FELDOBOM A KÖVET [BEFEJEZETT]

16.rész

''Lelkem, részeg szavak örök-mogorva csősze,

A pince ajtaját nyisd fel komor legény!

Ma bús vagyok nagyon - és, jaj, felejteném

Kegyetlen bánatom, mely ifjuságom ősze.

Lelkem, komor legény, ma ölni kell a bornak -

Pogány erős legyen: a súlyos alkohol

Csókolja szét agyam, ki verseket kohol

A szőke lány felől, mig sejtjei bomolnak.

S eredj a lányhoz el - ó, csókold meg helyettem

Szép ajkát, szép nyakát, durúzsolj önfeledten

Bódító dalokat: s amíg te énekelsz,

Alkoholos szavak ködös pincéje torkán

Vad orgiát csapunk, dalolva mint az orkán,

Bús szívem, én s a víg delírium tremens.''

Hazudnia kéne, ha azt mondaná Giorgio, hogy az elmúlt hetekben minden meseszerűen az ellentétére fordult, és helyre látszottak jönni azok a hibák, amiket elvétett. Mostanában minden szürkévé fordult, és még Bálint se tudta volna meggyőzni más szín miért illene rá jobban, mint ahogy tavaly félévkor tette a matek színének megvitatásában, meg hát, már nem is volt nagyon ott neki, hogy diskuráljanak. Néha nehéz volt neki is elhinnie, hogy az új tanév kezdetével, amire annyi ambícióval és jókedvvel indultak ide vezetett, hogy minden nap egyre rosszabb lesz, és kifakulttá váltak még azok az események is, amik régen színt vittek életébe. Ahhoz volt ez hasonlatos, mikor az ember elindul ilyen kissé közepes vagy vitathatóan pozitív hangulattal egy péntek délután az estébe, és utána hagyja, hogy elárassza az ezer meg ezer impulzus, kezdve a narkotikumoktól, át a kicsit felszínes, de azért szórakozáshoz megfelelő társaságon egészen addig a pillanatig, amíg már saját magán is tud nevetni a jó hangulatában az ember, hogy beleütközött megint az ajtóba, vagy megbotlott a semmiben, és hogy a kontrol testén annyira alacsony lett, hogy amint felveszi az előbb kiesett dohányos zacskót a kezéből, addigra már leesett minden más is, amit használatba akart venni. Ez úgy már ilyen kettő-háromkor lehet, és ekkor elkezdenek a korábbi társai kidőlni, és a póker az asztalon befejezetlenül szomorog, mert vagy a társaság hazament, vagy hányásában szenved, vagy éppen a földön talált nyughelyet, és akkor már a végén azoknak is felhívást jelent ez, akik nem hagyták, hogy az este legyőzze őket, és megindulnak ők is inkább egy békésebb helyre, elégedetten feküdve még mindig a hatások alatt ágyukban miután már nem is emlékeztek hogy, de hazajutottak. Aztán jön az a fránya másnap, a kiábrándultság, meg a halálvágy, ami azért már annyira nem kecsegtető, és olyankor elkezd az illető elmélkedni, hogy tényleg megérte ez az egész, hiába fölöslegesen, mert úgy is ugyan ez fog lezajlani a jövő héten. És akkor bemutatkozik megint ugyan annak a társaságnak, akikkel az estét töltötte, mert pár Insta jelölésen meg emlékfoszlányon az arcokról az egyetlen dolgok, amik maradandóak voltak, hiába ígértek grandiózus dolgokat akkor, vagy fogadtak örökös barátságot, meg osztották meg egymásnak a legmélyebbről jövő titkaikat.