedvező volt, és egy ideig búcsút tudtak inteni a zaklatóknak a tisztes társadalom légköréből, bár Gionak nem volt túl sok alkalma kihasználni eddig, hisz felmentése lett a testnevelés alól gyógyulásáig, tanára bosszúságára. Ezzel, beláthatatlan ideig el lett napolva az a bizonyos pótlás még számos egyéb jegyszerzési lehetőséggel együtt, a fiú nem túl őszinte bánatára. További előnye sérülésének, jegyzetelnie nem kell az órákon, és minden bűntudat nélkül elbeszélget immár padtársaival, nem törődve azzal, hogy el fog jönni az a bizonyos nap, amikor mindent hónapokra visszamenőleg el kell készítenie, hogy ne kapjon még több elégtelent. Ugyan ez a dogákkal is, de ez alkalommal tényleg elhatározta, hogy legjobb barátja segítségét kéri az ügyben félretéve büszkeségét. De nem ma, majd holnap, esetleg azután bőven ráér, hiszen a mostani egy különleges dátum volt.

Nem az iskolaszünet miatt különösen, vagy amiatt, hogy most tényleg jelentősen kimozdultak, és a Margit-szigeten ülnek Zsombival színes pokrócukon egy szimpatikus fa tövében, hanem a nap jelentőssége miatt. Nem hazudna a bajszos, hogy eddig viszonylag hidegen hagyta hazája ünnepe, de most partnere kedvéért felhúzta a kokárdáját, és boldogan hallgatta bal fülében a 'Magyar Forradalmi Dalok' lejátszási listáját, hiába gyűlölte kifejezetten az egyformának hangzó, kissé cringe maszlagot. Neki ez fontos volt, tehát eltűrte, még ha idegesítette a katonai dob monoton ütése, meg a sablonos szöveg a dicső halálról meg a sirató szerelmesekről. Előre félt attól, hogy már előre leszögezte, a forradalom leszervezésének összejövetelein, meg az új rend kormányában ez fog menni a megbeszélések közepedte, de sose lenne ezt szíve megmondani neki, lelombozva a kisfiús vigyorát, miközben kedvenc – főleg komcsi – dalai mennek a háttérben. Azért ez irtózatosan cuki volt, maga ez a helyzet, mivel pont nem belőle nézte volna ki ezt a stílust, hogy megvallja az igazat. De ez is csak egy olyan kis apróság volt, ami megmutatta mennyire összetett és sokoldalú, nem félve felvállani, amit igazán szeret. Meg, berögösödött se volt, az is biztos ez alapján, pedig ezt a hibát sokan elkövetik, mivel túl elfogultak saját ízlésükben, és esélyt se adnak bármi másnak, azért tiszteletre méltó nem a komfort zónádban maradni mindig, és folytonosan bővíteni az ''ént'', ha már úgyis elkezdett Zsomi szavaival élni egyre gyakrabban.