FELDOBOM A KÖVET [BEFEJEZETT]

6.rész

''Egyedül fogok én állni a világon.

Egyedül, egyedül, nem lesz soha párom.

Nem lesz soha párom, aki vigasztaljon,

Aki szenvedésben csókot csókra adjon.

Csókot csókra adjon s aki hű, nem álnok,

Aki büszke arra, hogy mellette állok.

Aki míg én alszom őrködik könnyezve,

És, ha ébren vagyok, kacagó a kedve.

Aki szeret engem, aki meghal értem

S még akkor is szeret örök-visszatérten.

S nem fog borulni le rám senkise sírva,

Ha majd távozom az örök-néma sírba.''

Giorgio élete az iménti ponttól kerekestül felfordult, minden napja egy újabb kalanddá válva, és sokat volt ideje eszmélkedni beszélgetéseik által. Rájött számos dologra magáról, és közelebb került másokhoz az idő során, miközben személyes progressziója ellenére otthoni szituációja stagnált, ezzel Bombi egészségének egyre rosszabbá fordulása volt az egyetlen, ami igazán szennyezte napjait. Meglehetősen sok időt töltött egyébként Zsominál, ezért valamivel kevesebb lila folt ékeskedett rajta, amit rejtegetnie kellett az öltözőben. Pont ehhez kapcsolódott az egyetlen szignifikánsabb dolog, amit napjaiban ki tudott emelni.

Tehát, a fiú magának való volt eléggé minden ellenére is. Bár igen, újdonsült barátaival heti rendszerességgel, olykor többször is eljárt mindenfelé – a kocsma, a Duna part, a belváros, vagy éppen a közeli kisebb települések – és hajlandó volt már idegenekkel is beszélni, megnövelve az ismeretségi körét - az osztálytársai többi részét erősen ignorálta, aminek meg lettek a következményei. Hogy előre leszögezzem, a többiek se igen beszéltek másokkal, na jó, Attila és Barni még igen-igen, – az utóbbi mellékesen lecsökkentette ezt az idejét, néha eltűnnek hosszú szünetben Petivel, és olyankor tudják, hogy a tetőre szöknek fel, amit nevetségesen egyszerű volt elérni, és szerencséjükre senki nem kapta őket még el – de elenyésző volt ez az intervallum nem nagy meglepetésre. Őket az osztály többi tagja is békén hagyta pár elcsípett rossz szót ignorálva, de valamilyen okból fogva nem mertek, vagy akartak kikezdeni velük. Itt volt más az olasszal a helyzet, akit elég gyorsan kiszemeltek, pedig nem tartotta azért ő se magát valymi különösnek, és egészen attraktívnak számított.

Lehet azért, mert tesinél mindig az öltözőben váltotta át ruháit. Érthető okokból nem akarta, hogy bárki láthassa az egész testét megszennyező foltokat, és arra a pontra jutott, hogy már nem bírta rejtegetni a többi darabjával. Amire főként rossz szemmel néztek, hogy egy kicsit túl közel volt mindig Zsomihoz, valahogy úgy, mint a gerlepár köreikben. Nem zavartatták magukat, ha lábaik összeértek, vagy barátokhoz képest túl közel hajolva egymáshoz beszélgettek, mindenki mást kizárva. Ha ott aludt a fiúnál - ami már reguláris eset, és hogy a privát órák látszata működjön tényleg tanított egy pár profán kifejezést neki, amiket boldogan mondogatott a mit sem sejtő, ámbár büszke szüleinek - mindig egymással összebújva tértek nyugovóra örülve, hogy annak a bizonyos matracnak mindig egyre tisztább szaga volt. A fiú egyre stabilabb állapotban is volt, a néhai kirohanásai kivételével és idő közben a dal is testet öltött.