FELDOBOM A KÖVET [BEFEJEZETT]

13.rész

''Az ember végül homokos,

szomorú, vizes síkra ér,

szétnéz merengve és okos

fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás

nélkül szétnézni könnyedén.

Ezüstös fejszesuhanás

játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,

kis teste hangtalan vacog,

köréje gyűlnek szeliden

s nézik, nézik a csillagok.''

Végül ez a nap is eljött, amitől minden egyes diák rettegett a nyár utolsó sugaraiban, megpróbálva kétségbeesetten elkapni az elérhetetlenül menekülő, örömmel teli időket. A nyár, az egy bizonyos meghatározó egység a fiatalok életében, talán a legemlékezetesebb pillanataik összefoglalójaként lehetne leírni, amit az egész tanéves döntések határoztak meg. Szereztél barátokat? Akkor nyilván a hónapok tetemes részét velük töltötted, vagy legalábbis úgy terveztétek, csak közben minden héten másnak volt egyéb programja, és több pillanatot töltöttél együtt a szobádban lévő apró pókkal, ami annyira jelentéktelenül parányi és védtelen, hogy még a legjegesebb embernek sincs szíve lecsapni. Vagy éppen a nagy hőség elteltével ismét ostromló poloskák hada, még azok is több társaságot és eseményt tudtak nyújtani, mikor lefekvés előtt egy láthatatlan lyukból előmásztak, és idegörlő szárnycsapkodásba kezdtek az utolsó fényforrás körül, nem hagyva nyugton éjek éjjelén se a szobában lévő másik élőlényt. Aztán, az ember véres csatába kezd, söprű lándzsákkal, meg zsebkendő pajzsokkal, és lehet rövidebb ideig tart, mint az angol-zanzibári háború, de addig be lett pótolva az elhanyagolt testmozgás, – bár mindenki megígéri magának, hogy szünetben nekikezd az edzésnek – társaság, és izgalom, ami a nap fényében inkább rejtve maradt. Ha nem szereztél barátokat, legalább nem ér a csalódás, hogy minden gyermeki ártatlansággal kimondott hazugság semmivé foszlott, de akkor a vágyakozással megy el az idő, hogy ha lenne kivel, biztos a legfelejthetetlenebb nyarad lenne.

Idővel elmúlik ez az idealizálás persze, a felnőttek számára ugyanolyan értéktelen az egész, mint az év minden másik szakasza, talán bosszantóbb is, senki nem akar a negyven fokban dolgozni, miközben szüneteiben féltékenyen nézi ki hova jutott el nyaralni, eközben nem belegondolva, hogyha talán nem szívott volna el napi egy dobozzal, vagy nem kellett volna hetente ruhatárat cserélni, akkor szebb helyen is tölthette volna az idejét. Az semmi képpen nem lesz irigy, akinek még az üres kenyérről is le kellett volna mondania érte, ami a napi adag az asztalon, csak aki megtehette volna, hogy eljut a tengerre, ez egy megfigyelhető tendencia. Gyűlöletpolitika. Gyűlöljük ezt is meg azt is, minden mindenki hibája csak a miénk nem. Ez is a Soros terv része, az egész.

De örüljünk, amíg életünk fénypontjának tudhatjuk ezt a hetvenkét napot, vagy éppen mély tengerének, kinek mi, de legalább nem monoton robotként dolgozunk egy hosszabb ideig. Hány nyári tervet valósítottál meg? Esküszöm, nevetségesebbek, mint az újévi fogadalmak, mert így még a biztosan rendelkezésre álló időben se sikerültek a grandiózus képzelgések, pedig csak az ember saját maga volt ott korlátnak, aztán utána meg jön az önsajnálat, hogy már megint nem sikerült semmi, pedig még próbálkozni se kezdett. Az életünk egy harmadát alvással töltjük az egészséges nyolc órával számolva, de azért is alszik az ember szünetben délután egyig, csak mert megteheti, aztán meg értetlenül néz, hogy hova tűntek elvesztegetett napjai. Jobb lenne az életünk közösségi média nélkül, hogy ne lehessen esztelenül órákat görgetni? Egyébként nem, csak begyöpösödött öregemberek mondják ezt, mert nem képesek nyitni az újítások felé, de attól annyi igazság van benne, hogy jobban kéne kontrolálni magunkat.